HTML

Téged is villanyóra mágnesezéssel gyanúsítanak?

A blog létrejöttének célja, hogy a villanyóra mágnesezéssel gyanúsított ártatlan fogyasztóknak legyen egy közös fóruma, ahol a panaszosok megoszthassák egymással történetüket, tapasztalatot cserélhessenek. Továbbá várom műszaki és/vagy jogi területen jártas minden segíteni vágyó témába vágó megkeresését. E-mail: villanyora.magnes@gmail.com Figyelem! A villanyóra mágnesezés büntetendő cselekmény, határozottan ellene vagyok! Kérlek, csak akkor keress meg, ha te is ártatlan vagy!

Friss topikok

Linkblog

Újabb mágnesezési ügy, újra ELMŰ

2010.05.21. 00:24 villanyóra

Ma kaptam egy újabb történetet, mely kisértetiesen hasonlít az eddigiekre. A kiemelt rész igencsak elgondolkodtató!!! Ezért a cikk elejére is kiteszem! Hátha végre valaki a fejéhez kap, és vége lesz ennek a terrorszervezetnek, ami ma áramszolgáltató néven becézgetünk, és csak nagyokat pislogunk, amikor csalónak állítanak be, megrágalmaznak, és még a képembe is röhögnek, amikor már tehetelen dühömben nem tudok mit tenni!

"A jegyzőkönyvben szereplő „ez külső mágneses befolyásra utalhat” megjegyzésre rákérdezve azt a választ kaptam, hogy bizonyos hibahatár felett az ELMŰ kötelezi őket erre az állításra."

Most akkor fölmerül, hogy mit jelent az "igazságügyi szakértő" kidejezés? Szerintem ezekben az esetekben igazságügyi szakértő = terrorista!!! Egy terrorszervezet egy apró láncszeme.

Az én elképzelt világomban igazságügyi szakértő tényeket közöl, és nem teóriákat jegyzőkönyvez - szerintem. Szégyellje magát mindenki, aki magára ismer! (Már, ha van egyáltalán lelekiismerete - valószínűleg nincs. Van egy népszerű rajzfilmsorozat: Spongyabob. Abban planktonnak hívják ezeket a szennyeket -> alkotóelemük 99% gonoszságból áll!)

Azt meg hogy merik fölvállalni, hogy megrendelésre fölállítanak egy diagnózist, amivel emberek százait igyekszenek tönkre tenni?! De azért az ország "nagy vezetői" nyilván csodálkoznak, amikor mindenki menekül ebből a "remek" országból?!

Most pedig következzék a történet:

"2009 szeptemberében vásároltuk meg jelenlegi lakásunkat, az előző lakó által kompletten felújított állapotban, melybe szeptember 26-án költöztünk be. A költözési utáni kavarodásban és kislányunk novemberi születése miatt, nem tűnt fel, hogy az ELMŰ a rendszeres lejelentések ellenére hónapokig nem küldött számlát. A kezdeti hónapokban más szolgáltatótól sem érkezett számla, így ez akkor még normális átfutási időnek tűnt.

2010. január 5-én telefonon jeleztem az ELMŰ ügyfélszolgálatán a hiányosságot, el is ismerték, hogy az ő hibájukból történt a késedelem, illetve kiderült, hogy a fogyasztás értéke már 72 000 Ft felett van. Ezen nagyon meglepődtünk, irreálisan magasnak tűnt az összeg, még azzal együtt is, hogy az új lakásban szinte minden áramhoz kötött (cirkófűtés, melegvíz, villanytűzhely), továbbá kislányunk miatt jelentősen megnőtt a fogyasztásunk (mosás, vasalás, hősugárzó, stb.).

A következő egy hétben informálódtunk hasonló adottságú lakások tulajdonosainál és próbáltuk meghatározni, valós lehet-e ez a fogyasztás. /Szeptember 11-től január 4-ig 1541 kW./

Érdeklődtünk az előző tulajdonosnál ez ügyben, aki válaszában megjegyezte, hogy az utolsó fél évben ők is meglepően magas villanyszámlákat kaptak, illetőleg javasolta, hogy kezdeményezzük az óra kivizsgálását.

Egy héttel később személyesen kerestem fel az ELMŰ csepeli kirendeltségét, részben azért, mert még mindig nem érkezett meg az elmúlt hónapok számlája, részben pedig mert jelezni szerettem volna a mérőórával kapcsolatos kételyeinket.

Itt megtudtam, hogy átírási problémák miatt nem készült el a számla, mert a szintén a lakáshoz tartozó éjszakai mérőóra még mindig a kettővel korábbi tulajdonos nevén volt (ezt egyébként már a lakás előző tulajdonosa sem használta). Ígéretet kaptam a hiba elhárítására, mert ezt a problémát a helyszínen nem tudta megoldani az ügyintéző.

A mérőóra megbízhatóságával kapcsolatban arra kértek, ellenőriztessük előbb a lakás elektromos hálózatát, kapcsoljuk le a fő fogyasztókat, próbáljuk kideríteni, nincs-e kóboráram valahol, és mivel a héten nem volt műszakis kolléga, így állításuk szerint egyébként sem tudtak nekem segíteni, más ügyfélszolgálatra irányítottak, erre azonban kisgyermekünk ellátása miatt nem volt lehetőségem.

A következő hetekben figyeltük a villanyóra mozgását, férjem szabványos fogyasztásmérő készülékkel mérte az egyes készülékek fogyasztását, de nem találtunk magyarázatot az addigra már mások szerint is kiemelkedő fogyásra. Mivel minden spórolásunk ellenére csak január hónapban 408 kW-ot sikerült belepörgetnünk az órába, így február 5-én ismét felkerestem a csepeli ügyfélszolgálatot és kértem a mérőóra ellenőrzését.

Az ügyintéző hölgy kifejezetten udvariatlan hangnemben fogadta a kérésemet, mert szerinte ez a fogyás egyáltalán nem kiemelkedő és továbbra is a lakás műszaki átvizsgálását szorgalmazta volna. (Ugyanaz az ügyfélszolgálatos hölgy volt, aki a mérőóra átírását másfél óra alatt képtelen volt tisztességesen elvégezni, tehát konkrétan miatta nem kaptuk meg időben az ELMŰ számláit és nem derült fény már korábban a mérőóra hibájára.)

Műszakis kolléga ezen a héten sem volt, ennek ellenére kb. 2 órányi ügyintézés és többszöri lebeszélési kísérlet után eljutottam végre oda, hogy befizethettem a mérőóra ellenőrzésének díját.

2010. február 12-én megtörtént a villanyóra helyszíni ellenőrzése, amely +91,64%-os mérési eredményt állapított meg. A plomba ép volt, a mérő hitelesítése nem járt le. A mérőóra külső, nem zárható szekrényben a lépcsőházában található.

A szerelő tájékoztatott, hogy a leszerelt órát szakértői vizsgálatra tovább küldik. A jegyzőkönyvben szereplő „ez külső mágneses befolyásra utalhat” megjegyzésre rákérdezve azt a választ kaptam, hogy bizonyos hibahatár felett az ELMŰ kötelezi őket erre az állításra.

Az új mérőóra felszerelésétől fogyasztásunk teljesen átlagosnak mondható, a lakás műszaki felszereltségének és családi körülményeinknek megfelelő: február 12-től május 17-ig 704 kW áramot fogyasztottunk.

2010. április 14-én került sor az óra szakértői vizsgálatára az Elster Méréstechnikai Kft. péceli üzemében, ahol a vizsgálat megállapította, hogy az órán külsérelmi nyomok nem találhatók, belső szerkezeti eltérés nem tapasztalható, az óra sértetlen. A fék mágnes legyengülése viszont lemágnesezésre utal, mert természetes úton nem jöhet létre – a szakértő szóbeli állítása szerint ő más magyarázatot nem tud, de a jelenséget jelenleg is vizsgálják fizikai laborokban.

Május 14-én, pénteken kaptuk kézhez az ELMŰ Hálózati Kft. levelét, mely szerint várhatóan 480 000 Ft kötbért követelnek tőlünk az Elosztói Üzletszabályzat 7.8.2 és 7.8.4.3 pontjaira hivatkozva.

A 7.8.2 pont a rendszerhasználó szerződésszegésére vonatkozik és több alpontot is tartalmaz, azonban a levél nem pontosított és nem fogalmazta meg konkrétan a követelés jogalapját.

Május 17-i telefonos megkeresésemre május 26-i időpontot kaptunk az egyeztető megbeszélés lebonyolítására.


Az ELMŰ Hálózati Kft. kötbér követelését alaptalannak tartjuk és nem kívánjuk megtéríteni, mivel:

 -          nem mi követtük el a jegyzőkönyvben szereplő mágnesezést az órával, nem használtuk rendeltetésének nem megfelelően az órát,

-          az óra bizonyíthatóan rosszul mért már a nevünkre kerülésének időpontjában, de
mivel az ELMŰ elmulasztotta számlázási kötelezettségét, így a hibára csak hónapokkal később derült fény,

-          átíráskor semmiféle ellenőrzés nem történt, holott az ELMŰ felelőssége a mérőóra karbantartása, hitelesítése,

-          a hibás mérőóra a társasház folyosóján, a szomszéd lakás mérőórájával együtt egy zárhatatlan szekrényben található,

-          az ELMŰ-nek hátránya nem származott a túlszámlázásból és az abból eredő túlfizetésből, sőt, jogtalan előnye származott belőle.

 A kötbérrel kapcsolatban még megjegyezni kívánjuk, hogy annak alaptalanságán túlmenően az összegét is túlzottnak, kirívóan magasnak tartjuk, hisz az ELMŰ-t a történtekből kifolyólag kár nem érte (sőt, éppen hogy túlfizetésben vagyunk irányukba).

  Budapest, 2010. május 18."

72 komment

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő

A bejegyzés trackback címe:

https://villanyora.blog.hu/api/trackback/id/tr202019604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.05.21. 12:50:26

Minden nap bemenni és ordibálni, kiordítani a lelküket.

endre69 2010.05.21. 12:50:26

Jegyezd meg barátom, hogy ebben a rendszerben akkor is te vagy a csaló, és a bűnös, ha a te károdra történik a csalás. Mindig az ügyfél a hibás, már megszokhattad volna. Welcome to Balkanistan.

vga 2010.05.21. 12:50:26

kéne már egy jó kis pertársaságot alakítani ellenük.
visszaperelni őket jogalap nélküli gazdagodás, zaklatás, hamis vád, szerződésszegés miatt. Már amelyik ebből megáll, majd a jogászok leírják

Almaspite 2010.05.21. 12:50:26

Jogvédők, TASZ, TV ügyvédje.

A sztori így, elsőre teljesen egyértelműnek tűnik.

Azon meg csak röhögök, hogy természetes módon nem jöhet létre le, illetve felmágneseződés. Tucatjával lehet példákat hozni erre a mindennapi életből.

papugaja 2010.05.21. 12:50:26

Be kellene vezetni a "mágnesplombát".
Kellene valami hiteles indikátor az órákra, ami egyértelműen mutatná, ha erős mágneses behatás éri. Időnként ellenőrizendő, hitelesítendő/cserélendő lenne.

89 25 64 2010.05.21. 12:50:26

A Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy túlszámláztak a szolgáltatók, ami által olyan árbevételhez jutottak, amely nem őket illeti (LOPTAK). Az ELMÜ volt az, amelyik legnagyobb mértékben meghaladta a korlátot.

Az Energia Hivatal ezért most arra kötelezte őket, hogy kamatostól fizessék vissza a pénzt (NEM FIZETTÉK VISSZA). A jegybanki alapkamattal együtt a fogyasztókat ötmilliárd forint illeti meg.
www.bppiac.hu/index.php?page=cikk&id=448

Magyar Energia Hivatal sajtóközleménye
www.bppiac.hu/images/headline/esz_hatarozatkozlemeny__2_.pdf

Ismét tartozik az ELMŰ a fogyasztóknak?
www.bppiac.hu/index.php?page=cikk&id=991

A boy named Sue (törölt) 2010.05.21. 12:50:27

Átíráskor az órát fényképezik, újraplombálják, de nem hitelesítik. Csináltak ilyet? Miért nincs átírva az éjszakai áramos óra?

Zárt dobozban vitték el az órát hitelesítésre? Előző tulaj írásban adja, hogy nála is sokat mért?

Te is vihetsz műszaki szakértőt, saját pénzedre (ezt később behajthatod). Valszeg ő is ezt fogja mondani, hogy az órát mágnesezték. (Ha erős mágnest raknak rá, akkor lelassul, de a mágnes elvételekor begyorsul, más ok tényleg nem nagyon van.) De ezt tehette egy rosszakaró is hiszen nem zárt az óraszekrény.
Lényeg: az órát valószínűleg mágnesezték, de nem te.

phaidros 2010.05.21. 12:54:42

Jó, hogy van ez a blog, a Homáron nem igazán derült ki sose a vége a dolognak. Kiváncsian várom a fejleményeket.

tugezőőr uuuii uuillö 2010.05.21. 12:54:43

Én is gyanakszom az órámra: egy év alatt a havi fogyasztásom 170kWh-ról 250kWh-ra emelkedett, pedig semmilyen életvitelbeli változás nem történt. Az óra kb. 15 éves lehet, lakáson belüli.
A kérdésem az, hogy lehet-e csak úgy órát cseréltetni? Vagyis lejárat előtt csak akkor cserélnek, ha órahibát jelentek be? Mert ez utóbbinál ezek szerint jó eséllyel mágnesezéssel vádolnának, ha tényleg rossz.

m.77 2010.05.21. 12:54:43

talán 3-4 év múlva sikerül az igazadat bizonyítani.. kitartás.. ezt mondta Szálasi is..

Stiel 2010.05.21. 12:54:43

Az egész történet nonszensz. Tényleg nincs egy hatóság, aki az ilyenekért fenékberúgná az ELMŰ-t?

Ezzel együtt kis kritika:

Az utolsó megjegyzés (márhogy az összeg irreálisan magas is) felesleges. Ha alaptalan, akkor tök mindegy, milyen nagy számot mondanak be, nincs köze a valósághoz. Másrészt azt sugallod, hogy ha kisebb lenne, lehet, hogy esetleg befizetnéd. Ragaszkodj következetesen ahhoz, hogy alaptalan, pont.

A szekrény tuti nem tehető zárhatóvá? Konkrét ötletem nincs, de valami megelőző intézkedés (a konkrét ügy kimenetelétől függetlenül) lehet, hogy hasznos lenne. Esetleg le is árnyékolni, hogy ne lehessen kívülről megmágnesezni. Vagy nem tudom.

Persze az is lehet, hogy a szakértő hülye/hazudik, és magától is tönkremehet az óra... jó lenne tudni, mi a helyzet valójában.

Mindenesetre sok sikert! Tuti lesz benne utánajárásotok, de kitartás, ragaszkodj az igazadhoz. Nem tudom elképzelni, hogy ha rendesen kiállsz, akkor ti szívjatok.

chestnut 2010.05.21. 12:54:43

Hasonlóan jártam én is 2 évvel ezelőtt. Az egyeztető tárgyaláson kértem, hogy ők bizonyítsák be, a villanyóra az én tulajdonlásom alatt károsodott.
De mivel az átírási szerződés megkötésekor nem volt alapos és dokumentált mérőóra vizsgálat, ezért ezt nem tudták bizonyítani. Így elengedték a teljes büntetést.

Netuddki. 2010.05.21. 12:54:43

Már nagyon sok helyen felbukkant ez a mágnesezős butaság. Most abba ne menjünk bele, hogy lehetséges-e vagy nem. Szerintem nem, de ez irreleváns.

Ami a gond az az, hogy úgy látszik ez bevett gyakorlat bizonyos áramszolgáltatóknál az erre való hivatkozás. Úgyhogy nagyon sürgősen, akár magasabb szinten is tisztázni kellene.

Ha valóban úgy van ahogy írod, miszerint a bevizsgálót a szolgáltató utasítja mi kerüljön a jegyzőkönyvbe (hangfelvétel, írás), akkor ez simán megkérdőjelezi a bevizsgáló pártatlanságát és egyéb törvénysértésekre is okot ad következtetni. Ez a gyanú akár egy feljelentésre is okot adhat szerintem.

Ezzel a mágnesezéssel az a legnagyobb probléma, hogy egyáltalán nem lehet bizonyítani ki követte el.
Ha valóban ilyen könnyen le lehet mágnesezni a fékezőmágnest (amit én nem tartok elképzelhetőnek), akkor a szolgáltató miért nem tesz ellene? Miért nem kezdte már meg a mágnesezésbiztos órákra való cserét? Drága? Miért nem kezdett felvilágosító kampányt az ügyfelek részére? Ez nagyban felveti a szolgáltató felelősségét is.

Bozdurgán 2010.05.21. 12:54:44

Ebben az a kúl, hogy ha kedve van az ELMŰnek bármikor, minden ok, és indok néklül egy órát átvizsgáva tetszőleges mértékű birsággal súlythat, úgy hogy olyan zsarolási potenciál van nála, hogy védekezni sem tudsz.

Ebben nem az a borzasztó, hogy egy privatizált nagyvállalat bármit megtehet, hanem az, hogy szemmel láthatólag, azok az állami szervek akiknek feladata lenne lenne a szabályozás nem igazán serénykednek ennek az égbekiáltó igazságtalanságnak a megszüntetésében.

Amúgy nagyon elterjedtek ezek az elekromágnsesek szerintem 100 otthonból 20ban biztos, hogy működnek. de a megoldás nem az, hogy bizonyítékok nélkül, feltételezésekre hagyatkozva ,ukmukkfukk büntetek, hanem az, hogy a. ha nem tudok bizonyítani benyelem b. minden erőmmel azon leszek, hogy be tudjam bizonyítani a csalást.

Fehérszakál 2010.05.21. 12:54:44

Tipikus magyarisztáni történet. Sajnos.

Fehérszakál 2010.05.21. 12:54:44

Tipikus magyarisztáni történet. Sajnos.

janikahhh (törölt) 2010.05.21. 12:54:44

Nem vagyok jogász, de szerintem azzal, "hogy nem tudnak más magyarázatot" nem lehet pert nyerni... Pertársaság lassan összejön, aztán lássuk, mit tud bizonyítani az ELMŰ. Szerintem feltételezésekre építe még Mo-on sem lehet pert nyerni.

united skates 2010.05.21. 12:54:45

édesek, az ELMŰ meghamisítja az ő SAJÁT mérőóráját, hogy meg tudja lopni az ügyfelét, és amikor ez kiderül, akkor bosszúból még pofátlanabbul próbálja meglopni az ügyfelet.

ilyen, amikor nincs verseny a kápitálizmusban ugye, és amikor nincs jog.

kitalálja, kiszámlázza, kuss.

jó magyar szokás szerint minden létező intézménynél feljelenteném őket, még az űberteljhatalmú szervizeseket is, de még a feleségüket is, mert csak.

bitfighter 2010.05.21. 12:54:45

Érdekes történet. Még te perelhetnéd őket, neked jár a 480000Ft a szívatás miatt :)

ver@s kan-tár 2010.05.21. 12:54:45

Több mint érdekes, több mint jellemző. És több a soknál. A szolgáltatót minősíteni sem kell, megteszi azt ő maga az eljárásával.

DaveSlim 2010.05.21. 12:54:45

Durva. Menj bíróságra. Ha ügyes vagy, akkor még a végén Te kapsz pénzt. Csak ne hagyd magad és ne hagyd annyiban.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.05.21. 12:54:47

mivan akkor ha egy kurva gömbvillám mágnesezi el az orat?

ez az orszag egy rothado katlan, menekuljetek

Tibike15 2010.05.21. 12:54:47

Lehet, hogy az előző tulaj trükközött a mágnessel és mielőtt eladta a lakást leszedte azt. Ezt hívják pechnek, mert te az órát átvetted, aláírtad és elismerted. Innentől a tied minden felelősség.

egy atlag 2010.05.21. 12:54:48

Ez durva. Rohadt állatok ezek mind. Mekkora genyó lehet az áramszlgáltató vezetője?! Biztos valamelyik korrupt politikus rokona. Költse gyógyszerre a fizetését. Kivégezni mindet.

Hirtelen ez jutott eszembe

Evil One 2010.05.21. 12:54:48

Majd jönnek sokan, akik megint leírják, h ez miért jogszerű, miért a kurvaannyát a fogyasztónak, stb.

Pedig csak az a kérdés, hogy a szolgáltatót miért nem hajtja már el valaki a halál faszára.

rezsöatya 2010.05.21. 12:54:48

Kitartást!
Nekem most folyik perem az ELMÜ-vel, szintén óraátírás, csak én épp eladtam a házam, s rá fél évvel közölték, hogy tartozom, holott a vevővel (és óraállással) együtt bementünk az ügyfélszolgálatra és kifizettem a végszámlát az ő kiszámlázásuk alapján (az órát ezek után átírták az új tulajra!) A fizetési felszólításukban tartozásként szerepelt a per illeték, mintha már megnyerték volna, de az eddigi három tárgyalás alatt nem sikerült a bíró előtt sem bizonyítaniuk a tartozást, csak óvódás módjára szajkózták, hogy de igenis tartozom. Úgyhogy úgy látom, az ELMÜ mident megragad, hogy a fogyasztó fizessen, hogy aztán talicskával tudják a pénzünket a vezetők kivinni. NE HAGYD MAGAD!

mb1 2010.05.21. 12:54:48

Első

Az ELMÜ meg monnyon le.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.21. 12:58:28

Megértem én a stratégiai szolgáltatók hatalmas politikai befolyását, akkor is, ha azok már régen nem a mieink, hanem úgymond privatizálták, nem kis arányban más államok. Azt viszont nem értem, hogy így minek tarunk országgyűléási biztosokat. Ha nem is tudja megsemmisíttetni a nyilvánvalóan a kollektív bűnösség elvén alapuló erkölcstelen jog- és szolgáltatási szabályokat, de hetente háromszor visítatna miattuk, hátha kiderül, hogy az ilyen jogszabályok alkotói milyen csomagolásban kapták a pénzt a szolgáltatóktől, és abból milyen nőismerősük mihez jutott...
Netán a biztosok felől is bebiztosították már magukat? Hány NOKIA doboz kell egy ilyen szemhunyáshoz?

Magóg napján (törölt) 2010.05.21. 12:58:29

Itt nem lehet kommentelni... csak konrétan amit posztoló gondol? Miért nem magadba nyomod akkor?

otapi 2010.05.21. 12:58:29

Azt nem értem, hogy önmagában a „ez külső mágneses befolyásra utalhat” kitétel miért jelenti automatikusan azt is hogy a fogyasztó buherálta volna meg az órát?
Külső mágneses befolyás simán lehet egy közeli villámtól, rosszakarótól, de tulajdonképpen még a Föld mágneses tere is "külső mágneses befolyás"...

csiribi (törölt) 2010.05.21. 12:58:29

Három éve történt.
Eladtam a pesti lakásomat.
Neten bejelentettem az ELMÜ-nek, csatolva a mail mellé a megfelelő papírokat.
Aki tett már ilyet az tudja, jön az automata válasz, köszönjük, türelem,stb...
Egy héten belül semmi.
Újabb levél
Semmi.
Újabb levél, semmi.
Jött a hétvége.
Gondoltam, meglepem az ELMÜ-t.
Szombaton valamennyi levelet az összes melléklettel, fotóval stb elküldtem ötvenszer.
Vasárnap szintén ötvenszer.
Hétfőn jött a válasz, nekem már nincs vele dolgom, a vevővel rendezik.
Vevő értesítve, valamennyi mail archiválva.
Ki tudja, mi jöhet még...:(
Ajánlom kipróbálásra a félreértések elkerülése végett:)

reeve 2010.05.21. 12:58:29

ELMŰ-vel nekem is volt gondom, mérőóra átírás miatt. Két hónap után mentem hozzájuk, hogy nem küldik a számlát. Fél év után akartak számlázni, mondtam, én szóltam időben, miért nem ellenőrizték. Írtam az Energia Hivatalnak, a vége az lett, hogy én visszavontam a bejelentést az EH-nál, ők meg elengedték a díjat.

blacklord 2010.05.21. 12:58:29

Röhej az egész, küzdjetek minden erőtökkel!

Viszont szeretném leszögezni, hogy a kW az nem egy energia-, hanem teljesítmény-mértékegység (azaz időegység alatt felhasznált energia), ezt következetesen kevered a posztodban. Annak a megállapításnak van értelme, hogy:
ha megy pár lámpa, a porszívó, a bojler, a hűtő és a tévé, akkor a teljes pillanatnyi fogyasztásunk 3.6 kW ( = 3600 J/sec).
A számlákon látott mennyiség a kWh, azaz kilówattóra - azaz úgy számolják át a háztartás energiafogyasztását, mintha egyetlen egy, pontosan 1 kW-os berendezés ment volna, és éppen annyi órán át, hogy annyi energiát fogyasszon, mint amennyit a háztartás az adott hónapban.
Ez a kilówattóra. Ha mondjuk a napi átlagos fogyasztás (azaz leosztod a teljes felhasznált energiamennyiséget az eltelt idővel) 977 W ( = 977 J/sec), akkor az 30 nap 24 órája alatt 0.977 kW * 30 nap * 24 óra / nap = 704 kWh. Remélem sikerült érthetően fogalmaznom... :-)

ZöldszemM2 2010.05.21. 12:58:30

Nem ártana a villanyóra szekrényt zárhatóvá tenni !
csak ennyit.

ZöldszemM2 2010.05.21. 12:58:30

Zárni kellene azt a szekrényt !

kissbergen 2010.05.21. 12:58:30

az elmü mindig is ilyen suttyó posztkommunista retardált gyökerek gyülekezete volt, ez a levél is ezt bizonyítja. én nem tudom mi kéne már, hogy ezeket a mocskokat valaki jól seggberúgja.

nekünk családi házunk van, vastagon áll a por a mérőszekrényben, de többször járt nálunk áramkommandó. magyarázva azzal, hogy a környéken jelentősen nagyobb a fogyasztás mint a hivatalosan lejelentett adat és csak rutin vizsgálat.

édesapám műszaki ember lévén a villanyóra szekrényt annó telerakta kismegszakítókkal, minden része a háznak külön van biztosítékkal levédve. emiatt volt nálunk egyéni mérőkészülék felhelyezve a póznára fél évig, magyarázva ezzel:

"a fogyasztó kapcsoló szekrényét megfelelőnek találtuk, de a lakók saját felelősségükre beszerelt módosításai miatt indokolt az ellenőrző mérő egység elhelyezése"

magyarul mert előrelátó volt apám és leszakaszolta a lakást ezért már alap, hogy bűnözők vagyunk. az összes kismegszakító a bejövő után van, és mindent vastagon lep a por. a mérőórát megfelelőnek találták, az extra kismegszakítók miatt kaptuk a felülvizsgálatot.

persze nem találtak semmit...

DeMarco 2010.05.21. 12:58:30

Lassan már nincs hét ELMÜ-s csalás nélkül. Egyszerűen hihetetlen, hogy még mindig megtehetik és a naponta elkövetett csalássorozat ellenére sem a rendőrség, sem az ügyészség nem indít komplett vizsgálatot ellenük.
Feljelentés a rendőrségen. Minnél előbb.

Nyugodtan lehetne csoportos per is ellenük, annyira általános ez a maffiamódszer, nem lesz nehéz több sértettet találni, tömegével lesznek ilyenek.

Kriszta71 2010.05.21. 12:58:30

2 hónapja én is hasonló képpen jártam, bár a lakás 4 éve az én tulajdonoban van, tehát a mágnesezés részemről kizárt. A kötbér mértéke esetemben 600 e. Ft. lett volna. Természetesen kifizetni nem akartam, ellentmondtam, fellebbeztem, személyesen eljártam, stb. de nem mentem semmire. Az ELMÜ hozzáállása: "Kifizetem, vagy kifizetem", ellenkező esetben a gatyám is rámegy majd a szakértőre és a perköltségre. Évekig is elhúzódhat a dolog (közben persze ketyeg a 600 ezren a kamat) és úgyis ők nyernek. Addig is ráterhelik a lakásra ezt a "kis" összeget, meg persze bűnösként kezelnek.
Végül nagy kegyesen a 600-ból 250 lett és még azt is engedélyezték, hogy részletekben fizethessek.
Most már lehiggadtam, de továbbra is felháborítónak tartom, hogy nincs válaztási lehetőségem. Vagy tőlük kapok áramot, vagy senkitől. Ja, a történethez hozzá tartozik, hogy egy 40 lakásos panelházban lakom, ahol az ELMŰ szerint nekem kötelességem lett volna az órát őrizni a lakáson belül :-)), de ha ez nem megoldható legalább szekrénnyel, ráccsal és több lakattal lezárni. Vicces!

j311 2010.05.21. 12:58:30

Egy kedves barátom villamosmérnökként végzett. Szakdolgozata a mérőórák pontosságáról szólt. Születtek érdekes eredmények a laboros mérésekből, főleg digitális mérőknél.
Ezek alapján, közel sem olyan biztos, hogy jól mér akármelyik óra...

RogerNyul 2010.05.21. 12:58:31

Remélem végre valaki végre rálép a szolgáltató nyakára. Megdöbbentem.

Netuddki. 2010.05.21. 12:58:31

Na igen, még annyit. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az óra jóval többet mért én még pert is kilátásba helyeznék a szolgáltatóval szemben az anyagi és nem anyagi kár megtérítése fejében. Esetetekben elég pontosan meg lehet mondani mennyivel tartozik a szolgáltató felétek. Sőt még a nyilvánosságot is bevonnám.
Szóval várjuk a fejleményeket.

Az egyeztetésig mindenképpen keressetek egy jó ügyvédet. Valaki azt is írta a szolgáltató megtiltja, hogy ügyvédet vigyetek. Ennél jobb indok nem is kell, hogy ügyvédet vigyetek!

Magóg napján (törölt) 2010.05.21. 12:58:31

Tetszetek volna monopoliumot nem üveggyöngyre cserélni. Mostmár akkor tessék lenyelni...

Almaspite 2010.05.21. 12:58:37

Jogvédők, TASZ, TV ügyvédje.

Ez így, elsőre teljesen egyértelműnek tűnik.

Azt az állítást pedig, hogy természetes módon nem keletkezhet lemágneseződés, azt kifejezetten röhejesnek tartom. Tucatjával lehet sorolni olyan eseteket, amikor egy gép, berendezés bizonyos alkatrésze valami miatt le, illetve felmágneseződik.

villanyóra 2010.05.21. 13:01:06

@A boy named Sue: Több szakértő nem ért egyet azzal, hogy az órát egyáltalán lehet-e mágnesezni...

villanyóra 2010.05.21. 13:01:51

@phaidros: mindenképpen igyekszem leírni mindent infót, amit megtudok

villanyóra 2010.05.21. 13:03:22

@Bozdurgán: ebben az a legborzasztóbb, hogy egy hamis állítás ellen nem igazán lehet védekezni, mert hiába modod, hogy te nem csináltál semmit az órával

villanyóra 2010.05.21. 13:08:05

@Erinaceus europaeus: jó ötletnek hangzik a pertársaság, csak én nem igazán tudok róla semmit. Tudnál linkelni valamit, amiben nagyjából kapnánk egy képet arról, hogy mire van jogunk, lehetőségünk, milyen költségekkel jár, stb?

villanyóra 2010.05.21. 13:10:14

@Tibike15: és akkor most szerinted minden rendben is van? Ilyen alapon a szolgáltató bármikor kivetheti a kötbért! Látom, Veled még nem történt semmi hasonló se. Meglátnád, hogy milyen idegsítő, amikor belerángatnak az ügybe, holott az egytlen vétked, hogy szeretnél áramot használni!

villanyóra 2010.05.21. 13:13:41

@Evil One: Valószínűleg azért, mert vagy kilóra megvettek mindenkit, vagy tudják, mivel lehet sakkban tartani.
Nem mellesleg az ELMŰ többségi tulajdonosa egy német cég, aki nyilván tudja, hogy itt minden erőfeszítés többletbevételre tehet szert.
Volt még több, mint éve egy versike, amit a álasztásokkor tettek ki, és szavazásra buzdított. Talán nem véletlen, hogy a záró sora ekként hangzott: "mert én egy birka magyar vagyok." Sajnos, ez teljesen igaz. Tisztelet a kivételnek.

villanyóra 2010.05.21. 13:16:00

@Magóg napján: Elnézést kérek, de még kezdő blogoló vagyok, és nem tudtam, hogy nem automatikus a kommentek megjelenítése. De már megtaláltam, és javítottam a hibát. Köszi az észrevételt

villanyóra 2010.05.21. 13:17:21

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: Ennek a blognak nem az a célja, hogy csaljunk az órával!

villanyóra 2010.05.21. 13:17:58

@blacklord: Köszi a megjegyzést, figyelni fogok rá ezentúl.

villanyóra 2010.05.21. 13:19:57

@ZöldszemM2: Ez nem egészen egyértelmű, mert ha a lakásodban van, akkor is megmágneseződik az óra, aholott nem tettél semmit annak érdekében.
Illetve van olyan társasház, ahol tűzvédelmi okokból tilos zárni a szekrényt.
Harmadrészt miért nekem kell a szolgáltató kütyüjére vigyáznom? Ha kint hagyom a bringámat, nyilván, nem fogok a szolgáltatónak küldeni kötbérkövetelést, mert ellopták...

villanyóra 2010.05.21. 13:22:21

@DeMarco: azért hoztam létre ezt az oldalt. Aki szeretné a történtetét közzétenni, és szívesen tenne valamit az áramszolgáltató ellen, az kérem, erre a címre küldje: villanyora.magnes@gmail.com

villanyóra 2010.05.21. 13:25:27

@Kriszta71: Állítólag, aki aláírja, hogy megegyezik a szolgáltatóval, az azt is aláírja, hogy elismeri, hogy hibázott. Nektek nem volt ilyen kitétel, amikor elfogadtátok az összeget?
Szerintem volna értelme a szolgáltató ellen bejelentést tenni ügyészségen, NFH-nál, mert ha valami kiderül, akkor biztosan visszamenőleges hatálya is lesz. Vagyis a szolgáltatónak vissza kell fizetnie a korábbi sértetteket is - ha jól sejtem.

villanyóra 2010.05.21. 13:31:14

@kovi1970: Én is úgy mentem az ELMŰ-höz, hogy nem vittem magammal senkit, mert le volt írva a meghívóban, hogy csak velem vagy a meghatalmazottammal egyeztetnek. Én ezt úgy értelmeztem, hogy csak én vehetek részt rajta. Amikor rákérdeztem, akkor mondták, hogy ezt azt jelenti, hogy csak én írhatok alá, de több embert is vihettem volna... sajnos én csak utána mentem ügyvédhez, mert bíztam benne, hogy nem egy vízfejű parádéssal fogok "egyeztetni".
Úgyhogy mindenkit arra bíztatok, ha tud, az egyeztetés előtt szrezzen be minden információt, és mindent irasson le a jegyzőkönyvbe, ami ott készül. Az esetleges perben minden bizonyíó erejű lehet! Egyelőre még folynak perek, csak azért írtam.

villanyóra 2010.05.21. 13:34:50

@Almaspite: Jogvédők nagy része visszaírt, hogy az Energia Hivatal az ügyben az illetékes. A Tv ügyvédje pedig nem is válaszolt a megkeresésemre...
Egyelőre úgy tudom, az NFH-t lehet az ügybe bevonni, illetve van egy visszás ügyek kivizsgálására irányuló kormánybiztos, aki szintén az ügy lezárultáig nem tesz semmit, és nem is érdekli, hogy hamis vádak alapján perelgetik az embereket!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.21. 13:40:12

Az összes mocsodék pénzrabló monopolszolgáltatót úgy lehetne csak megtörni, ha a fél ország aghregátorral termelné az áramot. Az agregátor beszerzési árától függően még a mai energiaárakkal is lehet rentábilis, főleg alternatív tüzelőanyagokkal, pl. bioetanol ill. használt sütőolaj.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.05.21. 14:22:23

Az én ügyem jelenleg a Magyar Energia Hivatalnál van. Kíváncsi vagyok, hogy milyen eredményre fognak jutni.

Az azonban biztos, hogyha rosszra, akkor én is meg fogom tenni a lépéseket, hogy más magyar hatóságokhoz is eljusson az ügy... vagy külföldre.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.05.21. 14:24:30

Mellesleg a mi ügyünk alakulásáról a raveair.blogspot.com/search/label/ELM%C5%B0 oldalon lehet többet megtudni.

villanyóra 2010.05.21. 14:29:04

@j311: Ma már lassan sajnos, nincs is jelentősége, hogy jól mér-e az óra, mert nem is a fogyasztás alapján fizetünk... az a lényeg, hogy a szolgáltatónak meglegyen a teljes előít nyeresége, és kész.
Egyébként a blogban megtalálható, hogy hogyan lehet otthon mindenféle komolyabb eszköz nélkül ellenörizni, hogy jól mér-e a villanyóra. Szerintem érdemes: villanyora.blog.hu/2010/05/19/hogyan_ellenorizzuk_hogy_megfeleloen_mer_e_a_villanyorank

j311 2010.05.26. 19:20:30

@villanyóra: Csak azt akartam mondani, hogy egy hitelesített, új óra sem életbiztosítás. (jómagam meg energetikai mérnöknek tanultam, szóval tőlem sem áll távol a téma)

j311 2010.05.26. 19:26:39

@villanyóra: dehogynem, pont itt jön a képbe az ártatlanság vélelme. Csak az bizonyított, hogy az óra nem megfelelően mér.
A kötbérezéshez a szolgáltatónak bizonyítania kellene, hogy az előfizető/vásárló rongálta meg az órát. Az meg kifejezetten rosszhiszemű "jogalkalmazás" a szolgáltató részéről, hogy egy folyamatosan (hónapok, évek óta) túlszámlázott fogyasztásra még kötbért követel. Szerintem egy peres ügyben bizonyító erejűek lehetnek a számlák, illetve a túlmérést igazoló jegyzőkönyvvel együtt alapot adhatnak kártérítési igényre, de legalább jóváírásra.

villanyóra 2010.05.26. 19:41:35

@j311: A szoltáltató objektív felelősségre szokott hivatkozni: ÁSZF része, hogy az óráért a fogyasztó a felelős. Ilyen jogcímen hajtotta eddig is be a szolgáltató a pénzt - nekem is ezt mondta még pár hónappal ezelőtt. Nekem nem engedték el a kötbért, de valamennyi jóváírást viszont kaptam. Nem is értem: ha én vagyok a hibás őszerintük, akkor miért ír jóvá, ha meg nem, akkor miért nem engedi el a kötbért??
A hitelesített óra tényleg nem életbiztosítás, pláne, hogy szerintem az óra külső behatás nélkül is el tud romlani, de ezt a szolgáltató nem hajlandó beismerni. Ez a nagy szemétség, és visszaélés!

j311 2010.05.26. 19:58:10

@villanyóra: Nem vagyok jogász, de ennek az objektív felelősségnek lehet, hogy neki lehetne menni. Persze ehhez idő és pénz és megfelelő idegállapot szükséges.
Az meg hogy valami nem romlik el, nem romolhat el, egyenesen baromság.

villanyóra 2010.05.26. 20:13:59

@j311: teljesen egyetértek. Most írom a következő bejegyzést, amibe benne van, hogy mit mondott nekem az ügyvéd:
"Én is voltam ügyvédnél, és a lényeg: a kötbérkövetelés csak felróhatóság esetén áll fenn. Vagyis amíg a szolgáltató nem tudja bizonyítani, hogy akár egy ft kárja is keletkezett az ügyben, addig nem jogos a kötbérkövetelése. Még előnyként említette, hogy ha a fogyasztó jelentette be, hogy rosszul mér az órája (és nem más). " De a korábbi évek tapasztalata akkor sem ezt mutatja, sajnos :(

VaTi 2010.06.10. 11:27:41

@csiribi: azon kívül persze, h menjen a francba az Elmű, ez is értelmes dolog volt tőled. A szolgáltatók törvényben előírt ügyintézéi ideje 15 nap. Persze ha éppen olyan hullám van, h millió ember akar még ügyintézni rajtad kívül, akkor lehet, h nem az első, hanem a 14. napon tudják feldolgozni Te leveledet. De azért küldd el persze 102*...

segítés 2011.06.05. 17:02:17

Általános bírói gyakorlat, hogy igazságügyi szakértői véleményként csak annak a véleményét fogadják el a bíróságon peres eljárásban, akit a bíróság rendel ki. Más szakvélemény - még akkor is, ha azt igazságügyi szakértő készítette - csak a fél véleményének tekinthető. Az Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői jegyzékéből olyan szakértőt kell kiválasztani, némi tájékozódás után, aki jogosult ilyen szakvélemény készítésére. Az egyetemes gázszolgáltató hatóság által jóváhagyott üzletszabályzata előírja, hogy az igazságügyi szakértő kiválasztásánál a fogyasztóval együttműködve kell eljárni a szolgáltatónak. Ha nem ajánlja fel ezt a lehetőséget a fogyasztó részére, akkor a saját üzletszabályzatát hagyja figyelmen kívül. Célszerű a szakértővel előzetesen telefonon egyeztetni, az esetleges akadályozó körülményeket tisztázni még a bírósági beadvány megküldése előtt. Ezt követően a bíróságtól előzetes szakértői bizonyítást kell kérni, esetleg megjelölve a kirendelendő szakértő nevét is a kérelemben. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szolgáltató megbízásából eljáró szakértő véleménye és a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleményének tartalma általában eltér egymástól. Ha fontos valakinek, hogy az igazság kiderüljön, érdemes ezt az eljárást követni még akkor is, ha esetleg időigényes, vagy többlet költséggel jár. A tisztességes, szabályokat betartó fogyasztó igazának, ha hosszadalmas eljárás eredményeképpen is, végül ki kell derülnie. Az igazságszolgáltatás több fokozatú rendszere erre garancia kell legyen, még akkor is, ha esetenként a tények nem ezt igazolják. Közműszolgáltatások terén járatos, gyakorlott ügyvéd igénybe vétele mindenképpen ajánlatos az eljárás során. Remélem, ezzel az információval tudtam segíteni, vagy legalább a megoldáshoz vezető útra felhívni a figyelmet. Üdvözlettel.
süti beállítások módosítása