HTML

Téged is villanyóra mágnesezéssel gyanúsítanak?

A blog létrejöttének célja, hogy a villanyóra mágnesezéssel gyanúsított ártatlan fogyasztóknak legyen egy közös fóruma, ahol a panaszosok megoszthassák egymással történetüket, tapasztalatot cserélhessenek. Továbbá várom műszaki és/vagy jogi területen jártas minden segíteni vágyó témába vágó megkeresését. E-mail: villanyora.magnes@gmail.com Figyelem! A villanyóra mágnesezés büntetendő cselekmény, határozottan ellene vagyok! Kérlek, csak akkor keress meg, ha te is ártatlan vagy!

Friss topikok

Linkblog

Mire figyeljünk villanyóra-ellenőrzésekkor?!

2010.05.25. 06:27 villanyóra

Egyik olvasóm a következő történetet osztotta meg velem.

Egy rutinellenörzésre várta az áramszolgáltató embereit, miután ő is villanyóra-mágnesezési ügybe keveredett - önhibáján kívül. A története neki sem különbözik semmiben a többitől, viszont a szolgáltató egyik embere elszólta magát. Nem is kicsit!

A szerelőkkel beszédbe elegyedett, mivel szerette volna megtudni, hogy mit is tehetne, hogy az igazát bizonyítsa, és ne kezelje az áramszolgáltató bűnözőként. Odáig jutottak a beszélgetésben, hogy az áramszolgáltató által megbízott cég emberei bizalmas információkat is kiszivárogtattak.

Elmesélték, hogy vannak az áramszolgáltató megbízásából emberek, akiket kirendelnek helyszíni ellenörzésekre, ahol a feladatuk a fogyasztó megkárosítása. A rutin-ellenörzést úgy végzik el, hogy az óráról levágják a  plombát, majd megbontják az óra burkolatát, megnézik magát a mérőszerezetet. Közben "véletlenül" megkarcolják az óra valamelyik alkatrészét a csavarhúzóval (pl. tárcsát).

Ezt általában úgy a legegyszerűbb elérni, ha beküldik a fogyasztót egy számláért, vagy hogy kapcsoljon fel egy lámpát, hogy az ellenörző mérést el tudják végezni. Mivel nincs a helyszínen a fogyasztó, és azt sem tudja, hogy mit lehet az órával csinálni, így gyanútlanul bemegy, megteszi, amire kérték. Ezalatt a szolgáltató által kirendelt ember az említett karcolást megteszi, majd mintha mi sem történt volna, visszateszi a burkolatot, leplombálja az órát. A fogyasztó aláírja, hogy megvolt az ellenörzés, mindent rendben találtak, nyugodtan folytatja megszokott kis életét.

Igen ám, de egy kis idő elteltével újra felhívja az áramszolgáltató a fogyasztót, újra ellenörizni szeretné az órát. Fogyasztó tájékoztatja a szolgáltató megbízottját, hogy nemrégiben jártak nála, mindent rendben találtak. Mire a szolgáltató általában adminisztrációs hibára hivatkozik, újra megbeszélik az időpontot, újra kimennek a helyszínre, újra megbontják az órát, és csodák-csodája, az óra meg van karcolva! Egyből jegyzőkönyvezik, hogy az óra meg volt bontva, gyanútlan fogyasztó aláírja, erre a jegyzőkönyvre hivatkozva pedig a szolgáltató kiszabja a villanyóramágnesezési történetekből már jól ismert többszáz ezer forintos kötbért.

Ez is egy olyan eset, amire a fogyasztó legrosszabb rémálmában sem gondolna. Ő hiába mondja, hogy nem csinált semmit az órával, csak a szolgáltató emberei bontották meg, a jegyzőkönyvben már aláírta "halálos ítéletét".

Valószínűleg ezen információ kiszivárgása lehet az alábbi kormányrendelet kiegészítésnek az alapja, mely igen friss: 2010. áprilisában hozták meg, a Magyar Közlönyben is olvasható. 

 

Kiegészítés a  116/2010. (IV.15.) Kormányrendelethez. A történethez tartozó változtatást kiemeltem.  

"3. A VET Vhr. 2. számú melléklete a "Szerződésszegés" alcímet követően és a 23. §-át megelőzően a következő 22/A. §-sal egészül ki:

 

"22/A. § (1) A felhasználási helyen végzett ellenőrzés során annak eredményét minden esetben írásbeli dokumentumban kell rögzíteni (ténymegállapító jegyzőkönyv, egyszerűsített jegyzőkönyv, mérő felülvizsgálati lap, munkalap stb.).
(2) A felhasználási helyen végzett ellenőrzés csak a felhasználó, vagy képviselője, vagy független tanú jelenlétében folytatható le.
(3) Az ellenőrzést végzőknek az ellenőrzés megkezdésekor egyértelműen közölni kell a felhasználóval vagy képviselőjével, vagy a tanúval az eljárás célját.
(4) Az ellenőrzést végzőknek fel kell kérni a felhasználót vagy képviselőjét, vagy a tanút, hogy az ellenőrzés teljes időtartama alatt tartózkodjon az ellenőrzés helyszínen. Amennyiben a felkért személy ennek a kérésnek nem tesz eleget, ennek tényét az írásbeli dokumentumban rögzíteni kell.
(5) Az ellenőrzést végzők nem intézhetnek a felhasználóhoz vagy képviselőjéhez, vagy a tanúhoz olyan kérést, amelynek teljesítése az ellenőrzés helyszínének elhagyását igényli.
(6) A felhasználó vagy képviselője az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során az ellenőrzést végzőkkel köteles együttműködni, így különösen a felhasználási helyre történő bejutást és az ellenőrzést lehetővé tenni, annak teljes időtartama alatt a helyszínen tartózkodni, a felvett írásbeli dokumentumot aláírni. Az ellenőrzéssel, annak körülményeivel, illetve eredményével kapcsolatos állásfoglalását a felhasználó, vagy képviselője jogosult a jegyzőkönyvben feltüntetni.
(7) Ha az ellenőrzés során az ellenőrzést végzők szerződésszegést, vagy annak alapos gyanúját állapítják meg, arról videofelvételt vagy fényképet kell készíteni olyan módon, hogy az alkalmas legyen a jegyzőkönyvben rögzített tények bizonyítására.
(8) A szerződésszegés vagy annak alapos gyanúja esetén felvett ténymegállapító jegyzőkönyv tartalmi követelményeit a hálózati engedélyes üzletszabályzata tartalmazza."
 
Felhívnám a fogyasztók figyelmét, hogy az óra bármilyen ellenörzésekor joga van a szolgáltató embereit tájékoztatni róla, hogy mindent videóra rögzít! A szakembereknek így is el kell végezniük a feladatot. Ezt a felvételt mindenki gondosan tegye el, később még nagy szüksége lehet rá!
A kormányrendelettel kapcsolatos érdekesség:
Nálunk az óra ellenörzésekor be kellett mennem a lakásba, hogy az egyik lámpát fölkapcsoljam (konkrétan legalább 100W-ot kértek!), hogy le tudják ellenörizni a mérőt. Mivel nincs több méteres kezem, elég nehéz ezt megoldani a társasház folyosójáról.
Nem tudom, hogy hogyan óhajtja a szolgáltató a villanyóra ellenörzést megoldani a továbbiakban, ha eddig szükséges volt hozzá a helyszín elhagyása? Lehet, hogy ezen túl már a szolgáltató kötelezni fogja a fogyasztókat, hogy legalább egy mérhető méretű fogyasztót üzemeltessenek az elleörzés idejére (nem lehet ám csak úgy  a ledtechnológiát alkalmazni! - ez egy szabad ország...), illetve hogy távirányítóval kapcsolható legyen ez a mérhető fogyasztású fogyasztó a folyosóról is...
Az meg számomra érthetetlen, hogy kötelezhetik a fogyasztót egy jegyzőkönyv aláírására, amivel egyáltalán nem ért egyet (6. bekezdés)?! Igazán nem látom át, hogy miért kell még most is olyan rendeleteket hozni, ami az áramszolgáltató érdekeit védi? Nem tudom, a fogyasztóvédők ilyenkor hol vannak?
Egyáltalán milyen retorzióra számíthat a fogyasztó, ha nem írja alá? Talán a szolgáltató már ekkor is kihívhatja a Rendőrséget? Milyen alapon kellene nekem az ellenem szóló iratot aláírnom? Ez megintcsak nem tényeket közöl, hanem egy feltételezést, amire megintcsak nincs alátámasztott bizonyítéka a szolgáltatónak, csak az ártatlan és gyanútlan fogyasztó meghurcolására szolgálhat! 
Az meg, hogy felvételt készít a szolgáltató egy esetleges karcolásról (7. bekezdés), mennyivel ér többet bizonyítási eljárás keretében, mint egy jegyzőkönyv, amit a gyanútlan fogyasztó már úgyis aláírt? Azt, hogy a karcolás mikor, hogyan keletkezett, ezzel sem lehet igazolni vagy cáfolni?!
Megincsak olybá tűnik, hogy ez a kormányrendelet azért született, hogy az áramszolgáltatónak újabb kiskapuja legyen saját "igaza" érvényesítésére! Véleményem szerint a szolgáltató és felügyeleti szervei mind részesei ezeknek a manipulációknak. Vagy ha nem, akkor miért nem tesznek ellene valamit? Nem hiszem, hogy nincs rá törvényes lehetőségük! 

 

40 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

A bejegyzés trackback címe:

https://villanyora.blog.hu/api/trackback/id/tr562026526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

j311 2010.05.26. 19:41:27

Az aláírási kötelezettség alapjában véve visszás lehetne, de mint a törvény betűje mondja:

"Az ellenőrzéssel, annak körülményeivel, illetve eredményével kapcsolatos állásfoglalását a felhasználó, vagy képviselője jogosult a jegyzőkönyvben feltüntetni."

Így a jegyzőkönyv már nem egyoldalú, tartalmazza mind a szolgáltató, mind a felhasználó állásfoglalását.

Kb. mint a kék/sárga KGFB betétlap, azt is mindkét fél aláírja, ezzel igazolva, hogy ami benne van az megtörtént.

villanyóra 2010.05.26. 19:44:02

@j311: Eddig is volt lehetőségem meggjegyzést tenni, de azt a szolgáltató nem veszi figyelembe! Legalábbis saját tapasztalatom alpján! Ha esetleg Te is hasonló ügyben jártas vagy, akkor tudod, hogy zajlik ez!

j311 2010.05.26. 19:55:40

@villanyóra: Még nem vagyok jártas benne, de lehet hogy a közeljövőben...
Kicsit sokallom a 18k HUF-os villanyszámlát két emberre...

A szolgáltató nem fogja figyelembe venni a felhasználó állásfoglalását. Tudom. Dolgoztam szolgáltatónál. Ha peres eljárás lesz belőle, akkor a bíró már köteles figyelembe venni. Az már megint másik kérdés, hogy mennyire működik jól a magyar jogszolgáltatás. Ha van valamilyen prekoncepciója a bírónak, akkor valószínűleg a periratok (max. első 3 oldalának) elolvasása után el is döntötte, hogy ki nyer. Ekkor még meghallgatás nem is történt az ügyben! Nincsenek illúzióim, egy ilyen eljárás bukott ügy, legfeljebb kárenyhítésről lehet beszélni...

villanyóra 2010.05.26. 20:20:19

@j311: Szerintem is sok a 18k. Hacsak nem villannyal fűtesz, légkodizol, több fagyasztószkrényed van, és elektomos sütővel egész nap sütsz...
Mi a felét fizetjük, pedig többen lakunk együtt. Szerintem érdemes lenne egy ellenörzést kérnetek (így látatlanban). Egyébként a héten végignéztem sok fogyasztómnak a fogyasztását (ellenörző kütyüvel), ezt is tervezem megosztani még a héten olvasóimmal.

j311 2010.06.02. 19:25:20

@villanyóra: Na, végére értem a méregetésnek. 380 kWh szerepel a számlán. Mindenféle mérhető dolgok átlag fogyasztása havi 180 kWh-ra jön ki. (Voltcraft Energy Monitor 3000)
Ami kimaradt: heti 2 menet mosogatógép, heti 2 menet mosógép, elektromos tűzhely. Utóbbi keveset használt, mert reggel nem főzünk, este meg csak ritkán. Nem tudom elhinni, hogy ezek elvisznek további 200 kWh-t. Ez olyan mintha a sütő havi 100 órát menne... Lehetetlen.
Ha lesz türelmem, akkor kiülök az óra elé és végzek egy ellenőrző mérést...

villanyóra 2010.06.06. 21:01:49

@j311: Még azt kellene esetleg megnézni, hogy a hálózati feszültség jó-e a lakásban, nincs-e zárlat Nálatok. Ha az összes fogyasztót felkapcsolod (hűtőt is), akkor a villanyóra megáll? Mert ha nem, akkor igen gyorsan bejeletheted a szolgáltatónak! Illetve egy korábbi blogbejegyzésben megosztottam, hogy hogyan lehet leellenörízni, hogy jól mér-e a villanyóra. Az is ingyen van, ha van egy viszonylag stabil fogyasztód.

j311 2010.06.07. 14:32:41

@villanyóra: feszültség rendben, 223-227 V közt van mindig. Zárlat nincs. A pontossági teszthez meg jó lesz valamelyik halogén állólámpa, az elég stabilan eszik. De erre a teszt mérésre még rá kell készülnöm lélekben.

green111 2010.07.29. 19:29:46

szeretnék hozzászolni a"mire figyeljünk villanyora ellenörzésekor"cimü cikkhez.mivel elmü alvállalkozója vagyok immár 10 éve,soha nem tapasztaltam nem hallottam e fajta szerelöi magatartással,nem "haza" beszélek,de a cikk iroja és aki elhiszi mindezt a sok badarságot az megérdemli,nem lehet két perc alatt szétszedni egy méröorát és megberhelni,mivel hitelesitett omh pecsétet nem lehet leszedni és visszarakni aki látott már ilyet az tudhatja.nincs olyan csapat aki direkt elrontja az orákat,ez merö rosszindulatu nyulatkozat,és bátran merem hazugnak is titulálni azt aki ezeket leirta,vagy esetleg én is állithatom azt hogy a cikk iroja berhelte meg és ráfogja a szerelökre, a szaktapasztalatom alapján mindig ez történik,ha nem a mostani ügyfél akkor az apja a nagybácsija vagy a fia szokta elkövetni,néha ostoba és primitiv modon egy példa-kifurja a méröt egy vékony furoval és megállitja a tárcsát,vagy ezt is a szerelök csinálják?ugyan már emberek mi okuk is lenne a szerelöknek erre hisz meg sem fizetik tisztességesen a feltárt áramlopásokat.a mágnesezéssel kapcsolatban-nem hiába mér az ora sokkal többet annak oka van,én nem találkoztam még olyan mérövel ami 10-20-30-szor többet mért volna önnhibáján kivül,nincs ilyen mérö gyári hibásban sem,én már láttam mágneses méröt ami ugy tekert hogy egy honap alatt beletekerte az éves fogysztást is,probálnak igazságot mimelni ártatlanságba menekülve én nem tettem, az ora rossz,de kiprobálják mert a szomszéd azt mondta,de ha csak egyszer teszi rá már kihatással van a mérésre,és oly nyilvánvalo,hogy megcsinálta,a tiz év alatt számtalan ellenörzésen,és mérö cserén vettem részt de csak az utobbi 2-3év alatt voltak ezek a problémák ,az oka árulni kezdték a mágneseket,és a következménnyel nem számoltak mert az elado nem mondta hogy ha leveszi pörögni fog az ora mint a motolla,nem mondom voltak olyan mérök amik 5- 10%-al többet mértek de ez oly csekély számban volt,hogy emlitést sem érdemel,nekem talán 2 esetem volt a hosszu évek alatt.de mostanában napi szinten lehet felfedezni reklamálo és megbukott ügyfeleket akik "nem "használtak mágnest mégis nagyon nagyon sokat mér az óra felkiáltással jelentik be gondjukat

villanyóra 2010.07.30. 20:21:40

@green111: Örülök, hogy Te a becsületes szerelők közé tartozol. De, mint tudjuk, Magyarországon csak a negatív sajtónak van hírértéke. Vagyis azt elég ritkán említi meg bárki is, hogy valamivel elégedett. Viszont az elégedetleségének hangot ad.

Nem kell ám messzire menni, az egyik ismerősömnél úgy szerelték le az órát, hogy nem volt otthon. Aztán a szerelő aláiratta az egyik szomszéddal leszerelesi jegyzőkönyvre a tulajdonos nevét (vagyis hamisítást követtek el). Ez sem kitalált történet, sajnos. Úgyhogy egyelőre ott tartunk, hogy szükséges az óvatosság. Nem állítom, hogy minden szerelő ilyen, de ha csak egyszer összefut az ember egy ilyen esettel, egész biztosan egy életre beleivódik.

Mivel Te is szerelő vagy, nyilván Neked is feltűnt, hogy nem minden óratípus kapcsán merül fel a mágnesezés gyanúja. (Hangsúlyoznám, hogy nem a megfúrás, lopótöközés, stb a téma.) Nekem van egy statisztikám (ugyanis, a történeteket nem én találom ki a blogra, hanem megkeresnek velük a károsultak), amiből egyértelműen kiderül, hogy mely óratípusok hibásodnak meg.

Már az is kiderülni látszik, hogy csak a hazai összeszerelésű órákról van szó.

Nem nagyon örülök, hogy Te is részt vettél a mágnesezési agymosáson, és hatásos volt. Hallottam, hogy ilyen dívik a szolgáltatóknál. Kár, hogy ilyen esetekben senkiben nem merülnek fel kérdések a szolgáltató és szerelői részéről (sem).

Tudod, miért lett szükséges ennek a blognak a létrehozása? Mert egyszerűen egy szakértő se veszi a fáradságot, hogy utánanézzen, hogy tényleg valós dolgokat állít-e a szakvéleményében. Pedig ők is látják, hogy csak néhány óratípusról van szó. De nekik se érdekük, hogy változzon a helyzet. Merthát, ha nincs rossz óra, nem kell bevizsgálni, ergo nem kap érte pénzt.

Az ügyészség már nyomoz fogyasztói feljelentések alapján az áramszolgáltatók ellen. Nem zárták le a nyomozást már több hónapja. Nekik se egyértelmű, hogy az óra nem romolhat el, illetve nem nagyon tartják életszerűnek, hogy 80 éves nénikék mágnesezik a villanyórájukat. Tudtad, hogy a kisnyugdíból szinte kifizethetetlen a többszáezer forintos kötbér? Hogy ezzel családokat dönt romba a szolgáltató? (És itt még mindig nem azokról van szó, akik szándákosan mágneseztek.)

Szerinted miért fordul a médiához ilyen ügyben egyre több ember? Mert impotensnek tűnnek a fogyasztót védő szervek. Szerinted mennyire logikus az, hogy az emberek azért keresik meg a médiát, hogy az áramszolgáltató(k) szóvivője egy ország előtt letolvajozza? Senkit nem gondolnék ennyire hülyének.

Sokan addig nem is tudnak a mágnesezés lehetőségéről, amíg nem gyanúsítják meg vele őket. és a szolgáltató még arra se veszi a fáradságot, hogy legalább arról tájékoztassa, hogy hova fordulhat a fogyasztó, ha úgy érzi, hogy igazságtalanul megvádolták. Sajnálatos, hogy az ember arra kényszerüljön, hogy törvényeket, szabályzatokat bújjon, hogy találjon valami rést, amibe beleköthet.

Ha eddig nem fogalmazódott volna meg Benned egyetlen kérdés sem, akkor föltennék néhányat, ami szerintem Neked is föl kellett volna, hogy tűnjön, de valamiért nem tűnt.

1. A villanyóra fogyasztóhoz és onnan történő elszállítása NEM mágnesezés ellen védett dobozban történik! Miért? Ha mágnesezhető (méghozzá a szolgáltató véleménye szerint a óra burkolatának megbontása nélkül is), akkor már akár a mágnesesen is érkezhetett a helyszínre az óra!
2. Miért kell a fogyasztónak elfogadnia, hogy jól mér az óra? Miért nincs felszreléskor pontosságellenörzás?
3. Miért nem kell a felszereléskor a helyszínen legalább ellenörzést végezni a mágneses teret illetően, ha később arra hivatkoznak, hogy mágneses térbe került az óra (vagy csak a fékmágnese)?
4. Miért nem figyelmeztetik a fogyasztót, hogy az óra érzékeny a mágnesre? Mi van, ha a fogyasztó a villanyóra elé tesz mágnessel működő szerkezetet (amiről még nem is szükséges, hogy tudja, hogy mágnessel múködik)? Miért várható el, hogy a fogyasztó tudja "kútfőből", hogy érzékeny a villanyóra a mágneses terekre?
5. A legérdekesebb kérdés: miért írják a mérőóra leírásában, hogy nem veszít a pontosságából a mágneses tér változásai okán? Ha esetleg nem tudnád a választ: az eredeti licensz alapján tényleg igaz ez az állítás. Csak ahhoz megfelelő alkatrészek szükségesek - amik vélhetően nem állnak a gyártók rendelkezésére valamilyen oknál fogva.
6. Külföldön miért nem olvasni erről a problémáról?
7. Tanulmány is csak Szunyoghé van (tudtommal), ami ezt a problémát említi. Ez is csak ezt az egy módszert említi az óra meghibásodásának lehetőségére. De cáfolni semmi se cáfolja (konkrétum), hogy más oka nem lehet az óra meghibásodásának. Mi a bizonyíték arra, hogy más miatt nem hibásodhat meg az óra? Az, hogy azt mondják, hogy nem lehet. Emlékeztetnélek, hogy jó ideig a Földet laposnak hitték...
8. Amennyiben tényleg szerelő vagy, azt is tudhatod, hogy amennyiben az óra helytelenül van felszerelve, az is okozhatja, hogy az óra többet mérjen. Mivel a helyszínen csak a szerelő a hozzáértő személy (általában), bármikor beleírhatják, hogy mágnesezésre gyanakodnak. Mivel általában már azzal a prekoncepcióval mennek ki, hogy mágnesezés történt, föl se merül, hogy az órát bármilyen szempontból megvizsgálják (abban se vagyok biztos, hogy értenek hozzá annál jobban, mint hogy mit hova kell kötni - tisztelet a kivételnek). Ha esetleg a fogyasztó azt is hozzáteszi a bejelentésben, hogy a hálózati feszültsége alacsonyabb általában az előírásnál (ekkor is mérhet többet az óra), akkor egyből hozzá mennek ki ellenörizni, hogy lopja az áramot. Miért? Mert ő volt az, aki észrevette, netán vette a fáradságot, és utánanézett egy kicsit a témának?

Az az igazság, hogy a fogyasztó nagyon kiszolgáltatott az ügyben, sőt, minden ügyben, ami szolgáltatókkal kapcsolatos (nem csak áramszolgáltatókkal kapcsolatban). És ezt nem is próbálja a szolgáltató csökkenteni, egyelőre csak mélyíti a szakadékot a fogyasztó és maga között.

Mindenki csak az egyenlő bánásmódra vár az ügyben. Remélem, ezzel legalább egy kicsit egyetértesz.

Perca 2010.08.01. 22:44:02

@green111: Elég érdekes, hogy Ön az ELMŰ alvállalkozójaként egyetlen gyanús esettel sem találkozott a 10 év alatt. Én teljesen tisztában vagyok a cégen belüli helyzettel és az alvállalkozók vélekedésével is. Számos közvetlen barát, ismerős és volt techniumi osztálytárs, egyetemi csoporttársam van, akik az ELMŰ alvállalkozói. Érdekes módon mindegyiküknek kezdett már gyanús lenni egy ideje, hogy a leszerelt órák 30-60%-a rossz. Az alvállalkozók egy csoportja már sportot űz abból, hogy leellenőrzi a leszerelt és a felszerelt mérőket. Siralmasak az eredmények. A fogyasztók nagy része nem is gondolja, hogy a mérő hibás és nem is szól semmit, csak fizet és a fogyasztási szokásaiban keresi a hibát. Hogyan lehet az, hogy 3f-ú mérőknél az egyik fázisnál 60%-os a hiba, míg a másiknál esetleg semmi gond? Ilyen érdekesen felemásra mágnesezték?
Nem hinném, hogy Ön nem érintett az ügyben! Tisztességes szándékú alvállalkozó ekkora hantát nem ad közre. Miért kell ehhez neodímium mágnes??? Bármikor készítek a neodímiumnál sokkal erősebb 30-50W-os elektromágnest. Erre vártak a csalók, amióta lakossági villamosenergia ellátás létezik...? Ez életszerűtlen!!!
Pontosan az ellenkező a tapasztalat. Persze ehhez azért megfelelő elektrotechnikai szakismeret is szükséges. Tudja Ön, hogy ki hozta létre a szabálytalan áramvételezési csoportot az ELMŰ-nél annak idején még a kilencvenes évek derekán? Tudja azt is, hogy már akkor is kezdtek megjelenni ezek az esetek olyan mérőhelyeken is, ahol lehetetlen volt a mágnesezés esete is? Tudja azt, hogy miért ment nyugdíjba az illető, akit Faragó Gézának hívtak?
Nézze! Nekem itt szövegelhet bármit az összes cégen belüli "Kamu-Jakab". Már szinte mindenki tudja ennek az ócska trükknek az értelmi szerzői körét és az ebből megélők seregének névsorát. Mindegyikük oda fog kerülni előbb-utóbb ahová való...
Ez a maffia persze nem kimondottan az ELMŰ-re vonatkozik. Az egykori magyar áramszolgáltató tröszt összes elherdált, privatizált egységére igaz. ELMŰ-ÉMÁSZ, E-on, DÉMÁSZ.
Mocskos trükk...
Gondolom Ön is tudja, hogy miért hiszi el a szolgáltató a feszített víztükrű, vízforgatós medencével és hat darab 10kW-os légkondival ellétott, háromszintes maffiózó lakóházakról, hogy a havi átalányuk 110kWh, mikor az éjjel nappal működő téli-nyári medence alaphangon havi 800kWh-t elteker. Mindketten tudjuk, hogy minden rendben van ezeknél a fogyasztóknál...igaz? Csak fel ne bontsuk a viacolor kövezetet...
Nagyon jól tudja a szolgáltató, hogy ezzek a milliárdos csaló gengszterek lopják a legtöbb villamos energiát, de nem mernek szólni, mert esetleg másnap véletlen baleset érhet valakit. Ezért inkább ártatlan embereket fosztogatnak ki jogtalanul. A világ más táján ezért minimum életfogytiglan járna.
Tájékoztatom az esetleg még tudatlan érintetteket, hogy mind felelősségre lesz vonva a tettéért. Még akkor is, ha most nagyon nyeregben érzi magát egyik-másik. Vége van már a jó kis langyos, lábvizes időknek fiúk! Ébresztő!!!!

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.08.03. 08:54:54

@green111: Bullshit. Bizonyára csak a szakmádat akarod védeni, ahol bizonyára vannak tisztességes szerelők is (Veled együtt). Sajnos én is több helyről hallottam hasonló történeteket, ezért teljes mértékben el is tudom hinni... ahogy azt is, ha egy szerelő személyesen nekem "henceg" efféle hőstetteiről.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.08.03. 08:56:51

@villanyóra: Bullshit. Felesleges ennyit írni a dologról, mert lassan már mindenki rádöbben, hogy a szerelők is nyakig sárosak bizonyos dolgokban. Azonban még sem ők az igazi felelősök.

green111 2010.08.29. 20:08:04

@Perca: mindenki ugy fogja fel az ügyet ahogyan akarja,van aki hallomásbol mondja az igazát,én ebben élek,kis emberek vannak akik fenyegetöznek,hogy mindenki börtönbe juttatnak,kissé személyeskedésnek vélném az irását,csináljon mindenki azt az orával amit akar,a a szerelöknek a dolga ezeket a stikliket kiszürni,és nem ök döntik el hogy valoban rossz vagy berhelt e a mérö,de mint mondat én soha nem hallottam olyat hogy külön csoport foglalkozna a direkt elrontással,van egy országos mérésügyi hivatal ök mérik be az ora helyes mérését öket kell cseszegetni hogy ne 10-15 évre adják meg a hitelesitését,vagy a tisztelt fogyasztovédelmet,én csak egy kerék vagyok a gépezetbe de nem kárositottam meg senkit a munkámat végzem-ugy mint a rendörök ök is büntetnek és nincs mentség ha szabálytalan ságot követ el az illetö,de mi csak a jegyzökönyvet vesszük fel és a büntetést sem mi állapitjuk meg,a mágnesezés pedig láthato és nem a föld mágneses tere pörgeti az orát ,legalább négyszeresére gyorsul amikor leveszik-hülyék meg a másik oldalon laknak-egyetemi végzettségel,sajnálom a szegény nénikéket is akiknek fizetni kell más büneiért,akinek meghalt a férje,de a lopótök nyomai ott virit az áramkorlátozon ,vagy a kifurt mérön luk van,ha meg ugy itéli meg a tisztelt fogyszto hogy nem hiteles a mérö akkor kérhet bevizsgálást szive joga hozzá,de a többség tisztességes ember aki fizet hogy világithasson,és ugyan már ha megbukik valaki akkor ne tegye többet-elrettentö példa is lehet mások számára.mi ténymegállapito jegyzökönyvet veszünk fel nem mondjuk hogy lopják az áramot tényt állapitunk meg,ezt tapasztaltuk találtuk,ezt lehet tanuval (szomszéddal)és aláirásával bizonyitani,a sima lejárt hitelesitö méröcserét is lehet áláiratni velük ami nem kerül bevizsgálásra-mármint a mérö-ugyan létezik szuroproba szerü ellenörzése a leszerelt mérönek de nem teszik fel minden esetben probapadra,hisz van egy törvény által elöirt hit éve és mi ez alatt cseréljük le.nem az elmü találta ki ezt sem.az hogy vannak maffiozok is akik szemtelenül lopják az áramot-biztos hogy vannak,de ennek a felderitése nem minden esetben jut el hozzánk,de akadt rá példa erre is hogy megszüntették, és nem kell bontani viacolort hozzá.és nem szoltak hogy nem kéne elháritani.tessék reklamálni a kormánynál hogy digitális méröket vegyenek-van már létezik-az tán pontosan mér és nehezebb bütykölni is.de a picuri emberek csak itt nagyok az utcára már csak az asszonnyal mernek kimenni:):)az általam leadott jegyzökönyvek 99%át elfogadták a maradék meg kétes sérülésü omh pecset miatt nem fogadták el,mert nem volt bizonyithato hogy az ügyfél nyult hozzá,ez is benne van de nem lehet ott hagyni azokat sem.a felderitési osztályt meg azért hozták létre hogy védjék a becsületes embereket.

green111 2010.08.29. 20:45:07

a válaszaim kérdéseidre.
1.-valoban nem mágneses tértöl elzár dobozban szálltijuk ki a felszerelésre váro orákat,de a a hangszoro mágnes nem befolyásoljaa mérés hiteleségét.ha le van szerelve és csak sima munkalappal szereljük le,akkor már nem lehet utolagos "retorziot"alkalmazni a fogysztoval
szemben.
2.-az országos mérésügyi hivatal már ellnörizte,mi sem nyulhatunk az omh pecséthez
3.-viszünk iránytüt:)nem adtak müszert,én meg nem veszek-de mint irtam nem hangszoro mágnes kell ahhoz hogy a fékmágnes megbolonditsák
4.-ebben igazad van,használati utmutato nincs
5.-ezt a gyártoktol kell megkérdezni
6.-mert van pénzük kifizetni a számlákat és nem létminimumon élnek-
7.-biztos lehet oka más miatt is,hogy rosszul mér.kopik mint minden szerkezet,de mit jelent az hogy sok?ha nagyon sok akkor ki lehet vizsgálni miért is lett nagyon sok a fogyasztás.
8.-ha helytelenül van felszerelve,ha leesik a falrol akkor nem mér,ha meg van döntve akkor sem,ha nem áll viszintbe akkor is jo mér,ha rosszul köti be a szerelö akkor sem mér ,ha megint rosszul köti be kivágja a 250A-os késes biztositékot is,más lehetöség nem jut az eszembe,ha többlet fogysztással jelentik be nem az jut eszembe hogy lopja az áramot hanem az hogy vettek 30 db spot lámpát és nem számoltak a 1.5kw-os többlet fogysztással,vagy egy klimát,vagy nappalira kötötték a bojlert mert nem volt elég melegvizük.és nem jegyzökönyvezzük le a fogyasztot,ha ragaszkodik hozzá mérést végzünk,hogy jol mér -e,ha nem fogadja el a mérésünket.akkor meg dobozolva elküldjük a mérésügyi hivatalnak aki megvizsgálják,de nagyon sok esetben az imént felsorolt események állnak a dolgok mögött.tudom hogy a fogyasztoknak nagyon nehéz és nem állitom hogy a szolgáltato is mindig pozitivan áll a dolgok elé,de vannak jogaik is amivel élni kell ha nem biztosak abban hogy valoban jol mérnek a mérök-a jövö a digitális orák felszerelésében van,lehet kérni olyat is.de ebben is lehetnek hibásak rosszul mérö berendezések .és a kör itt sem zárul be.

villanyóra 2010.08.30. 14:17:18

@green111: Örülök, hogy válaszoltál a kérdésekre, és ennyire lojális vagy a céghez (bár, úgy érzem a kérdések egy részét nem igazán érted, hogy mire utal, vagy mi a jelentősége). Hogy nem fogalmazódott meg kérdés az ügy kapcsán Benned, azt viszont sajnálom. Értékelem a humorodat is, csak mivel a téma igencsak komoly, nem látom indokoltnak.

Sajnos, ezért tart itt ez az ügy, és még mindig van lehetősége és tere a szolgáltatónak.
Elolvastad a legutolsó blogbejegyzést (villanyora.blog.hu/2010/08/27/az_elmu_nem_tisztel_senkit_es_semmit)?

A MEH-nek más a véleménye az ügyről, mint Neked (és természetesen a szolgáltatónak). Ha az ottani linkre kattintasz, akkor elolvashatod a határozatot is. Talán feltűnik Neked is, hogy szabálytalanságokat kellett a szolgáltatónak ahhoz elkövetnie, hogy egyáltalán megpróbálják az ügyet mágnesezés felé terelni.

Irtad, hogy a fogyasztóknak vannak jogaik, amikkel élni kell, ha úgy érzik, hogy nincs igaza a szolgáltatónak. De azt nem írtad, hogy milyen fórumon kellene ennek utánanéznie! Miért nem tájékoztatják a szerencsétlent, hogy kihez fordulhat? (Még a legtöbb e-mail végén is ott van, hogy hogy tud leiratkozni róla az ember, ha nem kéri.)

Szerintem ezt már a szerződésszegésről való tájékoztató levélben le kellene írni (címmel, telefonszámmal, elérhetőséggel), de ha ott nem is, hát a személyes egyeztetésnek nevezett agymosáson jegyzőkönyvezni kellene. De semmilyen törekvés nincs a szolgáltató részéről, hogy megpróbáljon korrekt lenni. Minek is? Abból nem lenne extra profit, a fogyasztó meg úgyis fogyasztó marad, mert nincs lehetősége szolgáltatót váltani (se).

Tudtad, hogy ez a kötbér adómentesen megy a szolgáltató zsebébe (még áfa sincs rajta)? Hogy a legtöbb ember fél a pertől (hogy még többet bukik az ügyön), és ezért részletfizetésben megegyezik? A szolgáltató ezt gátlástalanul kihasználja! Elég szomorú, hogy itt tartunk 2010-ben!

A digitális órákat külföldön már rég használják. Magyarországon Boross szerint 2005 óta jelen van a mágnesezés (5 éve!), és még egy lépést nem sikerült ellene tenni! Arról nem is beszélve, hogy
interneten is 2000 (!) óta vannak fönn történetek, és még régebbre tehető valószínűleg a "kialakulása". Mi indokolja szerinted, hogy ennyi idő után se sikerült ellene semmit tenni? Hogy nincs meg a technológia? De megvan. Van olcsóbb és van drágább is. De egyiket se alkalmazza a szolgáltató. Biztos nem futja rá az ártatlan fogyasztókra kirótt kötbérekből...

Hogy lehet az, hogy az annyira tiszta és makulátlan szerelők elfelejtik általában tájékoztatni a fogyasztót, hogy ne hagyják ott őket a helyszínen? Miért nem része (még most sem) az ellenörzési rutinnak, hogy a fogyasztó tájékoztatása után kapják csak szét az órát?

Mára már ott tartunk, hogy van lejjebb a mágnesezési teóriánál a szolgáltató részéről (és ehhez a szerelők egy részének mindenképpen partnernek kell lenniük - hallomásból tudom, hogy jutalékos rendszerben "dolgoznak"). De erről is nyilván a fogyasztó tehet. Mert szerinted ebben az országban mindenki csak lopni akar. Mondhatnám, hogy mindenki magából indul ki...

green111 2010.08.30. 19:06:54

@villanyóra: a jogorvoslást a energiahivatalnál kell bejelenteni,fagy a fogyasztovédelmi hatoságnál,én nem azt állitottam hogy nem lehet hibás a mérö de elöfordülhat de nem mér külsö behatás nélkül 50-200%-os tulfogyastást ez biztos,és azt sem állitottam hogy minden szerelö becsületes,de aki megrendeli a mágnesét tisztában van azzal hogy szerzödésszegést követ el,és ezért vállalni kell a következményeket,ha ellenörzésre megyünk ki, a fogyasztonak ott kell lenni velünk addig még lebontjuk az orát és megmutatjuk neki a szabálytalanságot ez részünkröl kötelezö,ha kirivoan sokat mér azt is be lehet elötte bizonyitani,és nem a 1-10 % -os eltérésröl irok,bár az is sok lehet,de a méröt ha ugy látjuk nem babrálták külsérelmi nyomok nem látszanak akkor is be kell dobozolnunk és a laborba kell küldeni,de sokan igy is felháborodnak ha azt mutatjuk meg hogy tiszta karc a mérö fala mert nem tudta levenni normálisan a mágnest,és ö a legmegbántottabb ember a világban,de minden fogyastot becsületesnek kell tekinteni,nem a szerelö dolga eldönteni a tettét. a helyszinem mi nem nyulhatunk az ora belsejéhez zárt dobozban pecséttel ellátva kell elszálitani amit rögzitünk és a fogyasztoval aláiratjuk.egyértelmü a digi méröké a jövö de biztos abba is megprobál néhány ember belepiszkálni majd,hogy miért nem szereljük azt én nme tudom nem közlik velünk -bár ugy hat éve elég sokat szereltünk fel.ha magambol indulok ki én nem lopom az áramot kedvezményt sem kapok-megtehetném de nem akarom-20 ezret fizetek havonta,és a többségi fogyaszto becsületes.aki nem az meg igy járt,de azt te sem gondolhatod komolyan hogy aki ezen a forumon ir az mind szent és sérthetetlen?tudod hogy minket is kötbéreznek ha elrontunk egy számot elirunk valamit?egy jegyzökönyvért meg nevetséges összeget kapunk le sem merem irni-lassan érdekünk sem lesz jegyzökönyvezni mert a befektetett idö nem fedezi a kapott összeget.de egy ellenörzésre nem mehetünk ki egy komplett mérökocsival mágneses téreröt mérni ezt te sem gondolhatod komolyan.és megint felteszem akérdést mi van ha a szolgáltato kárára mér kevesebbet a mérö?tán szigorubban kellene az omh -nak bevizsgálni a méröket és korábban cserélni nem 15 évente,de a havi 200 ellenörzésböl(nálunk) nagyon elenyészö a mágneses befolyálthatoság eredménye.

villanyóra 2010.08.31. 13:12:25

@green111: Csak vázlatokban válaszolok:

Vannak már kisérleti eredmények, amik azt mutatják, hogy mágnes nélkül is el tud romlani az óra (és nem 10% a hibahatár).

Eddig nem tudtam, hogy a jegyzőkönyvekért is kaptok pénzt, de most már tudom, és ez is beleillik a képbe.

Nem gondoltam, hogy komplett mérőkocsival kellene kijönni, csak annyit, hogy megnézni, hogy az óra pontosan mér-e. Ha meg a mágneses térre hivatkozik a szolgáltató (mindenféle külsérelmi nyom nélkül), akkor szerintem igenis kellene ilyen mérést a fölszereléskor eszközölnie!
Ezekben az esetekben a mérő nem kevesebbet mutat!

Engem úgy tájékoztattak, hogy ebben a hatalmas országban az ELMŰ területén a legnagyobb a mágnesezési esetek aránya.

A villanyórára miért nincs garancia. Rossz válasz, hogy azért, mert nem romolhat el!

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.08.31. 15:58:53

@green111: @green111: Te lehet, hogy nem a Mágnesezési Ügyosztályon dolgozol, és azért hagynak ki a tutiból. Amúgy nem hiszem el, hogy ne tudnának mágnes-biztos mérőket készíteni, ha akarnának. Számomra eléggé úgy tűnik, hogy nem érdeke ez főnökeidnek. Az meg főleg nem, hogy kiderüljön másmódon megjelenhet ez a probléma, amit mindenki mágneshez köt. Gondolom, hogy magasabb szinten tisztában vannak a hálózatok jellemzőivel, és ennek tudatában találják ki, hogy hová szerelnek fel digitális mérőket.

Nem irigyellek titeket szerelőket, mert bizonyára két tűz között lehettek. Egyrész a munkáltatótok részéről van egy elvárás, hogy miként dolgozzatok, másrészről a fogyasztók bizonyára nem nagyon kedvelhetnek titeket. Legyen szó, egy egyszerű cseréről, vagy javításról, vagy bármiről.

Amúgy úgy érzem, hogy nagyon furcsa dolgok történhetnek az áramszolgáltatók irodai környezetében (is). A legutóbb volt egy rádióműsor a Kossuth-on, ahol egy jogvédő elmondta az egyik ügyfele azt jelentette, hogy "az áramszolgáltató nem találta elég barnabőrűnek ahhoz, hogy mérsékelje a kötbér összegét".

Perca 2010.09.01. 03:29:56

@green111: Nem értek egyet ezzel az egész marhasággal. Kár takarózni mérésügyi hivatallal, meg egyebekkel.
Az OMH átadta a jogot az ELSTER-nek. Amíg valóban a mérésügy kezében volt, addig nem volt semmi gond. Kedves green111, nekem mondhatsz bármit. Én nem szerelő vagyok. Több labormérést végeztem a legkülönbözőbb mérőkkel. Számos mérőt vizsgáltam be ELMŰ-s ismerőseimmel. Más szolgáltatói területen is. Szerintem te is tudod, hogy ez a mágnes sztori hülyeség. Páran találták ki. Morva Gyurka, Szúnyog pajtás, aztán a többi csápoló is megy a lóvéért tapsikolni.
Volt már nálad normális fogyasztásmérő egyáltalán. Szerezz be mondjuk egy magyar CM-s mérőt, meg az eredeti németet, aztán mágnesezgessed. Meg fogod látni a különbséget. Ez a feltesszük a mágnest, akkor lelassul, majd utána felgyorsul szöveg hülyeség!
Függetlenül attól, hogy tönkremegy a fékmágnes, vagy nem, egyetlen órát sem lehet lassítani. Ha nem megfelelő az árnyékolása, akkor azonnal felgyorsul, mert az AlNiCo mágnes nagy erőtereknek nem képes ellenálni. Az erővonalai elgörbülnek, így a két egymással, a légrésen keresztül kialakított mágneskör megbomlik, a légrésindukció lecsökken, ezért a tárcsa felgyorsul. A normális mérőnél egyáltalán nem lép fel ez a hatás, hacsaknem valamilyen extra erős életveszélyes mágneses erőteret nem alakítanak ki rajta egy célberendezéssel. A nem megfelelően árnyékolt mérőknél, a mágnest eltávolítva a fékmágnes köre visszaáll és a mérő ismét a hitelesítési állapotba kerül vissza. A hazai problémás mérők fékje viszont demagnetizálódik. Tehát a mágnes levétele után is gyorsabban fog pörögni. Ezeket a mérőket símán le lehet mágnesezni bármilyen erős mágnessel. Nem kell neodímium. A neodímium mágneseket 20 éve lehet vásárolni. Nem 4-5 éve. 1980-as években kezdték alkalmazni a szórakoztatóelektronikában, műszeriparban. Neodímium mágnesnél sokkal nagyobb erőtereket lehet előállítani elektromágnessel olcsón. Eddig miért nem volt ilyen gond???
Csupán a neodímiumra vártak az emberek?
Akkor az a cég, aki állórész tekercseléssel gyárt motorokat, az hülye, mert hát egyszerűen lehetne helyettesíteni neodímiummal? Vannak 150 fokot is elbíró szupermágnesek.
Nem látod, hogy mekkor képtelenség ez?
Én nem vagdalkozok, nem a levegőbe beszélek. Tudom mit írok, mit mondok. Rengeteg kísérletet folytattam. Azt is tudom mitől megy tönkre az óra. Illetve ezek a gagyi órák mitől mennek tönkre. Reprodukálható módon bármikor bemutatom. Nem azonnal mágneseződik le, hanem lépcsőzetesen, 1-2%-konként. Az áramszolgáltatóknál a szerelők is már egyre többen rájöttek a dologra, hogy valami nem stimmel.
Biztosan, most kiakadtál és bizonygatnád, hogy de igenis lassítható az óra mágnessel.
Erre az mondom, hogy biztosan találsz olyat is, de ugyancsak azt tudom mondani, hogy ott is hiba van. Beállítási hiba méghozzá. Ugyanis arról van szó, hogy az erős mágneses tér torzítja az áram és feszültségtekercsek fluxusát, ami még túl nagy gondot nem okozna, de a tárcsát egy radiális irányú rezonanciára készteti. Ha a tárcstengely csapágybeállítása nem megfelelő, akkor olyan nagy mértékű kitérések jönnek létre, hogy a tárcsa hozzáverődik a fékmágnesekhez, mely akkor az nem a légrésben fut stabilan. Azonban, ha korrekt módon van beállítva a csapágy, akkor csak kis morgást hallasz a neodímium hatására is. Ellenkező esetben hatalmas fémes csörömpölést. Ennek tanulmányozására jó eszköz az Actaris H10, vagy annak Schlumberger megfelelője. Tedd rá a mágnest, ha zörög állítsd "feszesebbre"! Nem fog szorulni mert mágnescsapágyas. Ha nem zörög, akkor kicsit lazíts rajta és minjárt úgy fog zörögni, hogy a tárcsa elakad a mágnesben. Így valóban lassulni fog a mérő, vagy meg is áll, vagy vánszorog.
Már több neves szakértővel intéztünk kérdéseket villanyóra gyártókhoz és kizártnak tartják a mágneses befolyásolást. Egyikük mondta, hogy hát esetleg egy nagyon, nagyon erős mágneses térrel lehetne rá hatni, de akkor is csak felgyorsulna, amivel a fogyasztó magát lopná meg, de az állapot csak a ráhatás idejéig áll fenn.
Látom nagyon elszánt vagy a témával és lekicsinyled azokat, akik ide írogatnak. Én természetesen nem fedem fel magam, mert a te érdekkörödet fogom lebuktatni. Lehet, hogy te csak kullogsz valami után, és azt hiszed, hogy valami jó ügyet szolgálsz, de nagyot tévedsz! Ilyen mentalitással még levelet sem seperhetnél egy japán áramszolgáltatónál az biztos.
Azért sem árulom el, hogy ki vagyok, mert akkor mind eltünnétek innen és nem tudnám kiszedni belőletek a süketségeket. Bár, ettől függetlenül már mindent tudok, tudunk.
Amennyiben tényleg őszinte hittel vallod, amit leírtál, akkor kérlek vedd a fáradságot és ellenőrizd le, amit mondasz. Nem kell ide a mérésügyet, a mérőpadot, meg az ilyen, magasröptű marhaságokat belekeverni.
Kitalálták, megbuktak. Ennyi. És nem fenyegetés, de ezzel emberek életét tették tönkre, amely bűnügyi kategória és ezért szépen lassan felelni fognak előbb utóbb.
Mit szólnál hozzá, ha én holnap azt állítom, hogy kiraboltad a közértet. Feljelentelek, majd megszakértetem a haveri körrel a rendörségen, hogy rád utaló jelek vannak és így tovább. Aztán védekezz, ahogy tudsz...
Mondhatsz bármit, bizonygathatod az ártatlanságod. A nyomozók, a laborosok is rád utaló jeleket fognak kivizsgálni és kész. Te voltál és rád ugyanúgy vonatkoznak a törvények.
Ez természetesen csak egy példa volt, hogy elgondolkodj azon, amit képviselsz. Az ember attól ember, hogy gondolkodik és a dolgok mögé is néz és azokat ellenőrzi.
Egyébként ezt a lemágneseződéses gondot már az 1980-as évek óta ismerik az USA-ban, Németországban, Japánban..stb. Ennek elkerülésére alakították ki a stabil, hőkompenzált mágneses fékszerkezetet. DIN szabvány is rögzíti. Kérlek kicsit nézz körül. Elég régóta foglalkozom már különböző műszaki berendezésekkel, szórakoztatóelektronikával...stb. Tisztában vagyok sok mindennel, de a mérők hibájának kutatására már nagyon sok időt rászántam. Konklúzióm, hogy az AlNiCo fékmágnesek anyaga nem megfelelő Az ötvözet aránya nincs rendben. Egyébként, ha kisajtolod, vagy az epoxival beragasztott mágneseket eltávolítod a tipikus szar mérőkből, akkor tapasztalni fogod, hogy mennyire labilisak mágnesesen. Egy mágneszárral is demagnetizálhatod. A mágneskört megbontod, már legyengül másodpercek alatt a mágnes. Mit gondolsz, a 100 éves órákban tán AlNiCo mágnes volt?
Szóval ennyi a tanácsom neked. Nem feltételezem mindenáron a rosszindulatot felőled, de nem hiszem, hogy komolyan ténykedsz az áramszolgáltatói területen, mert, akkor ilyeneket nem nyilatkoznál...

green111 2010.09.02. 16:56:40

@Perca: és most elkezdtem félni:):)köszönöm a szakmai továbbképzést,de nem az én feladatom eldönteni miért is mér többet az ora,miért görbül el a fluxus,arra ott vagytok ti meg az elmü szakemberei,váltsál szakmát és menj az elmü-höz dolgozni,és védd az ártatlan embereket,mert biztosan vannak,söt a nagy nagy többség az is a szememben is azok,de vannak probálkozok is akik csak felteszik azt a nagy mágnest,és ne mond hogy nincs igazam láttam h10 orát ugy pörögni majd kiesett a tárcsája,biztos rossz volt a csapágyzása-nem?és add tovább nemes okitásodat mindenkinek hogy nem lehet lassitani a méröket de nyugodtan tegyék rá csak használnak neki,nekem nincs érdekköröm nem osztogatom a mágnest arra biztosan ott vannak a haverjaid akik okosan kitalálják mit kell csinálni a mérökkel,ja magyarországon élünk nem japánban,ha észrevetted volna,de lehet levelekkel bombázni az energiahivatalt ott tán meghallgatnak és változtatnak a hazai mérök kialakitásánál esetleg bevezetik a digitális méröket is ugy 10 év mulva.attol hogy leirtam avéleményem és tapasztalataimat attol még ember maradtam,nem kárositottam meg senkit közvetve nem én vizsgálom be a méröket,és nem én szabom ki az esetleges büntetéseket is.

green111 2010.09.02. 17:10:58

@villanyóra: ha a fogysztoi reklamácioba megyünk ki-tulmérés esetén mindig kiszámoljuk megvizsgáljuk hogy pontosan mér e az ora,és nem azzal kezdjük hogy jegyzökönyvet veszünk fel,az ügyfél elött tesszük mindezt hogy lássa.lehet hogy 10%felett is romlanak nem állitom hogy nem igy lenne,de nálam elenyészö a hibás gyári mérö ha egy évre vetitem vissza talán 3- mat cseréltem le de az meg nem müködött egyáltalán,mint emlitettem nem a szerelö dolga beállitani hitelesiteni a méröket arra vannak illetékes elvtársak akik erre odafigyelnek és pontosan megbizhatoan végzik a munkájukat,a jegyzökönyvet ügy hivják -ténymegállapito jegyzökönyv ami a tényt állapitja meg nem a hiba lehetséges okát-pl.a méro oldala erösen karcos,furt omh sérült stb ezt irom bele és nem azt hogy ez bizony mágnesezték 100%osan és bedobozoljuk és elküldjük az elmünek-ennyi a mi részünk benne a történetben.a jegyzökönyvért meg pitiáner összeget kapunk nem kell sokban gondolkozni -mondtam lassan nem fedezi a ráforditott idö a kapott összeget-nem vagyunk tulfizetve-ha meg valaki csal mindegy mi modon az meg fizessen érte,én nem teszem mert igy neveltek-azért tartok itt.

Perca 2010.09.03. 13:57:05

@green111: Nem legyél cinikus, mert a bíróság előtt sem lehetsz az, majd egy tanúmeghallgatáson, amikor ez az egész mágnesmizéria végetér.
Potosan tudom mennyit kerestek, milyen anyagi háttere van a munkátoknak, de azért ne próbálj meg kibújni a felelősség alól. Azonban megjegyzem ilyen szakismeret mellett még ennyit sem adnék nektek. Ez betanított munkási színvonal.
Most is ki foglak oktatni, mert úgy látom a felfogóképességeddel nagy gondok vannak. Ne is haragudj, de ezt a legnagyobb tisztelettel és nem gúnyosan mondom!
Magyarul fogalmazok!!! A szolgáltatók jól kiagyalták ezt a mágnes baromságot. Megetették a külföldi idióta tulajt, hogy itt azért van akkora hálózati veszteség, mert mindenki lopja az áramot. Holott az egész hálózat egy ócska veszteséges trágya.
Az itt összeszerelt mérők AlNiCo fékmágneseinek az anyaga nem megfelelő. Hogy miért nem?
Azt döntse el mindenki maga... Nem állíthatok biztosan semmit... Csak a bíróság a végén.
Mindent elhiszek. Elhiszem, hogy láttál olyan mérőt, ami forog, mint a bolond. Sőt, azt is elhiszem, hogy van egy-két gyengeelméjű, aki ráteszi a vacak órákra a mágnest próbából és az bedöglik. Ettől függetlenül a próbálkozó nem lopott még egy mW-nyi energiát sem.
Én azt mondtam, hogy szerezz be egy normális órát, mondjuk rendelj a neten külföldről és kösd be, majd vegyél egy jó nagy öklömnyi neodímium mágnest, ami legalább N40-45 mágnesezettségű, aztán kisérletezzél.
Azonban, ha halvány lila gőzöd sincs, hogyan működik a villamos fogyasztásmérő, akkor mi a fenének irogatod ide a tapasztlataidat. Kit érdekel ez???
Ki cáfolta, hogy te nem láttál ilyen, meg olyan órát?
Arról van szó, hogy van egy jelenség. Ezt a jelenséget a szolgáltató jól kitalált módon úgy próbálja megyarázni, hogy az csakis egy módon következhet be. Vélelmem szerint az egész mágnesező sztorit ők kezdték el terjeszteni.
Egyébként bámikor reprodukálható módon be tudom mutatni, hogy miként megy tönkre az ilyen óra minden mágnes nélkül. Nem 10, hanem közel 100%-ban.
Gondolkozzál egy kicsit egyszerűbben!
Ha én teleszórom a bevásárlóközpontokat, mint forgalmazó egy rettenetesen undorító halkonzervvel, akkor szerinted az mennyi ideig lesz piacképes?
Törvényszerű, hogy rövid időn belül mindenki rájön, hogy ehetetlen és többet senki nem veszi meg. Ott fog maradni a polcokon. Elhal a termék, mert a forgalmazó nem fogja teríteni tovább, a gyártó is le fog vele állni, mert veszteséget nem fog termelni.
Ugyanez a helyzet a mágnessel is. Mivel nem lehet vele az órát lassítani, ezért arra már régen rájöttek.
Hogy nem vagy képes megérteni, vagy szándékosan játszod a tudatlant, hogy a neodímium mágnes nem egy különleges dolog? A winchesterekben, motorokban, még a laptopok képernyő lezárás érzékelőjében is az van. Ha van nem túl ősrégi laptopod, akkor közelíts egy gemkapocssal a képernyő felső bal, vagy jobb sarkához. Lesz egy pont, ahol nagy erővel odarántja a neodímium mágnes.
A teljes szórakoztatóelektronika ipar használja. A CD, MD, DVD, Blue-Ray készülékek optikai olvasó/író-fejeiben is neodímium van. Már 30 éve alkalmazzák, de jó 20 éve kapható.
NEM KÜLÖNLEGES DOLOG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A másik, meg, hogy 100 évvel ezelőtt is bárki lophatott volna villamos energiát a neodímiumnál nagyobb mágneses erőtérrel, mert elektromágnest akkor is lehetett készíteni. Ahogy lopótököt is gyártanak a tolvajok, úgy egy egyszerű mágnestekercset is tudnak. Meg nem is kell ismeretekkel rendelkezniük, mert vásárolhatnak is egy másik személytől. Vedd már észre, hogy ez az egész egy fatális baromság!
A H10-es mérőről azt írtam, hogy úgy lehet lassítani, ha a csapágya túl laza, mert a neodímium mágnes hatására, hogy meg ne zavarjalak nem írom le mégegyszer az okot, a tárcsa rezegni kezd akkora kitéréssel, hogy beleverődik a fékmágnesek valamelyikébe, ezért lelassul, vagy megáll. Az ilyen mérőt elég, ha ütögeted mérés közben, vagy rázod valamivel, mert ugyanúgy le fog lassulni.
Hogy te is megértsd, az ilyen mérő rossz!!!!!!!
Érted?????
Rossz!!!!!
Kérdezem én például, ha valaki tök tudatlan és mágneses karkötőt hord gyógyászati célból, ami tele van nagyon erős neodímium mágnessel és azt mindig hordja, és például a mérő lakáson belül van jól látható helyen és azért néha a port is letörli róla a karkötős kezével?
A szóban forgó ócska órák fékmágnesei biztosan legyengülnek valamilyen mértékben. Pláne, ha még törölgeti is a burát a fék előtt tologatva a mágneses karkötőt.
Kipróbáltam működik!!!!
Akkor az bűnöző???
Tudod ki a bűnöző?
Az a sok aljas senkiházi, aki az idegen érdekeket kiszolgálva, tolja a valódi gengszter szekerét, meg az a sok agymosott, alulképzett villanyszerelőnek sem alkalmas, elektrotechnikai alapismeretekkel sem rendelkező, beszélő szerszám!
Jelentettek már fel rendőrségen nagy értékre elkövetett lopás címén ártatlanul?
Mert, ha még nem, akkor kívánom neked, hogy legyen úgy, mert az ilyen hozzád hasonlók csak úgy tanulnak, kezdenek gondolkodni, ha jó nagyokat rúg beléjük az élet bakancsa. Kicsit tanulj, képezd tovább magad, ellenőrizde le az állításokat, majd utána okoskodj!
Többet nem kívánok veled foglalkozni bármit is irkálsz, mert az érveiddel önmagad minősíted, meg a hazai áramszolgáltatók szakembereinek színvonalát. (tisztelet a kivételnek)
Egyben egyetértünk azért... Ez tényleg nem Japán, mert ha az lenne, te nem itt bohóckodnál...

green111 2010.09.03. 21:25:33

@Perca:miért nem lépsz fel a fábri müsorában ,kész röhej az egész,azért nézed le a szerelöket mert van egy egyetemi végzettséged?attol még lehetsz bunko fafejü tusko,aki a maga igazát védi,és csak itt nagy legény a valo életben meg egy piti senkiházi,az irásaidrol ezt veszem ki,technikus végzettségem van,és nem az apám segitett hozzá,persze minden egyes kedves ügyfél mágneses karkötövel törölgeti az orákat:):)és ugy megkarcolja hogy behorpad és összekarcolja a tárcsát,ejnye bejnye okos barátom,értem az okoskodásodat és tisztában vagyok azzal mitöl müködik a mérö okitották és odafigyeltem minden egyes orán,nem kell hülyének nézned,én csak a tényeket irtam le és jöhetsz bármilyen nagytudásu szakmai érvelésekkel, atény akkor is az marad,na jo az esetek 90%-ban hogy probálkoznak az emberek,csak nincsenek tisztában--mert nem végeztek egyetemet- az mérök müködésének tanulmányozásában,ha meg tudatlan mennyen egyetemre vagy forduljon hozzád:):)én megértem a tudatlan embereket is és nem nézem le öket,csak ne hülyén megondolatlanul probálkozzanak,és lehet igazad is-nem állitom hogy nincs,de amit ilyen esetben leszedünk méröket ,azt nem a karkötö vagy egy felmágnesezett gémkapocsal probálkoztak,ezek tények mert én láttam elferdült tengelyt és nagyon karcos tárcsát is,biztos leesett a falrol nemde?menjél el az elmühöz dolgozni és védd a fogysztok érdekeit és ne csak szavakbol álljon a tetted,elötted az élet,és éljél vele hisz tudásod határtalan:):)az agymosás nálad is hatásosnak bizonyult.

Perca 2010.09.04. 04:24:15

@green111: Kedves green111! Pontosan én is ott végeztem középszintű iskolámat, ahol te. Azért arra nem lennék olyan büszke. Mármint az ottani oktatási színvonalra. Egyébként, ha emlékeznél volt ott egy jókora nagy mágnes, elektromágnes is amivel már akkor is bemutatták, igaz GANZ mérőkön, hogy miért nem lehet befolyásolni. Úgy látszik nem figyeltél eléggé, vagy aznap hiányoztál...
Nem mosták át az agyamat, mert engem senki hülye dumája nem érdekel. Mindig is kutatás-fejlesztéssel foglalkoztam, és amit meg akartam tudni, azt kipróbáltam magam. Neked is ajánlom ezt az utat. Hidd el, még önmagad is másként fogod látni a világot.
Nem a szerelőket nézem le, hanem az ostoba embert, aki olyan primitív, hogy mindent megeszik, amit elétolnak.
Nem ismersz, ezért ne nyilatkozz a tetteimről!
Hogy ki az ostobább kettőnk közül azt bárki jól látja, ha a mi színvonaltalan trécselésünket elolvassa. Sajnálom, de továbbra is a felfogó képességedet okolom.
Írod a karcos tárcsájú mérőt. Biztos találtál ilyet is. Elképzelhető, hogy azon valaki mágnest tartott. Az valószínűleg Actaris, vagy Schlumberger H10 lehetett, de azért tudott összekarcolódni a tárcsája, mert a fékmágnesbe beleverődött, úgy kezdett zörögni a tárcsa. Ott biztosan valamilyen ütődött rátette a mágnest, de továbbra is hangsúlyozom, az a mérő rossz!!!
Ha megfelelően lenne beállítva gyárilag a csapágy, akkor nem tudna rezgésbe jönni a tárcsa. Egyébként egy ilyen hiba esetén tök mindegy, hogy a fék demagnetizálódik, vagy sem, mert a mérő így is úgy is lelasítható.
Aki tudatlan, forduljon hozzám..., ezt kérdezted, mondtad cinikusan?
Ismét magad minősíted...
Ne forduljon hozzám, aki tudatlan!
Nézzen utána a dolgoknak, ellenőrizzen le mindent gyakorlatban, kísérlettel. Önállóság, gondolkodás!
Tudod, ezt a pitiáner mágnesezési kérdést jó néhány külföldi gyártónak felvetettük. Azt sem tudták miről beszélünk. Egyikük volt, aki annyit mondott, hogy valamilyen extrém nagy elektromágneses térrel lehetne hatni egy-egy típusra, de akkor az felgyorsulna legfeljebb és a fogyasztó magát lopná meg a befolyásolás időtartama alatt.
Mikor elmodtam, mi folyik hazai szinten teljesen elképedtek...
Természetesen nem ezt tekintettük alapnak, hanem laborkisérletek és méréssorozatok alapján, több mérőberendezést vizsgálva, vegyesen, hazait-külföldit, kaptuk meg az eredményeket.
Ezek az ökörségek a Morva György-Szunyogh István irányból süvítenek. Pontosabban a Kandó EKI irányából. Persze érthető, mert az egész Kandó-EKI az összes áramszolgáltató bérkutyája.
Hogy ne vádolj tétlenséggel itt az alábbi link, olvasd el és ellenőrizd!

eki.kando.hu/?menu=1&sub=partners

Tudod miért nem voltak ilyen esetek addig, amíg állami kézben voltak a szolgáltatók?
Azért, mert akkor egy ilyen húzásért repült volna mindenki, aki benne vn egy-két ilyen piszkos ügyben, meg a bilincs is kattant volna azonnal. Ez hasonló bűncselekmény, mint a védelmi pénz szedése. Gengszterizmus.
Mivel technikus vagy, emlékezz vissza a mérési jegyzőköny formátumára, ahogyan oktatták annak idején!
Láttál már Szúnyogh Pityu vagy Lénárd Pali féle igazságügyi szakértői vizsgálat jegyzőkönyvet?
Ha igen, akkor felteszem neked a kérdést, hogy amennyiben te egy ilyen ostoba szennyet produkáltál volna egy gykorlati órán, nem vágott volna ki a tanár???
Komolyan kérdezem.
Miből gondolod, hogy a karcok a mérőn mágnestől származnak? Ezt az a két idióta írkálja agyba-főbe a jegyzőkönynek nem minősülő sci-fi jegyzeteibe.
Annyi esze mindenkinek van, hogy egy vastag szövetet, posztót tenne a mágnes alá, s nem közvetlenül tologatná a nikkel bevonatot a műanyag burán.
Én építkezésnél össze vissza karcoltam a mérőm burájátt a sittel, meg ami ráhullott, ráesett.
Aztán, mert tudom mennyi eszük van az agymosott mágnesmániásoknak,displex polírpasztával felpolíroztam.
Na, erre varrjál gombot...!
Nem megyek az ELMŰ-höz dolgozni, mert nem érdekel engem az a szemétdomb, ami most ott van.
Nemsokára viszont repül a német meg a francia is az áramszolgáltatásból és, akkor lehet, hogy még meggondolom a dolgot és találkozunk, ha még te is ott fogsz ténykedni. Akkor majd megbeszélhetjük a dolgot és, ha ráérsz be is mutatjuk neked, hogy mi az igazság. Látni fogod, hogy sem én, sem egyikünk nem bunkó, nem kis senki. A szemedbe is pontosan úgy fogok fogalmazni, ahogyan itt, ha kekeckednél. Azzal a különbséggel, hogy ott erre nem kerülne sor, mert csak nagyokat néznél, hogy mennyire átvertek.
Nem tudom mit vagy belecsimpaszkodva ebbe a mégnesbe? Olyan vagy, mint a Móricka. Annak is mindenről csak egy dolog jutott eszébe.
Azonkívül honnan veszed te, hogy én nekem a szavaim állnak elől a tetteim sehol. Mit tudod te, hogy én ki vagyok?
Megfelelő időben valószínűleg meg fogod tudni, de, akkor már nem fog érdekelni.
Hogy megértsd, engem nem érdekel egyetlen áramszolgáltató élete sem. Fütyülök rájuk. Egyébként a gázszolgáltatók is hasonló aljasságokkal támadnak rá a fogyasztóikra. Ott is ugyanúgy kiállok, csak nem tudsz róla, mert ezt az egyetlen bejegyzést olvasgatod.
Persze a kérdéseimre még egyszer sem válaszoltál, csak vagdalkozol butaságokkal.
Pontosan, ezért vagy megfelelő alany az ilyen feladatok végrehajtására. Egyébként az ELMŰ-n belül is több emberünk van, aki a mérőket folyamatosan dokumentálja ellenőrzésekkor és egyáltalán nem igaz, amit állítasz a mérők hibátlanságáról. Azért azt jobb, ha tudod, hogy nem a kerítésen kívülről kukucskálok a cég belső világába!
Hiába tombolsz. Semmi értelme. Több tucatnyi bizonyítékunk van minden állításunkról. Nehogy azt hidd, hogy az igazságot, a valós helyzetet el lehet mismásolni nagy hanggal!
Vagy ti azt hiszitek, hogy a stikklikről senki nem tud semmit?
Dehogynem. Az ügyészsg is nyomozást indított már több, mint fél éve ezekben az ügyekben. Gondolod, hogy csak blöffölünk?
Rosszul hiszed akkor.
Különösebb képpen nem haragszom rád, mert beláttam, hogy ennyit tudsz csak üzembiztosan...
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de, hát mit tegyek, ha nem vagy képes megérteni, hogy terrorszervezetként működnek az áramszolgáltatók és ártatlan embereket tesznek tönkre. Persze, aki hagyja magát. Mi nem hagyjuk!
Ebből is láthatod, hogy azért olyan senki bunkók nem lehetünk.
Egyébként kicsit ki kell tekinteni ebből az országból és, akkor láthatod, milyen szánalmas ez a katyvasz. Ezt értem mindenre. Ennek egy elenyésző része csak a mégnesezős vádteória.
Bár azt mondtam, nem reagálok többet az írásodra, de most utoljára mégis megtettem. Továbbiakban már nem fogom megszegni az igéretemet!

És még valamit!

Nem apám érdeme a technikusi oklevelem, a diplomám és a további végzettségeim sem. Nem vagyok az egykori MSZMP-s káderek kitartottja! Sem a globalista erők közkegyeltje!
Egyáltalán nem érdekel az iskolai végzettség. Az intelligenciát, rendszerszemléletet, józan paraszti észt nem lehet iskolákkal pótolni. Néhányan mégis azt hiszik, hogy lehet. Azokból lesznek a konzumidióták.
Egyébként belőled süt a kisebbségi érzés is az látszik. Ha, annyira utálsz mindenkit, akinek diplomája van, akkor nosza! Felvételizz, iratkozz be és végezd el levelezőn, munka mellett! Sokan tettek így. Előtted sincs feltűrve az út...

green111 2010.09.05. 17:20:25

@Perca:láss csodát az okosságod és a kioktatási,oráid a semmibe vesznek számomra,nem fogok odáig süllyedni hogy egy tanult egyetemista szintjére menjek,jo nekem a paraszti ész is,és lehet hogy tudatlanul fogok meghalni,vagy a kezeid által fogok börtönbe jutni:)okos vagy látom és nagy ember akinek a keze mindenhová beér,csak néha kezet kellene mosni utána és nem nyalogatni.igen is vannak sötét emberek akik simán ráteszik,vettem már le én is,látod rajta is tudják felejteni nem volt otthon az apuka-igy jártak,és belátom neked is igazad lehet,és azoknak is akik karkötövel tisztitgatják a méröiket,de ti sem vagytok istenek akik pálcát törhetnek a tudatlan szerelök felett,én is alkalmazott vagyok megmondják mit kell tennem és ha gyanus méröt találok le kell szednem,én az állásommal és a pénzemmel játszok,és nem érdekel miért ment tönkre ,nem mondhatom azt hogy egy okos egyetemista mást állit,ha nem veszem le akkor megbüntetnek érte,ez a szerelöi oldal és nem agymosással kábitanak minket,cask mindenki a szerelöket nézi le ök a hibásak mindenért-nem?mert esetleg nem a te szinteden vannak,de az inteligenciát toleranciát esetleg a más véleményét.diploma végzettségel nem lehet kompenzálni az csak egy papirhalmaz,arra születni kell hogy mindezek benned is megfogalmazodjanak.cseszegesd azokat akik a bevitt méröket vizsgálják be,nekem beleszolásom sincs hogy ök mit mondanak miért ment tönkre mit müveltek velük,csak az zavart azért irtam mert mindenki minket szapul,munkánkat végezzük és nem tehetünk mást,és egyetlen szolgáltato sem fogja hagyni,lehet az német japán stb hogy a fogysztok probálkozzanak-éljenek becsülettel,a biroságok dolga meg megitélni hogy ugy is tettek,fenyegetözéseidet meg küld el ez illetékes hatoságokhoz biztosan fognak neki örülni,én is azt teszem:):)látod-kis emberek vagytok teli energiával hisz nem végeztek érdemi munkát csak a szátokat tépitek esetleg villogtatjátok tudásotokat amire semmire sem mentek,ebben az országban biztosan nem.igy irány japán esetleg a sötét amerika,ott értékelni fogják-ahogy gyurcsány apád mondta akinek nem tetszik el lehet menni-és tudásodat máshol el fogják ismerni--tudod miért utálom az egyetemi végzettségel rendelkezöket?-tisztelet a kivételeknek-az irásaidból kiderül-azt hiszik istent játszhatnak,lenézik a nem az ö tudásuk szinvonalán állo embereket.lekezelöen véleményt mondank roluk,hisz te sem ismersz és megtetted,én nagyra nöttem kisebbségi érzésem nincs,tartom magam olyan embernek,aki még tud aludni nyugodtan,mert becsületre neveltek.

villanyóra 2010.09.06. 15:40:05

@green111: Tudom, hogy mit tartalmaz a "ténymegállapító" jegyzőkönyv, köszi szépen a tájékoztatást. Csak az a baj, hogy ez a jegyzőkönyv nem azt a tényt állapítja meg, hogy pl. elromlott az óra, nem mér megfelelően az óra, stb. Hanem azt, hogy (ÉS EZT IDÉZEM NEM EGY JEGYZŐKÖNYVBŐL) KÜLSŐ MÁGNESES BEFOLYÁSOLÁSRA UTALHAT! Remélem, nem ezt nevezed tényeknek, mert akkor én egy más fogalmat ismerek a tényre, mint Te.
Én azt gondolom, hogy nem a szerelők hibásak alapvetően ebben az egész eljárásban, hanem elsősorban aki kitalálta, másodsorban akik alkalmazzák és lehetővé teszik jogszabályok által, hogy ez működhessen évekig, harmadsorban pedig a fogyasztók, akik nem állnak ki a saját igazuk mellett.
Egyébiránt nem tudom, hogy miért véded ennyire a mágnesezési teóriát - mivel látszik, hogy egyetlen órán se próbáltad ki, hogy valóban lehet-e vele lassítani az órát, hogy mely típusokra hat egyáltalán a mágnes. Ahelyett, hogy ennyi időt arra fordítasz, hogy véded az álláspontodat, fordíthatnál pár percet arra, hogy személyes tapasztalatokra szert tegyél, és esetleges következtetéseket vonjál le belőlük.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.09.07. 09:57:30

@green111: Mint hozzáértőt és szakértőt kérdeznélek a villanyora.blog.hu/2010/08/28/fogyasztascsokkentesi_lehetoseg_10_35_sporolas blogbejegyzésben említett készülék kapcsán.
Tudsz-e erről valamit? Legális-e a használata? Okozhat-e bármilyen problémát? És van-e értelme?

Ha valóban fogyasztáscsökkenés érhető el vele, akkor nagy eséllyel, mint az áramszolgáltató alkalmazottja, hivatalból nem ajánlhatod. De én azért kíváncsi lennék a velményedre.

Eddig sem csaltam, a jövőben sem szándékozok, de mivel annyira felb.szta az agyamat az a szemét társaság és annyi személyes kárt okozott nekem, ami miatt most igyekeznék minden forintot megtagadni tőle, amit csak lehet. Persze törvényes keretek között.

villanyóra 2010.09.08. 23:29:29

@green111: Még elfelejtettem megemlíteni, hogy a "ténymegállapító" jegyzőkönyveteken kívül a katabox is az egyik fogyasztót lejárató eljárásotok része. Kár, hogy ezt se reklámozzátok. Szerintem kataboxot nem a gyanúsítási fázisban kellene föltenni, hanem amikor bebizonyosodik, hogy tényleg lopott az illető. De, nyilván ez is teljesen normális eljárás szerinted - amíg nem Te kapod.

green111 2010.09.11. 10:59:36

@villanyóra:mivel alkalmazott vagyok nem én döntöttem el mikor kell felszerelni a kataboxot,minden esetben fel kell ha jegyzökönyvet irunk,én nem mérlegelhetem azt hogy jogos e a szabálytalan áramvételezés.a szerelöket okolják mindenért ezért is védem a szakmát,nem másért utasitás alapján dolgozunk,ha nem tetszik el lehet menni,a rendörket miért nem támadjátok?hogy jogos e a büntetés amit kiszabnak az autosokra?jogszabály alapján járnak el,és nem ök szabják ki a büntetéseket,az elmult honapban 80 rugot fizettem ki,és valaki mérlegelte azt hogy minimál bérrel dolgozok?elkövettem fizetni kell,és ez érvényes mindenkire.és érvényes minden szolgáltatora akivel szerzödést kötöttél.és alkalmazni fogják mindenkivel szemben ,és én sem állitom azt hogy minden egyes jegyzökönyv megállja a helyét,felsöbb szinten kellene megoldást találni erre,

green111 2010.09.11. 11:04:40

@RaveAir: vannak itt egyetemet végzett okos szakemberek megfelelö hátérrel akik választ adhatnak kérdéseidre,nincs megfelelö tapasztalatom és nem használok se mágnest se olyan kütyüt amivel lassitani lehet a méröket:)tudod nem értek hozzá:):)nem kisérleteztem vele:)részemröl lezártnak tekintem ezt az ügyet,harcoljanak a fogysztok az elmü ellen.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.09.11. 13:07:57

@green111: Köszönöm a válaszod, de igazából többre számítottam tőled. Igazán elmondhattad volna, hogy ez legális megoldás vagy sem.

Eddig sem és eztán sem akarok olyan megoldásokat alkalmazni, amik nem legálisak. A csalás és lopás bűn... ahogy a meg nem alapozott gyanúsítgatások is. Most nem rád gondoltam, magadra ne vedd, de gondolom pontosan tudod, hogy kikről beszélek.

villanyóra 2010.09.11. 17:34:26

@green111: Kataboxot nem mindenki kap, akinek órát cserélnek...

Az, hogy megbüntet a rendőr, remélhetőleg nem légből kapott indokok és teóriák mentén történt, úgyhogy egyáltalán nem értem, hogy kapcsolódik az ártatlan fogyasztók megvádolásához.

Adrienn74 2010.11.08. 19:23:43

hozzáfűzném, hogy nálunk az új óra felszerelése után kb. 1 évvel a bírósági tárgyalásunk előtt jöttek ellenőrizni az ELMŰ-től ketten, váratlanul. Leszedte az ép plombákat és valamit csavarhúzóval ott ügyködött, de természetesen nem lehetett nagyon látni, mit csinálnak, mert úgy álltak, hogy jól eltakarják, és édesanyám nem értette, hogy erre miért van szükség. Hiszen a hiteles mérés ellenőrzésére elég, ha a műszerrel megmérik, ezek meg mégis leszedték az előlapot is. Vajon mi erre a magyarázat? Azóta az újonnan felszerelt órát mi is figyeljük, eddig - két és fél éves időtartama alatt egyelőre még hitelesen mér. Még annyit is hozzá lehet tenni, hogy mikor felszerelték az órát, szemmel láthatóan nagyon ferdén, ezt édesanyám szintén megjegyezte és erre az volt a válaszuk, hogy legalább így kevesebbet fog mérni. Hát nem mér kevesebbet, de mi van ha emiatt majd ideje korán elromlik? Mi az, hogy ferdén tesznek fel egy ilyen fontos műszert? Egyrészt esztétikailag is baromi ronda, ilyen kontár munkát végezni!!!!

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.11.10. 09:11:28

@Adrienn74: Így valószínűleg könnyebben rá tudják majd mondani, hogy bizonyára hozzányúltál az órához, vagy te bütykölted meg, mert ők bizonyára nem végeztek volna saját maguktól kontár munkát.
Valamint gondolom, hogy a felszerelési jegyzőkönyvben sem készült róla semmi bejegyzés, ahogy fotó sem készült a felszerelés időpontjában (lehetőleg olyan, amin maga a szerelő is rajta van az óra mellett).

Adrienn74 2010.11.13. 11:53:18

most így utólag már könnyű okosnak lenni, le kellett volna kamerázni, ahogy felszerelik, mert még a végén ránk lesz fogva, hogy valamit buheráltunk az órán, azért áll úgy ferdén. Ellentmondásnak tűnik a mi esetünkben, hogy az első szakértő semmi külső sérelmi nyomot nem talált, tehát az óra meghibásodása csakis mágnesezés miatt következhetett be - szerinte. A 2. szakértői véleményben pedig az áll, hogy az erős mágnes odatapad, ezáltal nyomot is hagy a fogyasztásmérőn. Akkor most hogy van ez? Nyomot hagy vagy nem hagy nyomot? Ha nálunk nem volt nyom, akkor hogy mágnesezhettük le egyéb más módon? És miért mértek rajta három különböző hibaszázalékot? Először a szerelők, akik többet mértek a kiszálláskor, mint az 1. szakértő pár hónap múlva, és a 2. szakértő jó pár hónap múlva. Tehát az első szakértő kevesebbet mért, mint a 2. szakértő, de a 2. szakértő sem mért annyit, mint a szerelők. Érti ezt valaki? Hogyan lehetséges ez?
Megjegyzem a szerelők mérése áll az én általam mért értékhez a legközelebb, amely 1 100 W-os égővel történt. Lehetséges, hogy ez a legpontosabb mérőeszköz? Minél bonyolultabb speciális berendezést használnak, annál hiteltelenebb mérési eredményt érnek el! Mi az, hogy a 2. szakértőnek a mérőműszere csak 99,99 %-os hibát tud kimutatni? Az a speciális műszer, ami perdöntő lehet! Az én 100 W-os égőmmel jóval több, mint dupla fogyasztás jött ki. Lehetséges, hogy akkor a 100 W-os égőm volt pontatlan fogyasztású? Mert a szakértők műszere annyira speciális, hogy az nem hibázhat, ahogy a szolgáltató villanyórája sem romolhat el, csak mágnesezés útján. Akkor miért van a hitelesítési idő? Akkor az órán örök garancia kell, hogy legyen! Mert amíg nem mágnesezik, nincs esélye elromolni. Ez így logikus vagy nem?

optimusprime 2012.05.23. 13:48:30

Engem az érdekelne, hogy az alábbi rész:
"Felhívnám a fogyasztók figyelmét, hogy az óra bármilyen ellenörzésekor joga van a szolgáltató embereit tájékoztatni róla, hogy mindent videóra rögzít! A szakembereknek így is el kell végezniük a feladatot. Ezt a felvételt mindenki gondosan tegye el, később még nagy szüksége lehet rá!" - milyen törvényi háttérrel támogatott, vagyis, mi írja felül az adatvédelmi törvényt. Az, hogy én vagyok birtokon belül, hogy az én ingatlanomban vannak? Ez most fontos lenne a számomra, mert az ellenőrzéssel kapcsolatos kép - és hanganyag rögzítésének jogszerűségével kapcsolatos vélemények nagyon megoszlanak.

villanyóra 2012.05.24. 14:57:56

@optimusprime: Valóban több szempontból értelmezhető a kérdés. Nem írja semmi felül a személyiségi jogokat. Nem az ember fejét kell fölvenni, hanem elég a kezét (az órát, eszközöket, stb.). Egyébként a legtöbbször nem fog a szolgáltató embere hozzájárulni a felvételhez. A gond, hogy nincs védekezési lehetősége a fogyasztónak. (Egyáltalán miért kell védekezni?!) Az biztos, hogy határozottan kell hozzáállni a dologhoz, és nem szabad engedni, mert nincs más védekezési lehetőség a túlkapások, visszaélések ellen.

uzsiati73 2012.09.07. 22:25:32

Üdvözlök mindenkit.
Történetetem szokványos ,de számomra elég felháborító.
2010-ben vásároltam egy lakást, szolgáltató (ELMŰ) jelezte is pár hónappal később ,hogy küldi az embereit a (lakáson belüli)villanyórát ellenőrízni. Ez meg is történt. Szaki jelezte is ,hogy lassan cserélni kell és megadott egy másnapi időpontot. Másnap viszont mégse cserélte ki mondván ,hogy még 1évig mégis jó lesz ,leplombálta és kész.Nem tudom ,hogy ilyenkor fotózással egybekötött ellenőrzés kell e mert ez nem történt meg az óra állapotát igazolandó,erre később igencsak szükség lenne.
Na lényeg most jön,rá egy évre jött a levél ,hogy csere miatt egy megadott időponton jönnek és biztosítsam az ingatlanba való bejutást.Leszereléskor pedig szépen kiderült ,hogy hoppá ez az óra bizony meg van fúrva!!!!! Elsőre azt se tudtam mi a szitú ,pár perccel szakszerű kioktatásban részesültem ,hogy ez bizony egy áramlopásra utaló jel!Pafff na erre én természetesen egyből hárítani kezdtem ,hogy hogy képzeli...
Sajnos a lakás megvétele során a villanyóra állapotát NEM ellenőríztem ,így egészen a fent említett szolgáltatói ellenőrzésig igazából nem is figyeltem milyen "sérülések " lehetnek rajta.
Ellenőrzés után meg pláne nem ,hiszen a szaki mindent rendben talált és akkor ők nem fedeztek fel rajta semmilyen lukat! Erre egyből mondta is a Elműs szaki ,hogy akkorbizony utána lett megfúrva ! naneeeee micsoda? mondom az előző kollega mindent rendben talált...hát pont ezaz..nade mivel tudom ,hogy én nem fúrtam meg felvetődött bennem ,hogy az első ellenőrzéskor MIÉRT nem lett körbefotózva ami bizonyítaná ,hogy a luk akkor már ott volt... ?????
Az egyenletes fogyasztásról most nem beszélek ami 2év alatt mutatná,hogy a lakásban semmi kiugró adat nem utal arra ,hogy loptam az áramot ezzel a fúrásos módszerrel!!!!
Persze a luk rajta van , ez rákerülhetett a lakás megvétele elötti időszakban is ,de mivel engem most lopással vádolnak igenis miért ne gondolhatnám azt ,hogy esetleg az első "ellenőrzés" során a "kedves" elműs szaki szúrt bele egy gomostű-t és ezért se kellett kicserélni azt amit egy nappal elötte még ki akart cserélni!
Perpill ott tartok ,hogy megkaptam a levélkét amiben egyeztetésre hívnak a Visegrádi utcába egy hónap múlva,de már az kötbér összege megszültetett:120 ezer.
Egy a lényeg ,határozottan kitartok az igazam mellett és ,ha fenttarták a követelést akkor első körben az Energia Hivatal fog következni ,de egyet tudok! Elmű-től megválok és egy telefonos cégtől fogom az áramot venni ha ez az ügy lezárul. -1 ügyfél

villanyóra 2012.09.11. 11:48:31

@uzsiati73: Csak azt tudom javasolni, hogy a Magyar Energia Hivatal fogyasztóvédelmi osztályát keresse meg panaszával. A szolgáltató nem tudja bizonyítani, hogy Ön fúrta meg az órát - amennyiben valóban történt ilyen. A szokásos gyanúsítgatós történetnek úgy látszik, sose lesz vége.
A MEH-nél az ügyintézés hónapokig eltart, de mindenképpen érdemes hozzájuk fordulni, ők töröltethetik a kötbért a szolgáltatóval.

Ha bővebb információra van szüksége, kérem, irjon a villanyora.magnes@gmail.com címre.
süti beállítások módosítása