HTML

Téged is villanyóra mágnesezéssel gyanúsítanak?

A blog létrejöttének célja, hogy a villanyóra mágnesezéssel gyanúsított ártatlan fogyasztóknak legyen egy közös fóruma, ahol a panaszosok megoszthassák egymással történetüket, tapasztalatot cserélhessenek. Továbbá várom műszaki és/vagy jogi területen jártas minden segíteni vágyó témába vágó megkeresését. E-mail: villanyora.magnes@gmail.com Figyelem! A villanyóra mágnesezés büntetendő cselekmény, határozottan ellene vagyok! Kérlek, csak akkor keress meg, ha te is ártatlan vagy!

Friss topikok

Linkblog

A Klubrádiót is érdekli a téma

2010.11.28. 00:09 villanyóra

 Végre egy műsor, ami nem az áramszolgáltatók szemszögéből mutatta be a mágnesezési ügyet. A Klubrádió Reggeli gyors című műsora felkarolni látszik az ártatlanul megvádolt fogyasztókat. Itt lehet meghallgatni: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20101126-055901.mp3, 13 perc 40 másodpercnél indul a riport.

 „Ma Magyarországon minden rossz villanyóra tulajdonosa áramtolvaj – legalábbis az áramszolgáltató szerint.” Ez így teljes egészében nem igaz, mivel az óra az áramszolgáltató tulajdona, de ha ettől az apró elszólástól eltekintünk, alapigazságot fogalmazott meg Rímer Péter.

 Megszólaltatták Balogh Dezsőt is, villamosmérnök volt 35 évig, NFH-tól nyugalmazták, jelenleg egy fogyasztóvédelmi szervezetnek, a Társadalmi Uniónak segít. Ő is elmondta, hogy ha az óra elromlását bejelenti a fogyasztó, akkor a szakértői vizsgálat eredménye alapján többszázezer forintra megkötbérezi a szolgáltató a fogyasztót. Ha ezt a kötbért a fogyasztó nem fizeti be, akkor a Rendőrségen feljelentik nagyértékű áramlopás vagy valami más címen. Ezek után a fogyasztó kénytelen védekezni, holott semmit nem követett el.

 Itt is megerősítik, hogy a mágnesezés Magyarországon divat csak. Mindezeket a mágnesezési vádakat annak ellenére rója fel a szolgáltató a fogyasztónak, hogy a villanyórák leírásában szerepel, hogy az óra nem mágnesezhető.

 Jó kérdés: ”Ezer számra mágnesezne tehát a magyar, holott az órák csak fölpörögnek tőle?” Elhangzott ugyanis az is, hogy az órák nem lassulnak le a mágnestől. Az ominózus órákon külsérelmi nyom nem található, mivel az áramszolgáltató szerint a mágnes nem hagy nyomot. Tehát ha az óra nem megfelelően mér, akkor az áramlopás – az áramszolgáltató szerint. Véleményem szerint egy nem működő módszer nem tud elterjedni. Az áramszolgáltatók legnagyobb problémája pedig az lehet most, hogy tisztázzák a nevüket, valahogy kivonuljanak az ügyből úgy, hogy a kötbérekből származó bevétel mégis megmaradjon.

 Balogh Dezső is megemlíti a több kiadást is megélt amerikai tanulmányt, melyet az alábbi linken található cikkben is belinkeltem már korábban: http://villanyora.blog.hu/2010/10/21/fokuszban_a_villanypasztorok. Ez a tanulmány nem azt mondja, hogy a fogyasztó rontja el az órát, hanem azt, hogy minden különösebb ráhatás nélkül képesek megbolondulni a fogyasztásmérők. Kijelenti, hogy a permanens mágnesek lemágneseződnek idővel, aminek több oka is lehet.

 „A végére csak annyit, hogy ilyen ügyben az Energia Hivatalnál lehet panaszt tenni.” 

2 komment

Címkék: média vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes eon elmű áramszolgáltató émász ellenörzés villanyóra démász mágnesezés

Csal(hat)-e az áramszolgáltató? IGEN!

2010.11.22. 22:53 villanyóra

 Tömören összefoglalva a konferencián elhangzottakat, kiderült, hogy az órák úgy rosszak, ahogy vannak. Imrei Józsefné az ELMŰ beépített pillére, a magát a MEH álláspontját képviselő személyként bemutató Ollé József mondatainak tartalma szerint, csak az áramszolgáltatói lobbi az érdekes, a fogyasztók pedig fejre is állhatnak, akkor sincs felsőbb akarat az ügy rendezésére.

 Érdekes volt látni, hogy a szolgáltatók emberei szépen „kibéreltek” maguknak egy sort, illetve az ELSTER Kft. munkatársai is kíváncsian várták a fejleményeket. Azt hiszem, ezzel mindent beismertek: az üggyel kapcsolatos vádak nem alaptalanok, itt szándékos visszaélés történik a fogyasztókkal, csak most elkezdett szorulni a hurok, lassan kiborul a bili, kénytelenek lépni valamerre az érintettek. Csak még most kezdtek el puhatolózni, hogy merre hány méter. Hát, én kb. egy négyzetméterre saccolnám WC-vel együtt, és jó vastag, sűrű rácsozással, nehogy véletlen valahogy még átdiffundáljanak rajta.

 Balogh Dezső volt az első felszólaló, aki villanyórákkal végzett kutatásainak, kísérleteinek eredményeit ismertette: Véleménye szerint a fékmágnesek anyaghibája miatt mennek tönkre az órák! A konklúzió az, hogy világviszonylatban, csak néhány órát lehet manipulálni, azon belül, hazai szinten is csak két típus volt lassítható, helytelen összeszerelés esetén, a többi óra csak bepörög. Csak magát lophatja meg a fogyasztó a szolgáltató javára. Az órákat nem szükséges manipulálni, befolyásolás nélkül, akár egy zárlat hatására is tönkre mennek. Számos órát nem sikerült befolyásolnia. Az áramszolgáltató mégis továbbra is vásárolja a vacak órákat, pedig tud a hibájukról, illetve a média útján is hamis információkat terjeszt. Nem fogadja el, hogy mindenre magyarázat az OMH-pecsét. Ez csak arra lehet bizonyíték, hogy a pecsét feltételekor az óra még valóban megfelelt a követelményeknek. Megkérdőjelezi az áramszolgáltatók legtöbb – az üggyel kapcsolatos- megnyilatkozását.

 Imrei Józsefnénél (aki igazságügyi szakértőnek titulálja magát) csak úgy röpködtek a kérem szépenek, és a „no comment”-ek. Ha valaki nem tudja a fogyasztó oldaláról tekinteni az ügyet, akkor „kérem szépen”, ne jöjjön el egy fogyasztóvédelmi konferenciára hazudozni! Minek jött ide, ha eleve hülyére veszi a fogyasztókat, a Magyar Energia Hivatalt, és csak áramszolgáltatói szempontból tud bármit is tekinteni? Nem értettem, hogy Balogh Dezső (megkockáztatom, hogy szak)véleményére miért nem tudott legalább egy mondat erejéig kitérni. Illetve tudom: szaktudással nem rendelkezik, villanyórát jobb esetben a falon már látott valamikor. Az egész megszólalása alátámasztotta eddigi feltételezéseimet: se igazságügyinek, se szakértőnek nem nevezhető. A tűzrendészeti előírásokról halvány segédfogalma sincs. A függetlensége sem kétséges: ELMŰ-s.

 Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam rá a figyelmet, hogy amennyiben bárki az ügye kapcsán az alábbi „szakértőkkel” kerül szembe, az igen gyorsan utasítsa vissza a lehetőséget, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön vele: Szunyogh István, Lénárd Pál, Bihary Zoltán, Havas László és természetesen Imrei Józsefné. Eddigi tapasztalatok alapján mindegyikük az áramszolgáltatók beépített hazugságszolgálati embere. Imreiné szájából még az is elhangzott, hogy az áramszolgáltató részéről meg szabad szegni a szabályokat, és bármit megtehetnek a fogyasztóval. Ez már valóban a no comment kategória.

 Az meg már csak a non plus ultra, hogy annak ellenére, hogy egyre több fogyasztó kéri ki magának a mágnesezési vádakat, mégse jutott még egyetlen „független” „igazságügyi” „szakértő” eszébe, hogy meg kellene már vizsgálni, hogy valójában mitől romlanak el az órák. Itt szó sincs se igazságról se függetlenségről se szakértelemről. Még szakbarbárnak se nevezhető, amit a mágnesezési ügyek kapcsán művelnek.

 A legfrappánsabb előadást Dr. Ivanics Évától hallhatta a közönség. Laikus számára is egyszerűen érthető, világos, és még annál is ironikusabb szónoklat volt az övé. Mindenki számára egyértelművé vált – ha még nem lett volna korábban az-, hogy a szolgáltató visszaél nem létező hatalmával, és jogi szempontból semmiképpen nem tekinthető megalapozottnak az áramszolgáltatói eljárás. Nem lennék az áramszolgáltató helyében, amikor szépen az orrukra koppint a Bíróság előtt.

 A fő megállapítása az volt, hogy a fogyasztó és az áramszolgáltató közötti szerződés polgárjogi szerződés. Első kérdése az volt, hogy hiteles az óra vagy nem hiteles? Ha a gyártó a gyártópadon még deklarálja, hogy az óra nem mágnesezhető, akkor mikor lett mégis mágnesezhető? Nem mindegy, hogy mikor következett be a mágnesezhetőség állapota, mert a gyártópadról lejőve az órához még számtalan ember hozzáfért, mire a fogyasztóhoz felszerelték. Számára se egyértelmű, hogy a felszerelt óra hiteles volt még a felszerelés pillanatában. Felveti az áramszolgáltató és a gyártó felelősségét is az ügyben, mivel a szolgáltató továbbra is vásárolja és szereli a hibás órákat, illetve a gyártó még mindig mindenki számára elérhetően hirdeti azt a hazugságot, hogy az óra nem mágnesezhető. Miért nem próbálja legalább formatervezéssel kivédeni a gyártó a mágnesezhetőséget?

 A felróhatóság kérdése is igencsak előtérbe került. Vajon felróható-e a fogyasztónak, hogy az óra meghibásodott? Az állagmegőrzés és elvárhatóság kérdéseire is kitért az ügyvédnő. Korábbi felvetéseim is igazolódni látszanak: miért nem a gyártóra terhelik a felelősséget az óra meghibásodásáért? A lényeg, hogy az elvárhatóság és felróhatóság kérdését szét kell választani.

 Kiderült, hogy a Társadalmi Unió perben áll az egyik áramszolgáltatóval jó hírnév megsértése miatt azon a cikk kapcsán, amelyben leírják az áramszolgáltatói magatartást a mágnesezési üggyel kapcsolatban. Ebben a periratban az áramszolgáltató alábbi kijelentést tette: A kötbérkötelezettség felajánlása egy olyan kedvezmény a szolgáltató részéről, amely a büntető eljárásban tett feljelentés elkerülését célozza, és amelyet neki, mint a fogyasztóvédelem iránt elkötelezett szolgáltatónak, kötelessége felajánlani. Az ügyvédnő itt megkérdőjelezte, hogy akkor a fogyasztó valóban önkéntesen írja-e alá a kötbért? Én megkérdőjelezném azt is, hogy épelméjű-e vajon az, aki egy ilyen mondatot papírra mer vetni? Azt hiszem, ha ezt a mondatot valaki végigolvassa szavanként, akkor rá kell, hogy jöjjön, hogy a névelőkön és kötőszavakon kívül nincs benne egyetlen igaz szó sem! Belegondolni se merek, hogy hány „bűnöző” rohangál az utcán „szabadlábon”, pedig a kötbér aláírásával elismerte, hogy lopott (volna, ha igaz lenne a vád). Nem is tudom, hogy az áramszolgáltató véletlen nem bűnpártolást követ-e el, amikor nem jelenti a valódi hatóságok felé, hogy tudomása van elkövetett bűncselekményről (mivel a fogyasztó a kötbér aláírásával gyakorlatilag elismerte a vétkét)?

 Az ügyvédnő ismertette a lopás, csalás és a kár jogi fogalmát, minden esetben arra jutott, hogy jogilag az áramszolgáltató követhette csak el azt, amivel a fogyasztót vádolja. Eljutott odáig, hogy a kötbér esetleg az elmaradt haszon lenne? Ezt már nem is merte tovább részletezni, mert szerintem félt, hogy olyan következtetésekre jut, ami már valóban hatással lesz a szolgáltató hírnevére.

 Végső következtetése az volt, hogy érdemes lenne a szolgáltatónak a szerződésnél maradnia, a fogyasztót partnerként kezelnie. A fogyasztóknak pedig mindenképpen azt javasolja, hogy amennyiben biztosak benne, hogy nem manipulálták az órát, akkor tartsanak ki az igazuk mellett, mert hisz benne, hogy előbb vagy utóbb az igazság érvényre fog jutni.

 Tóth Ákos képviselte a Magyar Energia Fogyasztók Szövetségét a konferencián. Mivel nem a mágnesezés volt a fő kérdéskör, melyet körbejárt, ezt csak pár mondatban említeném meg a lényeget, de ez korántsem jelenti azt, hogy elhanyagolható a kérdéskör, melyet feszegetett az úr.

 A nagyfogyasztóknál nagyon nagy gond van a számlázás hitelességével kapcsolatban. A fogyasztók felelőssége folyamatosan nő, ezzel együtt a kockázata is. Itt is felmerül a kérdés, hogy valóban hitelesek-e az órák? A modemen keresztül történő óraleolvasással kapcsolatos költségek is a fogyasztót terhelik, azért is a fogyasztó a felelős, hogy az átviteli út megfelelően működjön, a központi adatösszegző gép nem hitelesíthető. Ha valamiért nem kapta meg az adatokat a gép, akkor a szolgáltató jogosult-e a fogyasztást becsülni? Az idősorok eltűntek a számlákból, áttekinthetetlenek, ellenőrizhetetlenek a számlák. Rengeteg kérdést vetett fel a nagyfogyasztók számlázásával kapcsolatban Tóth úr, melyeket valószínűleg áramszolgáltatói lobbi miatt „véletlenül” elfelejtettek törvényileg szabályozni. A záró mondatok egyike fejezi ki legjobban az üggyel kapcsolatos véleményét: ez kvázi BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS.

 Állítólag a Magyar Energia Hivatal képviseletében hallhattuk Ollé József előadását is, melyből csak annyit lehetett leszűrni, hogy ő is az áramszolgáltatók beépített embere, említésre méltó megnyilvánulása nem volt a három óra alatt. Beszéde azt sugallta, hogy szerinte minden rendben van úgy, ahogy van. Én megkérdőjelezném, hogy valóban a MEH küldte-e, vagy szegről-végről önkéntes alapon beszállt az áramszolgáltatók mellett a ringbe. Amennyiben valóban a Magyar Energia Hivatalt képviselte ezen a konferencián, akkor szerintem azt is be kell gyorsan zárni, mert az adófizetők pénzéből nem szép dolog az áramszolgáltatók lobbiját erősíteni!

 Panaszosok elmondásai alapján abszurd helyzetek sora tárult fel. Ami alapján újra megkérdezném, hogy jogállamban élünk-e? Ez egy jogállam? Nem hiszem. Melyik más európai országban engednek meg még hasonló visszaéléseket? Sőt, hátszelet adnak a szolgáltatóknak? Volt itt felháborodás, majdnem sírás, kétségbeesés, irónia, fölényeskedés, mindenféle hangulat a beszámolók alatt.

 De mindenesetre az egyértelműen látszik az ügyekből, hogy a szolgáltató jó hírnevének védelmére már nem kell gondot fordítani, mert ami nincs, azon nincs mit vitatkozni. A szolgáltató minden esetben egyszerűen vastagon lejáratta magát, de még mindig a legjobban Kőhalmi Tamás ügyében. Egyvalami közös volt a meghallgatott ügyekben: a jelenlévők nem adták fel az áramszolgáltatók terrorjának szövevényes hálójában sem az ügyet. Mindenki kitart az igaza mellett. Véleményem szerint ez lenne mindenkinek az állampolgári kötelessége – de, természetesen ez én nem ítélhetem meg. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha nem hunyászkodna meg a legtöbb fogyasztó, és nem fizetné be a jogtalanul kiszabott kötbért, akkor már rég nem is volna téma ez az ügy.

 Nyilvánvalóvá vált (ha eddig nem lett volna az valaki számára), hogy az egész eljárás csak a szolgáltató érdeke, a fogyasztókra pszichikai nyomást gyakorolnak, hogy a kötbért kifizessék, el nem követett bűnüket beismerjék. A szolgáltató gátlástalanul kihasznál mindenkit, erkölcsi gátakkal nem rendelkezik.

 Halász Évától elhangzott, hogy volt olyan igazságügyi szakértő, aki 40%-os sikerdíj fejében megoldotta volna a panaszos ügyét (ez egy ÉMÁSZ-os zsebszakértő)! Alapvető problémája az volt, hogy nincs Magyarországon fogyasztóvédelem. Kicsit erős, de sajnos teljesen igaz kijelentés, hogy ez a mágnesezési ügy két dologra jó: bevételt jelent a szolgáltatónak, a mágnes eladójának és a szakértőknek, illetve fedősztorit teremt az áramszolgáltatók számára, amivel leplezni tudják, hogy a villanyórák egyszerűen elromlanak. Még kiegészíteném azzal, hogy ebben az üzletben az óragyárak is elég jól kaszálnak, és vélhetően az igazság „hű” képviselői is megkapják, ami nekik „jár”.

 Az egyik panaszos, Nagy Ottó alperes és felperes is az ELMŰ-vel szemben. Az egyik perben a fogyasztó javára hoznak ítéletet, a másik ügyben pedig a fogyasztót elmarasztalták. Akkor most merje valaki kijelenteni, hogy nincs lefizetve a bíróság? Hogy lehet ugyanazt az ügyet kétféle ítélettel lezárni? Saját magát blamálja a magyar igazságszolgáltatás az ügyben! Ebből is kitűnik, hogy semmilyen szinten nem áll ez a jogrendszer, és a szereplői velejéig romlottak – tisztelet a kivételnek.

 A konferencia végére szerintem sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy miként lehetséges, hogy évekig megy a fogyasztók kopasztása minden következmény nélkül. A szolgáltatókat mihamarabb meg kell állítani, ezért minden fogyasztót, aki ilyen ügybe keveredik, mindenképpen arra bíztatnék, hogy álljon ki az igaza mellett, mert legközelebb a gyerekével, unokájával, szüleivel, nagyszüleivel történhet meg ugyanez az erkölcstelen, gátlástalan eljárás.

112 komment

Címkék: vélemény élet bíróság kérdés gondolatébresztő mágnes eon elmű áramszolgáltató émász ellenörzés villanyóra démász igazságügyi szakértő mágnesezés

A gagyi villanyórák egyik áldozata

2010.11.17. 11:00 villanyóra

Egy újabb történet... 

"A mi esetünk sem kirívó a többiekéhez képest. Az eljárás szinte nálunk is ugyanaz, ahogy a többi szerencsétlenül járt fogyasztótársam esetében is. De azért közreadom a történetünket.

Szolgáltató az ELMŰ Hálózati Kft., mérőóra típusa: actaris H10, helyszín: Budapest

2008. januárjában édesanyám és én megkaptuk az éves villamos áram elszámolást, amin igencsak meglepődtünk, mert irreálisnak tűnt a benne feltüntetett fogyasztás és a forintösszeg is.

Ekkor egy ismerősünk javaslatára saját magunk ellenőriztük az óra mérését, többféleképpen is (100 W-os villanykörtével, 1400 W-os porszívóval, stb.). Minden esetben azt láttuk, hogy a mérőóra duplán mér.  Ezt rövid időn belül bejelentettük az ELMŰ-nek. 2008. március 31-én le is cserélték az órát, és elismerték, hogy az óra hibás.  De a korrigált, magasabb összeget tartalmazó csekket minden hónapban tovább küldték. Végül behajtó céghez irányították át az ügyet, mivel a számlákat nem voltunk hajlandók kifizetni. Kértem, könyörögtem az ELMŰ-nek, hogy állapítsák már végre meg az újonnan felszerelt villanyóra által mért fogyasztást, és ez alapján a havi fix összeget, hogy végre havonta fizetni tudjuk a számlákat. De erre csak következő év januárjában került sor.  A lecserélés és az új felszerelt óra leolvasása között pedig 8 hónap telt el!!!!

Addig folyamatosan kaptuk a felszólításokat, hogy fizessünk, és küldték az emelt díjú csekkeket. Ugyanakkor telefonon történő beszélgetésünkben pedig közölték, hogy ne fizessünk, amíg nincs meg az új korrigált havi villanyszámla összeg megállapítása.  (Ezt az összehangolt ügyintézést! Akkor miért kellett havonta küldeni azokat az emelt díjas számlákat?)

Édesanyám 2009. januárban kapott időpontot, hogy rendezze az elmaradott egy éves villamos áram fogyasztását, és ekkor be is fizette egy összegben a korrigált összeget.

Ezután nem sokkal jött egy papír, hogy fizessen be 458 ezer forint kötbért. Ezt nem tudtuk mire vélni, így felhívta az illetékeseket, akik közölték, hogy ezt az összeget azért kell fizetnie, mert mágnessel lett manipulálva az óra. (Erről mi – bár ők állítják – nem kaptunk semmiféle értesítést ezelőtt, s arról sem, hogy ezzel vádolnak.)

Mivel mi nem voltunk hajlandók ezt kifizetni, így bírósági ügy lett belőle.

Szakértői véleményezésre is sor került, amiben viszont nincs egyértelmű és konkrét megállapítás arra vonatkozólag, hogy az alperes (mi) valóban manipuláltuk az órát. Arra hivatkozik az első szakértő, hogy mivel az órán külső behatás nyoma nem látható, így csakis mágnesezés miatt történhetett a meghibásodás. Ennek más oka nem lehetséges. (Hm, milyen érdekes, a mágnes az órában magától nem veszíthet erejéből, a mérőóra nem hibásodhat meg stb., tehát csakis ez lehet a kizáró ok. S a FOGYASZTÓ A HIBÁS!!!)

Bár a 2. szakértői véleményben sincs konkrét megfogalmazás, ennek ellenére a bíró ez alapján döntött és édesanyám elveszítette a pert.

Sajnos nekünk a bíróval sem volt szerencsénk. Eleinte nagyon rendesnek tűnt, és pártfogolta édesanyámat, de menetközben egy pálfordulat történt vele, miután az egyik tárgyalás végén a felperes (ELMŰ) képviselője még bent maradt a tárgyalóteremben, miután édesanyám már elhagyta azt. Talán, sosem tudjuk meg, mi történhetett akkor, de tény, hogy a következő tárgyalásokon a bíró édesanyám magát megmentő érveit meg sem hallgatta, figyelembe sem vette.  Tehát a semmitmondó, hozzá nem értő, felperes által esetleg megvesztegetett szakértők által döntött – véleményem szerint.

Jelenleg 2010.novemberében ott tartunk, hogy fellebbeztünk a Fővárosi bíróságon és ügyészségi feljelentést is tettünk az ELMŰ ellen, jogtalan haszonszerzés alapos gyanúja miatt.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ellenőrizze a villanyóráját még ma, hogy jól működik-e még akkor is, ha éppen nem régen cserélték. A mi óránk 5 éves volt és 2016-ig volt hitelesítve. Ennek ellenére már 2007-ben is rosszul működhetett, mert az éves elszámoláskor már akkor is jócskán rá kellett fizetnünk. De ki gyanakszik ilyenkor arra, hogy esetleg az órája nem mér jól? Pedig már akkor ellenőriznünk kellett volna a mérési hitelességét. S akkor talán nem jutunk el idáig. Bár az ELMŰ azóta talán vérszemet kapott. Nyilván ez a szupermágnessel való manipulációs vádolás nagyon bejött nekik és sokan fizetnek, még akkor is, ha ártatlanok.

Én azt gondolom, mivel a mai világban minden olyan silány minőségű, az elekronikai berendezések is, így ezek az órák is rossz minőségűek. De a szolgáltató nem akar magának veszteséget és nem ismeri el, hogy „gagyi” órákat ruházott be, mert abból iszonyú nagy balhé lenne, ezért muszáj valakire rávasalni ezt, és az ki más lehetne, mint maga a fogyasztó. Az eszébe sem jut senkinek, hogy talán az mérőórák gyártóját is elő kéne venni?

Nagyon remélem, hogy ennek az ügynek hamarosan pontot tehetünk a végére, s ha kell, elmegyünk a végsőkig a magunk igazát megvédeni. Mert az a teória, amit az ELMŰ és társai állítanak, több szempontból sem állja meg a helyét. Rengeteg az ellentmondás szakértők és szakértők között is. Az ellentmondásokon kívül logikátlan is az egész. A dokumentumaink alapján pedig igazolni is tudjuk, hogy az ELMŰ mennyi, de mennyi hibát követett el az ügy kapcsán.

Remélem, ezeket hamarosan teljes egészében közzé tudjuk tenni."

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet bíróság gondolatébresztő mágnes villanyszámla elmű áramszolgáltató villanyóra mágnesezés

Kisfogyasztó a nagyszolgáltatóval szemben

2010.11.09. 11:23 villanyóra

 A Kontroll országos fogyasztóvédelmi oldalán található a felhívás a következő kerekasztal-beszélgetésre ( http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=612 ). Bárki jelentkezhet, és részt vehet rajta, előzetes jelentkezés a cikk alján lévő elérhetőségeken lehetséges.

 Aki szeretne az általa ért igazságtalanságnak hangot adni, annak javaslom, hogy jelentkezzen, és vegyen részt a beszélgetésen. Remélhetőleg sok hasznos információval lesznek a résztvevők gazdagabbak.

"Folytatódik a nagy érdeklődésre számot tartó Csalhat-e a villanyóra sajtó kerekasztal-beszélgetés. A második rész "A jog útvesztőjében... avagy milyen eredménye lehet egy polgári peres eljárásnak a kisfogyasztó számára a nagy-szolgáltatóval szemben?" címmel kerül megrendezésre november 17.-én 10.00 – 13.00 óráig a Sajtóházban. A rendezvény nyitott a fogyasztók, a szolgáltatók és a sajtó számára...

A nagy sajtóvisszhangot kiváltó májusi rendezvényen a sokoldalú párbeszéd létrejött, hasznos volt, mindenki elmondta a maga verzióját, képviselte a saját álláspontját, de elsőre nem hozhatott eredményt. Ezért a rendezvény végén a résztvevők a nyitott - főként jogi - kérdések megvitatására, a konszenzus kialakítására további kerekasztal szervezését javasolták, ennek értelmében kerül sor a második részre.

 

Az igen szövevényes téma feltárást követően most egy esetleges per lépéseit modellezzük. Meghívott szakértőkkel és az érintettekkel, annak kimenetelét járjuk körül, vizsgáljuk meg, hogy a nagyszolgáltatókkal szemben védtelen, valóban önhibáján kívül megvádolt fogyasztók számára milyen védelmet jelenthet a jogi út. Az életszerű bemutatásra vannak esélyek, mert egy "rendőrségi feljelentés" nyomozási szakában felkért szakértőként részt vesz Imrei Józsefné igazságügyi szakértő, aki ígéretet tett, hogy a novemberi rendezvényen ismerteti az ügy publikus részeit, esetleg már a bírósági szakba kerülés állapotát is. 

Ismét meghívást kapnak, a májusi rendezvényen is résztvevő "panaszosi oldalt" képviselők, köztük Kőhalmi Tamás, aki az elmúlt időszakban elért eredményeiről, és a tervezett további lépéseiről számol be, továbbá Halász Éva, aki szintén ismerteti az esetében tavasz óta történteket, valamint Nagy Ottó, aki klubunknál érdeklődött az őszi program iránt, és Szénásy Éva újságíró, aki a napokban kapott 1milliós számlát...

Előadóként, szakértőként felkérjük Imrei Józsefné igazságügyi szakértőt, Balogh Dezső villamosmérnök, szakértőt, Ollé József műszaki szakértőt, a Magyar Energia Hivatal (MEH) képviseletében, Tóth Ákos alosztályvezetőt Főpolgármesteri Hivatal Környezetgazdálkodási és Energetikai Ügyosztály Energetikai Alosztályról, Dr. Ivanics Éva ügyvédet, és Dr. Czár Anita Társadalmi Unió fogyasztóvédelemre szakosodott jogászát.
A kerekasztal beszélgetésre meghívjuk a szolgáltatói oldalról az ELMŰ, a DÉMÁSZ és az E.ON képviselőit.

Meghívjuk az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium témában illetékes szakértőit, valamint fogyasztóvédelmi, illetve energiaügyi civilszervezetek képviselőit, és a sajtót. 

A rendezvényről összefoglaló tudósítás jelenik meg az A KONTROLL decemberi számában, valamint az akontroll.hu tematikus weboldalon, a szakmai partnereink honlapjain, valamint a téma iránt érdeklődő sajtóorgánumokban.

A rendezvény nyitott, díjmentes, a részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet november 16.-ig a humanprogram@t-online.hu vagy a akontroll@t-online.hu 
Szervezők: TU-MÚOSZ Fogyasztóvédelmi Újságíró Klub, valamint a MÚOSZ Nonprofit és Fogyasztóvédelmi Szakosztály "

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: média vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató ellenörzés villanyóra mágnesezés

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

2010.11.02. 06:50 villanyóra

 Steve0915 történetét 2010 májusában osztottam meg olvasóimmal (http://villanyora.blog.hu/2010/05/26/ujra_magnes_de_most_emasz). Biztosan sokakat érdekel, hogy mi lett az ügyéből. Végre egy minden szempontból jó hírt közölhetek:

 Steve0915 javára hozott ítéletet a szolgáltató ellen a bíróság. Lehet. Hogy mégis jogállamban élünk, csak nem tudunk róla? Mindenesetre itt szeretnék elnézést kérni, amiért nem bíztam a magyar igazságszolgáltatásban.

 Megragadnám a lehetőséget, és szeretnék nyilvánosan is gratulálni steve0915-nek, és megköszönni, hogy nem futamodott meg, és kiállt a saját igaza mellett. Sajnos, nagyon sokan nem teszik ezt, mert tartanak az áramszolgáltatók terrorjától. Véleményem szerint, ha a fogyasztók végre jobban kiállnának a saját igazuk mellett, akkor a szolgáltatók se engedhetnék meg maguknak, hogy évekig, évtizedekig hazug teóriák alapján meghurcolják fogyasztóikat!

 Az alábbiakban olvasható ítélethez tudni kell, hogy felperes az áramszolgáltató volt, az alperes pedig a fogyasztó. „A bíróság a felperes keresetét elutasítja.” Ez a szívet dobogtató mondat. Ebből tudnak most sokan erőt meríteni a további küzdelemhez.

 Az iratból kiderül, hogy a szolgáltató mennyi „véletlen” hibát halmozott a „véletlen” hibákra. Nem volt megfelelő a helyszínen felvett jegyzőkönyv, a mérő műszer se volt hiteles – mily meglepő. A hibás villanyóra tárolásáról sincs információ, stb.

 A legjobban azonban még mindig az „igazságügyi” „szakértő” által készített „ténymegállapító” jegyzőkönyv elmarasztalása fogott meg. Vagyis nem csak laikus szemmel kifogásolható a „szakértő” jegyzőkönyve. Nem is apró hibákat állapítottak meg, hanem ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az eddig nyilvánvalónak tűnő összefonódás a szolgáltató, az óra gyártója és az "igazságügyi" "szakértő" végre napvilágot látott, és nem lehet többé véka alá rejteni.

 A „szakértői” „vizsgálat” jegyzőkönyvével kapcsolatban az alábbi megállapítások születtek:

 „… vizsgálatait az … Kft. telephelyén úgynevezett hiteles mérőpadon végezte. A hiteles mérőpad azonosíthatósági és hitelesítési adatai a mérésekről készült jegyzőkönyvben nem kerültek feltüntetésre…” Gondolom, minden érintett sejti, hogy mely Kft. telephelyéről van szó, azonban személyiségi jogai vannak még a gerinctelen férgeknek is…

 „… az aktuális állapotot vizsgálta, az, hogy mágneses hatás mikor, mennyi ideig, hogyan és mi módon érhette a mérőkészüléket, szakértői módszerekkel meg nem állapítható.” Nyilván nem állapítható meg egykönnyen az, ami nem történt meg! Még „szakértői” módszerekkel sem. De lehet rá hazugnál hazugabb teóriákat gyártani, és lehet terjeszteni minden lehetséges médiumban, sőt, meg lehet vele hurcolni a fogyasztót a rendőrségen, illetve bírósági procedúráknak kitenni. Sajnos ez a jelenünk. Milyen lesz a jövőnk? 

 „Ilyen eljárás mellett a ténymegállapító jegyzőkönyv ténymegállapításai a bíróság álláspontja szerint bizonyítékként nem vehetők figyelembe.”  

 Megerősíti a perirat az eddig az üggyel kapcsolatban a blogon (is) elhangzottakat is. A fogyasztó kötbérfizetési kötelezettsége felróhatóság esetén áll fenn, a szerződésszegés tényét az áramszolgáltató köteles bizonyítani. Ez azonban egyik általam ismert esetben sem áll fenn. Ismereteim szerint csak a szolgáltató egyoldalú fenyegetőzései, fogyasztót megfélemlítő magatartása, félretájékoztatása állapítható meg.

  „[…], aki az … Kft., így közvetve a felperes megbízásából végzett műszeres vizsgálatokat, nem szakértőként járt el ebben az ügyben, ezért az általa tett ténymegállapítások csak a mérési és egyéb tényeket rögzítő megállapításai relevánsak, a következtetései nem.” Én még annyit tennék hozzá, hogy ténymegállapításokról sincs szó véleményem szerint, mivel az óra adatain és annak részeinek való vizsgálatán kívül semmilyen konkrétumot nem tartalmaz a jegyzőkönyv. Az óra hibájának százalékos értékeit ugyan leírja, de hogy pl. mekkora  áramoknak vetették alá a mérőórát, még azt se tartalmazza a jegyzőkönyv. Nyilván a mágnesezési ügyekben szereplő „szakértők” nem tudják az ide vonatkozó törvényi szabályozást. Érdemes lenne esetleg továbbképzéseken részt venni az illetékes uraknak, hátha sikerülne az alapvető ismereteket elsajátítaniuk.

 Elég szomorú, hogy „hajlott koruk” ellenére se jutottak el addig a „szakértők”, hogy egy minden szempontból elfogadható jegyzőkönyvet elkészítsenek. Azt meg kifejezetten sajnálatosnak tartom, hogy az eddig számomra tiszteletre méltónak tartott hivatást ennyire elcsépelt, semmitmondó szavakká silányították. Azt se tudom megérteni, hogy a valóban igazságügyi szakértőként tevékenykedő szakértők miért nem dobják ki maguk közül a férgesét? (Ez csak költői kérdés volt, volna rá egy-két ötletem, sajnos.)

 Az ítélet összegzés része zene füleimnek (és feltehetően még sok ártatlanul megvádolt fogyasztónak): „…felperes […] nem bizonyította azt, hogy a mérőkészülék esetleges hibája összefüggésben áll bármilyen alperesi felróható magatartással, hiszen mind elvileg, mind gyakorlatilag más ok is lehetséges – […] -, amelynek eredményeként a mért, észlelt jelenség előállhatott.”

 „Az üzeletszabályzat szerint azonban nem az alperesnek kell azt bizonyítania, hogy a vélelmezett magatartást – erős mágnes mérőkészülékre helyezése akár rövid ideig is, a készülék mérése befolyásolása érdekében – nem tanúsította, hanem a felperesnek azt, hogy az alperes ilyen módon befolyásolta a készüléket.”

 Akit érdekel az egész ítélet, illetve azon szabálytalanságok, melyet a szolgáltató elkövetett az ügyben, az alábbi linkekre kattintva elolvashatja (az irat összesen 6 oldal, minden oldal egyenként megtekinthető).

1. oldal    2. oldal     3. oldal     4. oldal     5. oldal     6. oldal

4 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató émász ellenörzés villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Nem minden média megvehető?

2010.10.27. 17:23 villanyóra

 Tegnap felcsillant egy halvány reménysugár. Méghozzá az ATV-n, A TV Ügyvédje c. műsorban. (Akit érdekel, itt újra megnézheti: http://atv.hu/musoroldal/a_tv_ugyvedje, 2010. 10. 26-i adás első részében van a mágnesezési ügy).

Bemutattak egy panaszost, és az ügyét. Hogy-hogynem, itt is Lénárd Pál volt az igazságügyi elméletgyáros. Az óra minden része ép, sértetlen, a hibája +52%. Még azt is megmondták a károsultaknak, hogy ha 50% alatt lett volna, akkor az óra meghibásodott! (Ezt már korábban is tudtuk:

http://villanyora.blog.hu/2010/06/19/magnesezes_vagy_megse.)

A bemutatott levélben pedig Fodor József volt az aláíró. Miért is nem lepődtem meg?

A műsorban felvetett kérdések a következők voltak:

"...feltételezés alapján eldönthető-e, hogy valaki bűnös-e, és ha igen, mi legyen a büntetése?" 

"Miért gondolja egy szolgáltató, hogy egyben rendőr, ügyész és bíró is?"

Mindkét kérdése egy mondat volna válaszom, a második pedig a véleményem. Azért van gondolja, mert a magyar joggyakorlat ezt lehetővé teszi, és nincs fogyasztóvédelem. A szolgáltató pedig gátlástalan.

 

További idézet kommentár nélkül:

"- Bizonyítani nem tudják, de így gondolják, ezért szabták ki ezt az összeget! 

- Nem hiszem, hogy ez jogállami kategória lehet!"

 

Újabb felvetés válasszal:

"- Létezik az, hogy bizonyítani nem tudjuk, de azt gondoljuk, és erre fel kötbéreznek?"

Ügyvéd úr válasza: "NEM LÉTEZIK! A SZOLGÁLTATÓ NEM HOZHAT HATÁROZATOT, EZ A JOG KERETEIN BELÜL NEM ÉRTELMEZHETŐ.

Juszt "kirohanása": "Vegyük már tudomásul, hogy ezek a cégek, Gázművek, Elektromos Művek, elmúlt az az idő, amikor hatóságként szerepelhettek. Ezek szolgáltató cégek, könyörgöm, szolgáltató cégek. Ezeknek nem vagyunk alárendeltjei, ezeknek partnerei tudunk lenni. Illetve partnerei vagyunk. Nagyon szeretném, ha ők is így kezelnének minket, és Önöknek azt ajánlom, hogy Önök is így kezeljék őket."

 Az ügyvéd záró mondata nagyon kellemesen hangzik, de nem tudom, hogy mennyi tapasztalat áll a háttérben: "...semmiképpen ne fizessen a panaszos! Mindenképpen bírósági útra kell ezt terelni." A magyar (i)gazságszolgáltatásban én személy szerint nem nagyon bízom, de abban bízom, hogy még megérem, hogy eljutunk egy valóban jogállami szintre. (Lásd még - elsősorban az októberi hozzászólásokra gondoltam:  http://zugugyved.blog.hu/2010/05/12/magnesezett_villanyora/fullcommentlist/1#c11400297

Mindenesetre eddig ez volt az egyetlen média-megnyilvánulás, ami egyértelműen a fogyasztó érdekeit és szempontjait hivatott bemutatni, ami a mai állapotokat tekintve egyelőre egy ritka értékes gyöngyszemnek számít.

 

Szólj hozzá!

Címkék: média vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Fókuszban a „villanypásztorok”

2010.10.21. 23:34 villanyóra

Egészen biztos vagyok benne, hogy ma este sok embernek kinyílt a bicska a zsebében, ha volt benne. Remélem, hogy nem rendelkeznek sokan ezzel az elmés találmánnyal.

 Úgy látszik, hogy a nyári Hír Tv-s adást követően az áramszolgáltatók megtalálták újra a reklám helyét: az RTL Klub Fókuszában. A téma természetesen az áramlopás, benne az elmaradhatatlan mágnesezés (meglepő is lenne, ha véletlen bármelyik szolgáltató azzal jelenne meg a képernyőn, hogy a hálózatot önzetlenül fejlesztette). Nagy megkönnyebbülésre most csak „vázlatosan” mutatták be, hogy hogyan lehet megoldani a valóságban a villanyóra mágnesezését, és feltehetőleg nem az ösztönzés volt a kimondatlan elsődleges cél.

 A műsorban láthattunk legalább valódi áramlopást (is). Az ilyen manipulálókat mélységesen elítélem. Illetve azokat a kinyilatkozásokat is, amelyek nagyon rossz színben tüntetik fel azokat, akiknek az órája nem buherálás következtében hibásodott meg.

 Szerencsére az itteni adás nem sikeredett annyira könnyedén egyoldalúra, de a felszínességére azért tudnék maximálispontszámot adni. De az legalább vigasztalhatja a stábot, hogy a költségvetése se kerülhetett túl sokba, mivel a riport majdnem negyedét korábbi Híradókból vágták össze. Az egyetlen pozitívumként azt tudnám megemlíteni a műsorral kapcsolatban, hogy nem tolvajozták le egyértelműen azokat a fogyasztókat is, akiknek meghibásodott az órája (bár, nem is veszik védelmükbe – szebb időket is megélt helyeken ez a fogyasztóvédelem dolga). Ezért a kedves gesztusért most itt szeretnék köszönetet mondani.

 A riport érdekessége, hogy Härtlein Károly helyett már Dr. Morva Györgyöt sikerült az áramszolgáltató(k)nak a PR tevékenységbe bevonnia – na, nem mintha nehéz dolguk lett volna. Róla ugyan köztudott, hogy az ELMŰ, az Elster Kft. és az E-ON (Édász, Dédász, Titász - a honlapon ebben a sorrendben) a támogatását élvezi, sőt, ideje nem kis részét az ELMŰ-nél tölti el, szóval hitelesnek éppen nem merném nevezni a témát illetően, de ez maximum a nézőket zavarja valószínűleg.  

 Örvendetes hír, hogy laboratóriumi körülmények között már (majdnem) mindent képesek reprodukálni, ami a villanyórával a valóságban megtörténhet. Kivéve azt, hogy elromlik az óra, vagyis hogy minden szándékos beavatkozás nélkül elveszti mágnesességét. Érdekes összefüggés. Mit is tennének enélkül a kedves és minden tekintetben megható hátszél nélkül a szolgáltatók? Itt tart jelenleg a tudomány Morváéknál – úgy néz ki, hogy kevés volt a szakmában eltöltött 40 év. De van még idő a hiányokat pótolni szerencsére. A nyilatkozatot arra sikerült kihegyezni, hogy még mindig csak egy okból mérhet többet a villanyóra: elvesztette a fékmágnes a lényegét. Az oka viszont csak az lehet, hogy lopni akar(t) a fogyasztó. Még jó, hogy szemellenzőre manapság csak a lovaknak van szüksége, egyeseknek a természetes felszereltségéhez tartozik.

 A mágnesezéssel ártatlanul meggyanúsítottak közül is sikerült legalább egyet bevágni a műsorba – ezért külön köszönetet mondanék. Legalább felszínesen sikerült a mostanra egyre több ártatlan számára igencsak kényes témát megpendíteni. Persze, a katarzis - most is, mint már több éve mindig – elmaradt. Legalább most már tisztábban látjuk, hogy mennyire gyerekcipőben jár ennek a témakörnek a nyilvánosság előtti bemutatása. Be kell vallanom, hogy ha már felvetették a problémát, legalább annyit itt is elvártam volna, hogy némi fogyasztóvédelmi szál is megjelenik, de nyilván mindenkinek mások az igényei.

 A riportban említett külföldi tanulmányt itt (http://www.scribd.com/doc/22856305/Stopping-Power-Meter) lehet elolvasni. Angolul tudók előnyben. A lényeget Balogh Dezső mindenki számára érthetően ugyan kiemelte, de akit esetleg részletesebben érdekel a téma, az utánanézhet a linken.

 Kár, hogy a riport ennyire felszínesre sikerült. Ezen túl is mindenkit arra buzdítanék, hogy amennyiben véleménye szerint sérelem érte, ne menjen bele semmilyen alkuba az áramszolgáltatóval. Mindig van jobb megoldás. A helyzet korántsem kilátástalan, még ha elsőre annak is látszik. Senki ne hagyja magát!

 Nem mindenki csaló, akinek tönkre ment a villanyórája!

 

 

 

   

11 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra mágnesezés

DÉMÁSOKK

2010.10.17. 22:05 villanyóra

Újabb mágnesezési történetet szeretnék mindenkivel megosztani. Úgy tűnik, hogy vége-hossza nincs ennek a macska-egér harcnak.

 Még mindig kihívást jelent a szolgáltató(k)nak egy szabályos villanyóra ellenőrzés végrehajtása. Mikorra várható el, hogy a szolgáltató etikusan, és elsősorban törvényesen végezze a dolgát? Még hány esetnek kell megtörténnie, mire a hivatalos szervek lépnek legalább egyet a tisztességes áramszolgáltatás felé?

 

 „Az óra adatai: 75Ah Gyártó: Ganz Típus. GH4

Gyártási év: 1997

Hitelesítés: 2004.???!!! Amennyiben ezt hitelesítésnek lehet nevezni?!

„Igazságügyi” ” szakértő”: Dr. Szunyogh István

Az ördög jobb és bal keze személyesen: Kis Andorné - Démász

ÁVÓ megingathatatlan képviselője: Talmon Attila ügyintéző és egy társa

 

 Vásároltunk egy pici tanyát, az új élet reményében, amely teljesen katasztrofálissá vált az EDF Démásznak köszönhetően. Az egész úgy kezdődött, hogy a villany ki volt kötve, mivel a régi tulaj nem fizette a villanyszámlát. A Démász kijelentette, hogy akkor kötik vissza az áramot, ha a régi tulaj tisztázza az elmaradást. Ellenkező esetben kapunk egy új órát (amit már nagyon bánok) és egy horribilis összegért kihelyezik a kerítésen kívülre. Természetesen mi fizettük be az elmaradást és következett az óra „hitelesítése”.

 A „hitelesítés” úgy történt, hogy a helyi Démász szakemberek kicserélték a plombákat, átragasztották egy 2004-es záró matricával, és átnyújtottak egy 6.325.-ft-ról szóló számlát, egyedi mérőműszer felülvizsgálatáról. Semmilyen nemű jegyzőkönyvet nem kaptam, amit aláírhattam volna, holott a szerződésben ez le van írva. Véleményem szerint, az EDF Démász ezzel szerződésszegést követett el. Tehát így történt az óra „hitelesítése”.

 Utána felújítási munkálatok folytak. 2006-ban költöztünk be. A köztes időszakban nullás számlák sorozata érkezett, majd beköltözésünk után 5.200.-ft általányt fizettünk. 2008 májusában történt meg az első villanyóra leolvasás?! Ami számunkra döbbenetesen soknak tűnt 289.277.-ft. Kérésünkre a Démász „nagyvonalúan” háromhavi kedvezményt adott.

 Én sajnos nem értek a villanyhoz, ezért hívtam villanyszerelő ismerősöket, hogy vizsgálják már meg a fogyasztókat, mert nagyon sokallom a fogyasztást. Ők erre azt válaszolták, hogy szerintük lehet ennyi a fogyasztás, mert a villanytűzhely, a spotlámpa, 2 db hűtő, a nappali áramon lévő 120 L-es bojler fogyaszthat ennyit. Én ezt elhittem, befizettem a 289.277.-ft-ot egy összegben.

 2008-ban jött a húszon ezres általány, (én barom, hogy nem diktáltam be az óra állást havonta) majd 1-2 bediktálás után, 2009 májusától 31.400.-ft-os általány! 2009 novemberében kihívattam a Démász szakembereket, mivel már tényleg horribilisnek tartottam a számlát. Kijöttek, leszerelték az óra fedlapját, a megszakítókat le-fel kapcsolgatták, majd visszaszerelték a burkolatot, és újra plombáztak. Azt mondták, hogy ő szerintük az órának semmi baja, de ha gondolom, elviszik bevizsgálásra, és ha jó az óra, fizessek 48.000.-ft bevizsgálási díjat. Én hittem nekik, hiszen ők a szakemberek. Átadtak egy Mérőhelyi munkalapot, amelyen feltüntették, hogy a fogyasztó sokallja a villanyszámlát + mérőhely felülvizsgálat (semmilyen jegyzőkönyvet nem kaptam).

 Az igazi csapás elérkezéséig, amely 2010 májusában következett be, fizettem a 31.400,-ft-os általányt. A leolvasás után jött, egy közel 300.000,-ft-os elmaradás. Ekkor már gyorsan magán nyomozásba kezdtem, és vásároltam egy almérőt, amelyet a villanyszerelő ismerősömmel beköttetem a villanyóra után. Egy órán belül kiderült, hogy a Démászos óra a dupláját méri. Beszóltam a Démásznak, hogy el szeretném vitetni az órát bevizsgálásra, mert a tények igazolják, hogy az óra rossz. Ki is jöttek, leszerelték, bedobozolták, és elszállították Szegedre bevizsgálás céljából. Ezzel egyidejűleg felszereltek egy digitális órát, amelyről megint csak nem kaptam hitelesítő jegyzőkönyvet.

 2010 júniusában vitték el az órát (az óra leszerelése előtt fényképeket készítettem az óráról, amelyre még később visszatérnék) 2010 augusztusában kaptam meg a mérőeszköz pontosságának ellenőrzéséről szóló bizonyítványt, amelyből kiderült, hogy az óra +109%-kal többet mér, tehát a valós fogyasztás 2,09-szeresét. Ezzel egyidejűleg elrendelték a szakértői vizsgálatot, amelyen személyesen jelenjek meg 2010 szeptemberében. A szakértői vizsgálatra még vidáman készülődtünk párommal, hiszen nem gondoltuk, hogy 1 óra múlva, mi leszünk a Démász egyik nyilvántartott bünözői a sok száz közül. 11:30-ra volt kiírva a vizsgálat, be is hívtak bennünket „időben” 12:00-kor.

 A teremben várt bennünket a „független” szakértő úr Dr. Szunyog István (szerződése van a Démásszal) és Kis Andorné Démász. A terembe érve megütköztünk párommal egy dolgon: míg az óra az asztalon volt, egy lepecsételt dobozban, a számítógép monitorán egy nyomtatvány vigyorgott. Elkezdődött a vizsgálat. Természetesen a mérés eredményei, erős mágneses befolyásolást igazolnak. (majd hanyatt dobtuk magunkat) baloldali mérés 2155 Gs jobb oldali mérés 1980 Gs. A megengedett minimális érték 2500 Gs.

 A lefényképezett órára szeretnék visszatérni: az óra olyan közel van a mérőszekrény oldalához, hogy jobb oldalon az ujjam alig fér be az óra, és a szekrény közé. Kérdezem én, ha mágnesezve is lett volna az óra, milyen az az erős mágnes, ami befér ebbe a résbe???

 Az „igazságügyi” „szakértő” „úr”, egy félperces egy ujjas pötyögtetés után, egy A4-es jegyzőkönyvet adott a kezembe (előre elkészített nyomtatványt, amelybe csak az adatokat írta be), ballagtunk át egy másik helyiségbe. Ott várt bennünket Talmon Attila ügyintéző és egy társa, és mint egy ÁVO-s tiszt nekünk esett, és 1.125.000.-ft-al megködbérezett, mert 3 fázisom van. (ha nincs mellettem a párom, szerintem neki megyek) Esélyt sem adtak semmilyen nemű megmagyarázásra, a papírt nyomkodták az orrom alá, amit természetesen nem írtam alá.

 Azóta megküldték a csekket, amit megfellebbeztem, Szegeden is, és Kecskeméten is, melyre még nem kaptam választ. A 300.000,-ft-os elmaradást, telefonon zároltattam, míg a villanyóra mizéria tart, ennek ellenére, minden hónapban küldik a csekket, hogy fizessük be. (Az új órával, már 4. hónapja 13-15.000.-ft számlát fizetek.)

 Kérdezem én, milyen és mekkora kárt okoztam a Démásznak, hogy csak így vagdalóznak a milliókkal, hiszen ők tartoznak nekem a három éves túlfizetésemmel? Kb. itt tart a kálváriánk.”

 

7 komment

Ingyen áramot a népnek?

2010.10.05. 21:09 villanyóra

 Megkezdődött a szervezett parasztvakítás: Dr. Marie-Theres Thiell asszony, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke egy éppen európai körúton járó Tesla Roadsterrel pózol, ingyenes villanytankolási lehetőségüket népszerűsíti cégük Váci úti székházánál. Az elműs hirdetések elvesztésétől rettegő sajtó meg birka módjára ünnepli a hölgyet, és eszük ágában sincsen feltenni neki bizonyos alapkérdéseket.

Például: mitől környezetbarát üzenet egy, egyébként kitűnő és dögös, viszont nagyon jelentős villamosenergia-felhasználású sportkocsival száguldozni, és ingyen tankolni? Azt az igen alattomos üzenetet sugallva, hogy az áram az valami olyasmi, amivel nem kell takarékoskodni, aminek nincs ára, vagyis nyugodtan használjunk belőle annyit, amennyit csak kedvünk tartja. (Ezt annak idején már eljátszották a benzinnel, azért tartunk most itt...)

Vagy: miért használják tudatosan és megtévesztően az ingyen kifejezést - miközben, ha valakik, ők aztán ismerik az öreg Rockefeller idevonatkozó tényállítását, hogy tudniillik ingyen ebéd nincs, de ingyen áram meg aztán főleg nincs... Különösen addig, amig a környezet súlyos terhelésével (szén-, gáz-, atom- és egyéb erőművekben) állítják azt elő.

Ha már ingyenreklámot akar Marie-Theres Thiell asszony csinálni a gazdálkodását és profitképzését tekintve átláthatatlan, az áramlopások költségét a tisztességesen fizető fogyasztókra hárító, szóval erkölcsileg, szakmailag, ökológiailag egyelőre ezer sebből vérző cégének, miért nem egy napelemtábláról, megújuló energiával tölthető ingyen villanykutat létesítettek? És miért nem egy kis áramfelhasználású, takarékos villanyautóval menedzselik magukat?

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy ha hagyjuk, hogy - most éppen - az ingyen árammal sokkoljanak azok, akik konkrétan telibe szarják a környezet védelmét, néhány év múlva iszonyatos áramfogyasztású elektromos autóinkkal ugyanazokat az ökológiai problémákat fogjuk újratermelni, amelyektől a benzinkorszak alkonyán éppen csak megszabadulni próbálunk.

 (Forrás: http://noemisszio.blog.hu/2010/10/05/ingyen_aramot_a_nepnek)

Még szerencse, hogy valószínűleg az egyetlen elektromos autó a szolgáltatóé. Vagyis megintcsak a fogyasztó fizeti a kutak kiépítését, az autó beszerzését, és még a tankolását is (a reklámkiadásokat, és egyéb felmerülő költségeket nem részletezném). Tényleg szép gesztus, és jó reklám.

Tudnám javasolni, hogy tegyenek ingyenes mágnesautomatákat is a szolgáltatási területükre, az hamarabb megtérül, illetve vélhetően már többszörösen meg is térült - tekintve a sok ártatlan fogyasztó kötbérezését!

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató émász mágnesezés

KÖZÉRDEKŰ! KÖZÉRDEKŰ! KÖZÉRDEKŰ!

2010.09.29. 21:45 villanyóra

 Az utóbbi időben még jobban elszaporodni látszanak az áramszolgáltatók szerelői által elkövetett "véletlen" hibák, ezért kötelességemnek érzem, hogy minden fogyasztót figyelmeztessek a jogaira, és felhívnám rá a figyelmét, hogy a szerelő bármely mozdulata később bonyodalmat okozhat!

Villanyóra ellenőrzésekor az alábbiakra mindenki fokozottan figyeljen:

  1.  A szerelő csak akkor nyúlhat az órához, ha a fogyasztó vagy meghatalmazottja a helyszínen van! Törvénytelen, ha a szerelő megkezdi az óra lebontását, mielőtt a fogyasztó odaérne az órához (pl. kutya bezárása, stb.). Törvénytelen, ha beküldik a fogyasztót iratokért, lámpa felkapcsolás miatt, stb. Törvénytelen, ha a jegyzőkönyvet úgy veszik fel a fogyasztóval, hogy elvonják a figyelmét a szereléssel foglalatoskodó szerelőről, netán még el is invitálják a helyszínről.
  2. Ellenőrizzünk le minden adatot, amit a jegyzőkönyvbe írnak! Előfordulnak időnként plomba- és óraszám elírások, amik később arra ingerelhetik a szolgáltatót, hogy esetleg lopással vádolja a fogyasztót. Úgy hallottam, hogy már ezekben a helyszíni jegyzőkönyvekben is előfordulnak apróbetűs részek! Ne sajnáljuk az időt a jegyzőkönyv részletes elolvasására, áttanulmányozására!
  3. Érdemes a szerelés közben és után képes dokumentációt csinálni! Mivel a fogyasztó nem tudhatja, hogy a szerelő tényleg mindent előírás szerint végez-e, nem tudhatja, hogy mikor csinálnak valami jóvátehetetlen hibát az órával (pl. karcolások - jelenleg a burkolaton talált karolás is a mágnesezésre bizonyíték Szunyoghék szerint)! Legjobb a kamerás rögzítés (bár, ezt a szolgáltató emberei nem szeretik - igaz, nem is kérdezte senki a véleményüket), de ha nincs rá mód, akkor a fényképek is megfelelhetnek. Különös tekintettel kell lenni a plombákra is (előfordul, hogy azért gyanúsítgatják buherálással a fogyasztót, mert pl. lapos a plomba, vagy sérülésnyom található rajta)!
  4. Minden véleményt, észrevételt rögzítsünk a helyszínen felvett jegyzőkönyvbe! Ha a szerelő rögzíti, hogy karcos az óra burkolata, de a fogyasztó ezt nem látja, azonnal jegyzőkönyvezni kell (mágnesezésre bizonyítékként kezelik - de valamilyen oknál fogva ők mégse készítenek a nemlétező karcolásról képeket)! Ugyanígy jegyzőkönyveztetni kell, ha a szerelés folyamán a fogyasztó valamilyen oknál fogva nem volt folyamatosan a helyszínen! Ha a vizsgálattal kapcsolatban bármilyen apró gondunk is van, azonnal jegyzőkönyvezzük. Inkább többet írjunk, mint kevesebbet! Később még sajnos hasznos lehet!
  5. Úgy hallottam, hogy aki mágnesezési ügybe keveredett, gyakoribb ellenörzésre számíthat. Valószínűleg mindenféle módszerrel szeretné a szolgáltató a fogyasztót a kötbér befizetésére rábírni. Ezek a módszerek nem feltétlen tisztességesek.

Megkérnék mindenkit, hogy legyen szíves fokozottan odafigyelni a villanyórák ellenőrzésekor!

 

2 komment

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató ellenörzés villanyóra mágnesezés

Az ELMŰ még mindig nem tudja, hol a határ

2010.09.27. 19:52 villanyóra

Újabb történettel szeretném minden kedves olvasómat "megörvendeztetni". Természetesen mágnesezési teória áldozata az illető, a szolgáltató a szokásos: ELMŰ. Kénytelen leszek egyetérteni a falunk plébánosának véleményével, miszerint a szolgáltatónál lopnak, csalnak, és hazudnak. Mint tudjuk, a hatóságok félrevezetése bűntény! Ezt nem lehet három Miatyánkkal jóvátenni! Ha majd már az egész országot ezzel a nevetséges elmélettel vádolják, majdcsak rájönnek a tisztelt illetékes hatóságok is!

Fontosabb adatok:

Óra típusa: E111.

Gyártási év: 2006.

"Igazságügyi" "szakértő": Dr. Szunyogh István.

Mérő hibája: 760,0%. Nem semmi! Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a 8,5-szeresét fizeti a fogyasztó a valós fogyasztásának! Mégis őt vádolják lopással. Mikor kapnak már a fejükhöz a szolgáltatónál?

 

Lássuk a történetet dióhéjban:
 
"Kedves Sorstársak!
 
Velem is megtörtént, amit  azóta tucatszámra olvasok azóta az interneten. Villanyóra mágnesezéssel vádol az ELMŰ!! Az életben nem hallottam mellesleg, hogy ilyen létezik.
 
2006-ban vásároltunk egy 32 nm-es garzont. Felújitottuk a lakást, és saját kérésünkre és költségünkre egy nagyobb teljesitményű órát szereltek fel. A lakásban egy 80 literes villanybojler, hűtő, tv, mikró az energiafogyasztók. Éveken keresztül nyáron 100kW,télen 200kW körül volt a fogyasztásom. Havi bediktálós vagyok, így hamar feltűnt, hogy valami nem stimmel, kb. 10-szeresét méri az óra 2010 májusban.
 
Amint olvasom az előttem írókat, egy az egyben ugyanaz a procedúra. Óra leszerelése, jegyzőkönyv, meghívás Pécelre, melyre egyébként nem mentem el, mivel biztos voltam, hogy azt hozza ki a vizsgálat, hogy az óra meghibásodott.
 
Majd jött a fekete leves, 375000ft kötbér megfizetésére köteleztek! Elmentem férjemmel az egyeztető tárgyalásra, ahol nagy kegyesen a felét elengedték volna, és részletfizetést is biztositottak volna. Tiltakoztunk az ügyintézőnél, kikértük magunknak ezt a vádat, és semmit nem egyezkedtünk, mondtuk, hogy különböző fórumokhoz, pereskedéshez folyamodunk végső esetben.
 
Az ELMŰ panaszkezelési osztályra, és a MEH-hez irtam. A MEH úgy tűnik foglalkozik az üggyel, további adatokat, jegyzőkönyv másolatot küldtem be nemrég. Az ELMŰ is válaszolt, ugyanazt szajkózza, a kötbért követeli és perrel, birósággal fenyegetőzik. Elküldte egy ügyintézö nevét, telefonszámát újabb egyezkedés céljából.
 
Borzasztóan bánt, hogy ilyesmivel vádolnak, holott becsületesen élő pedagógus vagyok, eszembe nem jutna, és értelme sem lenne egy ilyen pici lakásban a villanyóra manipulálának. A fütést két gázkonvektor adja, gázszámláink is megvannak visszamenőleg.
Üdvözlettel: XY."

 

5 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató ellenörzés villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Lehet, hogy elkezdődött valami?

2010.09.18. 21:54 villanyóra

 "Mert annak a társaságnak, amelyik nem elégszik meg a tisztes profittal, nem muszáj az országban maradnia – mondta a Magyar Nemzetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkára." (Forrás: http://www.mno.hu/portal/736967)

Nem tagadhatom, hogy szívemből szólt Bencsik János. Még annyit tennék hozzá, hogy vihetik a szolgáltatók a mágnesezős teóriákat felvázoló és emögé bújó kollégáikat is. Végre akkor nem csak Magyarországon lenne probléma a mágnesezés, születne néhány szakirodalom külföldön is. Legalább ott is lenne egy "kis" izgalom, és végiggondolnák, hogy hogy lehet ilyen szemétséget véghezvinni, ártalatlan fogyasztókat alaptalanul megvádolni.  Elsősorban, úgy vélem, hogy Németország lehetne a legvonzóbb ország. Természetesen csak mágneses értelemben.

4 komment

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató mágnesezés

Villanyóra kolbászolás

2010.09.11. 18:00 villanyóra

Az áramszolgáltatók már keresik a lehetőséget, hogy hogyan lehet kolbásszal befolyásolni az órát.

1 komment

Címkék: vélemény élet vicc gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra

Fogyasztáscsökkentési lehetőség (10-35% spórolás)

2010.08.28. 08:27 villanyóra

Ha magas a villanyszámla, érdemes egy kicsit utánajárni, hogyan lehet azt legálisan csökkenteni. Nem mindegy, hogy mennyit fogyasztanak otthon a fogyasztó berendezések, készülékek, mivel a villamos energia ára egyre magasabb (és nem feltétlenül egyenletes a szolgáltatott hálózati feszültség). Érdemes meggondolni, hogy hogyan lehet a fogyasztást csökkenteni, mert értékes forintokat fordíthatunk egyéb kiadásokra. Az eddig többször hangoztatott megoldásokat (kapcsoljuk le a villanyt, amikor nincs rá szükségünk; vegyünk energiatakarékos fogyasztókat, stb.) most hanyagolnám, egy újabb dologra szeretném a figyelmet fölhívni.

Mára már több cég is piacra dobott olyan készüléket, amellyel az áramfogyasztást csökkenteni lehet, áramfogyasztás csökkentő, fogyasztáscsökkentő néven szokták emlegetni. Mára már Magyarországon is elérhető áron kapható (a legolcsóbbat 4 ezer forintért láttam eddig).

 Általában a villanyórához legközelebbi konnektorba kell bedugni a készüléket, semmilyen szakértelmet nem igényel a használata, bárki megveheti, és otthon vagy bárhol alkalmazhatja (ahol van konnektor).

A működési elve igen egyszerű: a készüléket a feszültség stabilizálására, és az ingadozó feszültség kialakulásának megelőzésére használják. Ezzel jelentős fogyasztás csökkenést jön létre (általában 10-35% között), és még az elektromos készülékek élettartama is meghosszabbodik ezen védelem által. Gyakori áramingadozásoknál az áram fogyasztáscsökkentő megakadályozza az ingadozó áram közvetlen bejutását a fogyasztó berendezésekbe.

Állítólag saját energiafelvétele nincs, így csak nyereséget termel. 

Ha valaki ilyet vásárol, néhány dologra kell csak figyelnie: fázisok számára, névleges feszültség, frekvencia, teljesítmény vagy maximális áramfogyasztás szokott még kritérium lenni. Ezekben biztosan segítségünkre lehet az eladó is, nem kell tőle megijedni.

8 komment

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő villanyszámla villanyóra

Az ELMŰ nem tisztel senkit és semmit!

2010.08.27. 20:37 villanyóra

RaveAir is megírta a történetét. Ez már majdnem teljes, de még mindig nem alhat nyugodtan.

Mit ne mondjak, nem vártam se többet, se kevesebbet az ELMŰ-től. A lényeg:  "Azt hiszem, hogy elég életszerű, hogy az energiaszolgáltató társaságnak meg kell kérdőjeleznie a saját felügyeleti szervének álláspontját."

"Kedves Villanyóra!

 Szeretném én is megosztani a történetemet, ami nem sok mindenben különbözik a korábbi ügyektől. Túl magasnak találtuk a fogyasztásunkat, bejelentettük az ELMŰ-nél, aztán jött a bevett gyakorlatuk: meggyanúsítottak villanyóra mágnesezéssel, és jött egy számla 300eFt-os kötbérkövetelésről. Mondanom sem kell, hogy a mérőberendezés még képről sem látott mágnest, nemhogy fizikai kontaktusba kerültek volna.
 
Az általuk egyeztetésnek hívott valamin egy teljesen inkompetens személy tárgyalt velünk. Mivel feleségem túlzottan próbálta magyarázni neki igazát, ezért a korábbi történetekből ismert alkuk el is maradtak. Kétségbe esésünkben megpróbáltunk megkeresni minden fórumot, ahol országgá kürtölhettük a velünk esett igazságtalanságot. Szerepelt az ügyünk tévében, néhány blogon, valamint részt vettünk a korábban már említett konferencián is. Persze mindenhol válasz terén mindenhol megtaláltak az ELMŰ - Elster Kft. szent tengely emberei, és nyomtánk ránk a csaló bélyeget.
 
A médiákon túl levelet írtunk a Fogyasztóvédelemnek, az ilyen esetekhez legközelebb álló ombudsmannak, és a Magyar Energia Hivatalnak. Az első két szerv gyorsan le is pattintott minket, illetve egyikük továbbította levelünket az ELMŰ panaszkezeléséhez. Mondanom sem kell, hogy ennek nem lett semmi eredménye. Szinte a vak nem látja, hogy nincsen kapcsolat, jobban mondva valami összefonódásra utaló magatartás a szervek között. Egyikük érdeke sem lehet ezen remek vállalkozás megszüntetése. Olyan kényelmes begyűjteni a rossz villanyóra miatti magas összegeket, ha pedig szerencsétlen bejelenti a hibát, akkor még ezért meg is büntetik...
 
A Magyar Energia Hivatal viszont kellemes meglepetést okozva valóban 3. félként kezdte az ügyet kezelni. Megvizsgálta az általunk problémásnak vélt dolgokat az eljárás során és igazat adott nekünk. A 6 oldalas levélben részletesen leírják a velünk szemben elkövetett vétségek nagy részét és az ELMŰ-t 5.000Ft megfizetésére kötelezte.
 
Ma azonban jött egy levél az ELMŰ Hálózati Kft-től, amiben azt írják, hogy megkapták a MEH határozatát, és a Fővárosi Bíróságon felülvizsgálatot kérnek. Azt hiszem, hogy elég életszerű, hogy az energiaszolgáltató társaságnak meg kell kérdőjeleznie a saját felügyeleti szervének álláspontját.
 
Nem tudom, hogy az ügy mikor fog végérvényesen lezárulni és mikor lesz már nyugodtságunk. Az ELMŰ által okozott szociális és anyagi károkért megérdemelné, hogy bűnhődjön. Nem említettem, hogy ez a herce-hurca igencsak megviselte a családunkat, és sajnos biztos merem állítani, hogy ez volt az egyik okozója nagyobb gyermekünk dadogásának is.
 
Ebben a történetben nem írtam le minden történést, mert túl hosszú lett volna, azonban akit érdekelnek további részletek az nyugodtan elolvashatja őket blogomon, az ELMŰ cimke alatt: http://raveair.blogspot.com/search/label/ELM%C5%B0
 
 
Üdv,
RaveAir"

1 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató ellenörzés villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

"VALÓSZÍNÜLEG EGY GYÁRAT ÜZEMELTETÜNK, CSAK NEM TUDUNK RÓLA!"

2010.08.15. 19:00 villanyóra

Felháborodását 00Hugedli021 is megosztotta velem.

"Éves leolvasásnál derült ki, hogy + 200.000Ft amit még fizetni kellene. A havi számlák idáig 24 000 szerintem ez is sok! Kértem jöjjenek ki. Megnézték az órát 76% túlpörög....
Csere (8000Ft volt), majd bevizsgálás Pécelen. 

Akkor még emelt fővel mentünk be... Itt megállapították MÁGNESEZTÜK! Mármint szerintük. Azzal érvelnek, hogy ez nem tud így elromolni. Csak ha mágneseztük, de csak elromlott!!! Tök jó 40 000 számla/hó????  (gondolom az éves leolvasás utáni adattal) 

KLASZZZZZZZZZZ! Ezek szerin +-ra csalok??????? VALÓSZÍNÜLEG EGY GYÁRAT ÜZEMELTETÜNK, CSAK NEM TUDUNK RÓLA!

 

KERESSEK U.ILYEN VILLANYÓRA TÁRSAKAT!!!!! ÍRJATOK AZ MÉG NEM BŰN!!!!!!!!!!! Ez olyan mint amikor a kasszánál + tételed van! Van aki szól, van aki nem!
Én szólok, azaz perelek. VELEM KI TART?????? VÁROM A MEGKERESÉSEKET!!!!!!!!! "

A szolgáltató az ELMŰ, az adatok az alábbiak:

Óra típusa: E211. Milyen érdekes...

Gyártási és hitelesítési év: 2004. (Hogy, hogy nem, ez is 2000 utáni magyar óra...)

Igazságügyi szakértő: Lénárd Pál (a változatosság kedvéért).

Jegyzőkönyv tartalma: óra minden része ép, sértetlen, külsérelmi nyomok nincsenek, az óra nem volt megbontva. Kicsit már erősebb az állítás - bizonyíték nélkül egyelőre rágalmazás kategória: "Ilyen mértékű mágnesezettség vesztés természetese úton nem jön létre, ez csak lemágnesezés eredménye lehet." Lehet, hogy kevesebb ideje volt a szakértőnek, mert most kevesebb szöveggel beérte, és feltételezést nem írt a jegyzőkönyvbe. Viszont bizonyítékkal se sikerült még mindig előrukkolnia egy "szakértőnek" sem - tudomásom szerint. Lassan érdemes lenne, mert még per lehet ezekből a vádaskodásokból! 

 

3 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő

A kiábrándító magyar valóság

2010.08.13. 12:56 villanyóra

 Az EON újra virított egy undorító esetet. Ez már újabb trükk, nem mágnes! Van a mágnesezési ügynél is lejjebb. Éljenek a szemét áramszolgáltatók. Csak lassan nem tudni, miből, akarom mondani kiből? Az lenne a legjobb megoldás, ha mindenkinél szépen kikapcsolnák az áramot, és megoldódnának a folyamatos csalások, nem? Hogy süllyedhet idáig egy áramszolgáltató? És a szerelő? Ehhez már azért gyomor kell! Vagy elég a fizetés? Vagy ezzel feljebbmászik valaki a szamárlétrán? Még szerencse, hogy a szolgáltató nem lopja magától az áramot...

"Kérlek segíts! Nekem is E.ON problémám van. Dióhéjban a következő.
55 m2 a házunk minden villanyról megy a szivattyú...stb., de fűteni nem ezzel fűtünk mert kandallónk van, gáz nincs a telken, nincs 6 mélyhűtőm, tehát a normál dolgok vannak a házban, ráadásul minden energiatakarékos, havonta 22e Ft.-ot fizetek általány díjat az eon-nak, de minden évben kiküldenek elszámoló számlaként még 130-140e Ft.-ot, hogy még annyit fizessek be.
Ha kiszámolod, akkor télen-nyáron, minden hónapban ez majdnem 27-30e Ft. Többször szóltam hogy szerintem szar az óra, soha nem jöttek ki. Én megnézettem a belső villanyszerelési dolgokat, ott semmi baj nincs. Na most, mivel nem voltam hajlandó egy ilyen magas elszámoló számlát kifizetni nekik, ment a huza-vona hogy mennyivel is tartozom.
Végül bírósági ügy lett belőle, mert a fizetési meghagyásra reagáltam, hogy nem jó mert több csekkem sincs leiktatva, amit ők követelnek, így vált a fizetési meghagyásból az ügy bírósági perré. A bírósági ügy kellős közepén fogták, és egyik nap kikötötték nálunk az áramot. Utána kijöttek ellenőrizni az órát. Én nem voltam otthon, csak a párom, aki nincs oda bejelentve és hivatalosan ott sem lakik. Mondta a két E.on-os fószer hogy megnéznék az órát, párom amíg elzárta a kutyákat, szétkapták az órát, leszedték a plombát, és közölték vele hogy hát van egy kis bibi az órával, mert találtak benne valamit. Hát persze azért fizetünk havonta majdnem 30e Ft-ot, hogy még találjanak is benne valamit. NONSZENSZ!
A jegyzőkönyvön rajta áll hogy a plombák sérülésmentesek, de volt az órában kicsi fém valami, és szólt az e.on-os hogy jobb lesz ha a párom aláírja a jegyzőkönyvet mert nagyobb baj lesz ha nem teszi.
Én dolgoztam, csak este értesültem róla hogy mi történt. Felháborítónak tartom,  hogy szerintem így akartak még jobban nyomás gyakorolni ránk egy bírósági per kellős közepén, hogy fizessünk. 2 hétig nem volt nálunk áram, írtam a MEH-nek, az Ombucman-nak, a NFV-nek. Tőlük semmi válasz azóta sem.
A kérdésem a következő szerinted az a jegyzőkönyv amit nem én írtam alá, hanem a párom szabályos-e?
Tanúkat sem hívtak hogy nézzék meg és írják alá???
Tudsz valamilyen Ptk. paragrafust, vagy valamit amire hivatkozhatok?
Időközben kifizettettek velem 282e Ft.-ot hogy visszakössék az áramot, kölcsön kellett kérnem, + 21e Ft. visszakötési díjat. És még mindig ott van a kötbér, amire az óra miatt megbűntettek 300e Ft. Jövő héten hétfőn megyek hozzájuk. Adj tanácsot!"
 
Nekem is volna egy-két kérdésem, amit érdemes lenne talán némely hivatalnokoknak is elolvasniuk!
Miért hitelesebb egy bloggertől segítséget kérni, mint az arra hivatott személyektől??? Miért érzem azt egyre jobban, hogy ennek a blognak - az áramszolgáltatók és "szak"embereik véleménye ellenére - igenis létre kellett jönnie? 
Hogy lehetséges, hogy az áramszolgáltatók még mindig a kiskirályok a szemétdombjukon? 
Mikor fog végre az erre hivatott szerv lépni? Mind a fogyasztók segítésében, mind az áramszolgáltatók megregulázásban? Meddig várnak még? Egyszer betelik a pohár mindenkinél! Biztos, hogy érdemes ezt kivárni?
 

13 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

Mitől pörög (be) a fogyasztó?

2010.08.09. 14:44 villanyóra

Ma a HVG oldalán is megjelent egy mágnesezési történet. Kicsit szerencsére körültekintőbb volt a cikk írója, mint a Hír Tv "fizetett hirdetése": 

http://hvg.hu/itthon/20100805_villanyora_magnesezes_kotber

Ugyan a cikk nem írja le részletesen, hogy miről is van szó, de legalább linkgyűjteményt rejteget magában. Nem vet föl újabb kérdéseket, de legalább nem tolvajozza le az ártatlan fogyasztókat. 

Ami fölöttébb érdekes, hogy Morva György hogy került a képbe? A téma egyik szakértőjeként említik a cikkben. A függetlensége legalább annyira megkérdőjelezhető, mint az igazságügyi szakértőké, ugyanis az említett intézményt az ELMŰ, Elster és EON támogatja: http://eki.kando.hu/?menu=1&sub=partners. Megint nem sikerült egyetlen függetlennek nevezhető szakértőt bevonni a cikkbe. Morva György se említi, hogy miért látja érdemesnek a szupermágneseket a mágneszésre, miért nem jöttek forgalomba az elektromágnesek? Még azt nem fejtette ki világosan Morva György, hogy amennyiben végeztek kisérleteket, és látja, hogy mekkora vihart kavar a mágnesezési ügy, akkor miért nincsenek publikálva az eredmények. Vagy talán a Szunyogh-féle cikk lenne a konklúzió (http://www.omikk.bme.hu:8080/cikkadat/bitstream/123456789/4208/1/ET_2007_02tr_1.pdf 7. oldalon kezdődik a cikk)? A jogi problémák pedig föl se vetődnek hozzászólásában.

Viszont érkezett egy komment, melyet szerintem mindenkinek érdemes lenne elolvasni. Villamosmérnök írta 2010. augusztus 9., 13:42-kor (a cikk alatt találhatóak a kommentek). Idézném: 

 "Minden mágnes egy adott hőmérséklet felett (Curie pont) lemágneseződik! Ez NeFeBr mágnesek esetén nem sokkal 100°C felett van. Ha egy villanyóra olyan helyen van ahol pl. rásüthet a nap, fűtőtestről felszálló meleg levegő éri, esetleg saját belső hibájából melegszik, stb. akkor a lemágneseződés előfordulhat. Ha a mágnes taszító erőnek van kitéve (a tárcsa fékezése ilyen eset), akkor már alacsonyabb hőmérsékleten is be tud ez következni.
Ez a mérési módszer egyszerűen megbízhatatlan. Én a fogyasztóvédelem helyében az E.ON-nal visszafizettetnék minden ilyen kiszabott bírságot kamatostul."

Még egy érdekesség, hogy a kommentezők közül nem egynek volt már hasonló mágnesezési ügye. Az ezen a blogon föltett történeteket is károsultak küldték. Ez valószínűleg nem a véletlen műve. Mint ahogy az sem, hogy föl vannak háborodva az eljáráson, nem értik, hogy hogyan engedheti meg magának az igazságszolgáltatás, fogyasztóvédelmi szervek, hogy ezt a fajta magatartást az áramszolgáltatók évekig folytassák.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra mágnesezés

A DÉMÁSZ is "DIVAT"-ként kezeli a mágnesezést...

2010.07.25. 21:03 villanyóra

... nehogy divat legyen az áramszolgáltatók beperelése is!

A múlt héten babyloo is megkeresett a történetével. Úgy tűnik, hogy a DÉMÁSZ se kíméli a kenyéradóit, vagyis a fogyasztóit. Megkérném minden kedves kommentelőmet, hogy legyen szíves, ossza meg a károsulttal építő jellegű véleményét. Áramszolgáltatók kíméljenek!!!!

Ennek a történetnek vannak érdekességei - azon felül, hogy egyáltalán ilyennel sajnálatos módon foglalkozni kell. Úgy tűnik, hogy ez az eljárás is hemzseg az ellentmondásoktól!

1. Annyira jól működött az óra, hogy amikor nem volt rajta fogyasztás, akkor is pörgött. Biztosan nem volt rossz befektetés a szolgáltató részéről. "Kár", hogy ilyet nem tudnak minden fogyasztóhoz telepíteni. Pedig mennyivel nőhetne a szolgáltató haszna!

2. Érdekes kérdés, hogy egy leszerelési jegyzőkönyvbe hogyan kerülhetett, hogy gyártó nem beazonosítható "KORÁBBI" és a típus "ELAVULT 1 FÁZISÚ". Ha ez a véleménye róla a szolgáltató emberének, vagy megbízottjának, akkor valószínűleg ez az óra már rég nem lehetne kötbérkövetelés alapja. De itt jön a szépsége a történetnek: mégis lehet!

3. Hogy lehet "divat"-ként kezelni azt, amit csak a szolgáltatók terjesztenek? Lehet, hogy náluk ez tényleg divat? Hogy lehet egy demagógia alapján bárkit meggyanúsítani?

4. Miért nem kapott a fogyasztó meghívást a szakértői vizsgálatra? Nem, minthogyha érdemes lett volna elmennie, de azért legalább a lehetőség meglett volna, hogy függetlennek korántsem nevezhető "szakemberrel" találkozzanak.

5. Mitől karcolódott meg az óra a helyszínről való elszállítás és a laboratóriumi vizsgálat között? Pláne, hogy egyértelműnek tartja az "igazságügyi" "szakértő", hogy csak mágnestől keletkezhetett? Erre csak egyetlen magyarázatot tudnék: nyilván a lezárt szállíő és tároló dobozban volt a mágnes, amiről szó van. De ezért miért a fogyasztó a felelős?

6. Nem tudom, hogy az Energia Hivatalnál akkortájt milyen szelek fújtak, de érdekes kérdés, hogy teóriák alapján számolgatnak, és ítéletet osztanak minden ellenörzés nékül! Mindenesetre az utóbbi néhány hónapban remélhetőleg változott valami, mert több pozitív visszajelzést is kaptam. Remélem, nem teljesen véletlen...

7. Érdekes kérdés a kötbéren a kamatkövetelés is, pláne egy ügyvédi irodától. Amíg nem bizonyította a szolgáltató hitelt érdemlően, hogy jogos a követelése, nem állhat fenn kötbértartozás sem. Márpedig egy valódi igazságügyi szakértő nem ír bele teóriákat a szakértői véleményébe, vagyis ez a szakértői vélemény nem bizonyító erejű. Az szolgáltató ügyvédje se biztos, hogy a gerincéről híres... Újra és újra fölmerül a kérdés, hogy az Igazságügyi Minisztérium hogyan adhat jogosultságot ezeknek az embereknek titulált (vélhetően) gerinctelen, (szintén vélhetően) manipulált bérenceknek.

8. Hogy lehet minden alap nélkül bárkit lopással vádolni? Lehet, hogy ezt a kérdést a Gazdasági Versenyhivatal is szívesen megvizsgálgatná. Illetve nem tudom, hogy az áramszolgáltatóknak mennyire maradna tátva a szájuk, ha a sok ártatlanul meggyanúsított fogyasztónak végre betelne a pohár, és akár pertársaságként követelnének nyilvános elégtételt ez ellen az inkorrekt, gerinctelen eljárás miatt?

A történet:

"Problémám, illetve kálváriám a Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt-vel (továbbiakban Démász Zrt.) 2008. decemberében kezdődött.

A lakásunk havi áramszámlája 2007. december hónaptól  közel a duplájára emelkedett. Ezen időszakban fél évig külföldön dolgoztam, a feleségem és másfél éves kislányom lakott a lakásban. A számla alapján kiderült, hogy az éjszakai vezérelt fogyasztás az, ami egyik hónapról a másikra a duplájára nőtt.  Beköltözésünktől 2007. decemberig 250-280 kW/hó, 2007. decembertől-2008. júniusig 500-520 kW/hó).

Mivel szolgálati lakásról van szó, feleségem először a lakóház kezelésével, fenntartásával megbízott illetékes szerv képviselőjének jelezte a problémát, aki egy villanyszerelővel megvizsgáltatta a villanybojlert, illetve a vezetékeket, kötéseket. Ekkor került sor a bojler teljes vízkőtelenítésére, az alkatrészek cseréjére, illetve a kötések cseréjére, illetve figyelmeztetett a villanyszerelő arra, hogy amikor a villanybojler nem fűt, akkor is pörög az óra. Mivel az ezt követő számlán is hatalmas fogyasztás volt látható, akkor kértük az óra bevizsgálását.

A Démász képviselői először 2008. június 30-án jártak nálunk, amikor kicserélték az órát. A régit (a jegyzőkönyv alapján a gyártó nem beazonosítható "KORÁBBI" és a típus "ELAVULT 1 FÁZISÚ" elvitték bevizsgálásra.

 A bevizsgálás megtörtént. Megállapításra került, hogy a fogyasztásmérő valóban többet mér 171,3%-kal. A vizsgálat után a Démász Zrt. részéről már rögtön egy felháborító tájékoztató levelet kaptunk, amelyben már meg is állapították a külső szándékos befolyásolást és az ügyemet a továbbiakban mint szerződésszegéses villamos energia vételezési ügyet kezelték. Azt gondolom, hogy az ügy azon szakaszában még semmilyen vizsgálat nem történt az óra meghibásodásával kapcsolatban, így semmilyen bizonyíték nem állt a Démász Zrt.  rendelkezésére ahhoz, hogy megállapítsák a szándékos külső befolyásolást.

Ezután személyesen tettük meg feleségemmel észrevételeinket a Démász Zrt. ceglédi kirendeltségénél. Ott a kollégák egy „divat”-ra alapozták az ügyemet, egészen pontosan arra, hogy mostanában az a divat a fogyasztók körében, hogy erős mágnest vesznek, amivel meg lehet állítani az órát, majd ha leveszik, akkor sietni fog az óra és bejelentik, hogy sok a számla. Erről ott és akkor hallottam először és a mai napig kikérem magamnak még a feltételezést is, hogy ilyet tettem volna akár én akár a feleségem. Természeten éltem a felkínált szakértői vizsgálat lehetőségével. Szolgálati elfoglaltságom miatt nem volt biztos, hogy a vizsgálaton meg tudok jelenni, de feleségem jelezte, hogy mindenképpen szeretne ott lenni, mivel nem bízik a Démász Zrt. egyetlen, ám „független” szakértőjének pártatlanságában. A kérdéses időszakra azonban a túlfogyasztást jóváírták (tehát 2007. decembertől-2008. júniusig terjedő időszakra).

 A szakértői vizsgálat 2008. november 06-án megtörtént a részvételünk nélkül. A vizsgálat időpontjáról nem kaptunk értesítést, így nem is tudtunk megjelenni. A szakértői jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy kiértesítés ellenére nem jelentem meg, viszont a csatolt tájékoztató levélben az szerepel, hogy nem kívántam részt venni. Hangsúlyozni kívánom, hogy előzetes értesítés nem volt, így nem tudtam élni a vizsgálaton való részvétel lehetőségével.

A szakértő – talán nem véletlenül (bár nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de felettébb érdekes), akinek a „mágnesezés” témában az interneten is olvasható tanulmánya – megállapította, hogy a külső mágneses befolyásolás a fogyasztásmérő tekintetében megvalósult, illetve abszolút rosszhiszemű fogyasztóként tűntet fel a vizsgálati jegyzőkönyvben. Természetesen a szakértői vizsgálat eredményét nem fogadtam el és máig nem fogadom el. A szakértői vizsgálati jegyzőkönyv záró bekezdésében leírtak  – bár ez nem került rögzítésre – de szinte szó szerint megegyeznek azzal, amit a Démász Zrt. kollégái a ceglédi kirendeltségen történt októberi egyeztető megbeszélésen elmondtak nekünk még a vizsgálat előtt.

 Ezután levélben fordultam a Démász Zrt-hez, hogy ügyemet ismételten vizsgálják meg az abban feltüntetett körülményeket figyelembevéve. Az eredeti álláspontjuk fenntartása mellett 300.000 Ft-os kötbér befizetésére köteleznek.

 Egy zárt honvédségi lakótelepről van szó, illetve a kérdéses fogyasztásmérő egy éjszakai vezérelt mérő. (Elég abszurdnak tűnik, hogy valaki épp arra járt, volt nála egy erős mágnes, kinyitotta a villanyóra szekrényt, az ott talált 4 db óra közül az egyikre találomra rátette, húzogatta ott egy kicsit, majd odébb állt.)

A fogyasztásmérő 2008. június 30-a óta a Démász Zrt-nél van, mi azt a leszerelés óta nem láttuk. A Démász Zrt. a leszereléskor jegyzőkönyvet készítettek, amely alapján egyértelmű, hogy az óra sérülésmentes volt (plombák, zárószalagok sértetlenek voltak), viszont a szakértői vélemény már ettől ellentéteset állít (karcolásnyomok – amit a szakértő szerint csak mágnes okozhatott, illetve sérült zárószalag). Az elmúlt két év alatt a fogyasztásmérő „tartózkodási helye” és körülményei számunkra ismeretlen (akár lehetséges, hogy a Démász Zrt. által elkobzott nagyerejű mágnesek mellett pihen egy raktárban több hónapja).

 Természetesen a kötbért nem fizettem be. Irtam egy levelet a Magyar Energia Hivatalnak. A válaszukban közölték, hogy a Démász mindenben helyesen járt el, loptam az áramot. Ami a legnevetségesebb, kiszámolták, hogy a bojlerem (ami az új órával azóta sem mért havi 160 kW-nál többet) havi 480 kW-os fogyasztást kell, hogy produkáljon, és az általam állított 140-160 kW-os fogyasztás csak 10 napi használat mellett lehetséges. Pedig  fürdünk ám minden nap, meg mosogatunk is, meg takarítunk, stb......!!!!! Nem minden harmadnap!!!

Ez a válasz levél 2009. májusban jött meg. Azóta semmi nem történt. Én nem fizettem, a Démász nem zargatott. Viszont egy hónapja jött egy ügyvédi irodától szívhez szóló levél, hogy fizessek be 338.000 Ft-ot (kötbér+kamat) vagy megyünk bíróságra. Hoppá!!! Gondoltam, hogy írok még egy levelet az Energia Hivatalnak, hátha már másképpen állnak a dolgokhoz.

Még az kimaradt, hogy a Démász ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ügyben. A rendőrség a lakcím alapján (honvédségi lakótelep) és mivel katona vagyok, egyből áttette az ügyet a Katonai Ügyészségre, ahová mint gyanúsítottat idéztek lopás vádjával. Elég kellemetlen volt a munkahelyemen magyarázkodni. Már bánom, hogy akkor rögtön nem jelentettem fel a Démászt, amikor a levélben először minden vizsgálat és alap nélkül lopással vádoltak. 

Várok minden okos ötletet!"

 

13 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató ellenörzés villanyóra démász igazságügyi szakértő mágnesezés

Újra mágnes, újra EON, és néhány jótanács

2010.07.17. 22:33 villanyóra

Dombának is van mágnesezési ügye - az EON-nal, Pécsett. Az óra adatai: gyártási év:1960; hitelesítés:2001; a típusa NE3. Már olvastunk ilyen típusú óráról történetet - annak ellenére, hogy a szolgáltatóknak nem tűnik föl a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbb probléma: bizonyos típusú órák minimális "használat" mellett is MAGUKTÓL meghibásodnak. Persze, kényelmesebb a fizetőképes fogyasztókat megkötbérezni, mint elismerni, hogy hibás volt az óra!

Mit is tehetünk ilyen esetben?

1. Jó megoldás a Rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tenni - megkímélhetjük magunkat a további attrocitásokktól a Rendőrség részéről. Persze, a jelenelgi eljárások során ez csak a jéghegy csúcsa, sajnos.

2. Minél hamarabb meg kell fellebbezni a szolgáltatónál az egész felételezésen alapuló eljárást, kötbérkövetelést. Az eddigi tapasztalatok szerint a szolgáltatók ugyan nem válaszolnak a beérkező kérdésekre, észrevételekre, de a későbbiekben ez még jól fog jönni! (A blogon sok hasznos felvetést, kérdést találhat mindenki, akinek szüksége van rá. A témához kapcsolódó linkeket is találsz. Kérdés esetén szívesen segítek mindenkinek! villanyora.magnes@gmail.com)

3. Azonnal a MEH-nek és a Fogyasztóvédelemnek írni az ügyben. Jó tudni: ha a hibás villanyóra fölszerelésekor nem volt  a helyszínen pontosságellenörzés, akkor a szolgáltató mindennemű követelése semmisnek tekinthető! Milyen alapon feltételezi, hogy valóban megfelelően működött az óra. Erről jegyzőkönyvet is a fogyasztó részére kell(ett), hogy bocsássanak! Ez a lépés időhúzásnak is megfelel, mivel egyre több ilyen eset ki fog derülni, csak nő az esélye, hogy végre a szolgáltatónak be kell ismernie a hibá(i)t!

4. Az áramszolgáltatók mindennemű nyilvánosságtól tartanak az ügyben. Minél több médiumot sikerül az ártatlan fogyasztóknak megtalálniuk, annál több esélyük van a sikerre. Egyelőre az biztos, hogy az RTL Klub Híradójában már több mágnesezési ügy is szerepelt. Érdemes lehet nekik legalább egy e-mailt írni. Eddig nem hallottam olyan ügyről, hogy nem foglalkoztak vele.

Ha kérdés van, szívesen segítek - akár a beadványok megfogalmazásában is. Ha nem kívánod a nyilvánosság előtt vállalni az esetet, akkor keress meg a fenti mailben.

Lássuk domba történetét:

"2009 december elején kaptam egy 170 000 ft-os számlát az e-ontól... nyilván sokalltam, értetlenkedtem, és mivel teljesen laikus vagyok szakmailag, felhívtam egy villanyszerelő haveromat, hogy legyen kedves átugrani és kicsit "körülnézni". Közölte velem, hogy az órával lesz a gond, ugyanis "túlpörög", azaz a valós fogyasztás sokszorosát méri. (a mérőóra a lépcsőházban van, az ajtaját hol nyitva hagyják, hol bezárják a lelkiismeretes szerelők, amikor a haverom átugrott épp nyitva volt).
  Természetesen azonnal jeleztem a szolgáltatónak a problémámat. Az óra helyszíni vizsgálata nem volt eredményes, ugyanis a helyszínen csak bizonyos szintű túlmérést tudnak kimutatni, így hát jött a laborvizsgálat...közölték a laborban,hogy az óra a valós fogyasztás sokszorosát méri, és mindezt egy mágnes idézi/idézheti elő, amit az e-on szerint én tettem fel az órára...(!!!) Ugyanis ez a mágnes, vagy mi (amiről először akkor és ott hallottam), ha rá van helyezve az órára, akkor bizonyos ideig lassítja  pörgését, majd miután leveszik az óráról, az túlpörög...azonban már itt ellenmondást tapasztaltam:

1. a szakértő elmondta, hogy a "mágnesezésnek" nyomai kéne, hogy legyenek az órán, azonban az én órámon még csak egy karcolás sem volt...

2. közölte,hogy létezik olyan mágnes ami pár másodperc alatt képes tönkretenni az órát...

Na mármost adja magát a kérdés, hogy miért tenném tönkre direkt a mérőórát??? Hogy többet fizessek???

További érdekesség az üggyel kapcsolatban: a mérőóra cseréjénél a szerelést végző szerelők még csak utalást sem tettek arra, hogy itt szerződésszegés gyanúja áll fent, azaz "papa te megmágnesezted az órát"..... viszont a cserénél a következő nyilatkozatot írtam alá: ".....a zárópecsét épségéért felelősséggel tartozom.... a sértetlen állapotát elismerem sérülésüket azonnal jelentem"-nem értem továbbra sem, hogy hol és mikor szegtem meg a szerződésüket....

 Aztán eltelt pár hét és ismét levelet kaptam az e-ontól...: helyszíni vizsgálat során felmerült a gyanúja annak, hogy szerződést megszegve vételeztem az áramot... (miután felhívtam őket ismét közölték ,hogy szerintük megmágneseztem az órát). Mindebben az furcsa, hogy ezt a levelet a laborvizsgálat után küldték, valamint az, hogy a levél szerint a helyszíni vizsgálat egy napon volt a laborvizsgálattal!!! Ugyanazt az órát vizsgálták egy adott időben,egyszerre két helyen...???
Ezek után jó ideig nem történt semmi ,majd jött a levél, hogy a 170 000-es számlát sztornózzák, azonban további vizsgálatok következhetnek, és továbbra is fennáll a gyanúja ,hogy szerződést megszegve vételeztem áramot.
Majd jött a hideg zuhany: fizessek 300 000 ft kötbért, amennyiben nincs bizonyítékom arra, hogy az általuk megállapított szerződésszegést nem követtem el... amennyiben nincs bizonyítékom, fizessek. Az ő vizsgálatuk húzódott kb. 5 hónapig, majd küldenek egy levelet "üdvözlettel", hogy fizessek, vagy bizonyítsam ártatlanságomat két héten belül!!!

Nagyon büdös ez az egész, de egy biztos: én nem fogok 300 000 ft-ot befizetni a semmiért....

Jelenleg itt tart az ügyem."

2 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra mágnesezés

KÖZÉRDEKŰ FELHíVÁS! MINDENKI VESZÉLYBEN VAN!

2010.07.13. 20:52 villanyóra

 

Minél több villanyóra mágnesezési ügy lát napvilágot, annál többen tiltakoznak a gyanúsítgatások ellen. Ez így is van rendjén! Miért fizessen kötbért az, aki nem követett el semmi szabálytalanságot?!
A ma esti RTL Klub Híradóban is elhangzott, amit már egyre többen gyanítanak, hogy a "villanyóra elromlását több dolog is okozhatja: nem megfelelő a mágnes, nem megfelelően vannak felmágnesezve, zárlatok vannak vagy villámcsapás".
Az alábbi linkeken lehet a hírt meghallgatni, illetve elolvasni:
Felhívnám minden villamos energia szolgáltató céggel szerződésben álló fogyasztó figyelmét, hogy nem ritka, hogy a villanyóra a szolgáltató javára, vagyis a fogyasztó kárára téved! Gyakran a fogyasztó a valós fogyasztásának a többszörösét fizeti úgy, hogy nem is gondolja, hogy ilyen megtörténhet!
Kérnék minden fogyasztót, hogy legyen szíves, ellenőrizze le, hogy a villanyórája valóban a valós fogyasztást méri!
Erre alkalmas lehet az üzletekben is kapható pár ezer forintos mérőeszköz, mely a (konnektoros csatlakozó dugaljjal ellátott) fogyasztó teljesítményét tudja mérni, illetőleg a blogon már egy korábbi bejegyzésben szerepel egy ingyenes módszer (http://villanyora.blog.hu/2010/05/19/hogyan_ellenorizzuk_hogy_megfeleloen_mer_e_a_villanyorank)

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő mágnes eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

Az EON sem mentes a villanyóra mágnesezési ügyektől

2010.07.06. 20:28 villanyóra

Az egyik kommentet szeretném most megosztani Veletek. Asztu írta korábban a blogon.

Néhány fontosabb kérdés benne is felmerült az eljárással kapcsolatban (teljesség igénye nélkül):

A helyszíni felszereléskor miért nem ellenörzik az óra pontosságát, ha később ez esetenként milliós nagyságrendű kötbérigényre vonatkozó alap lehet?

Leszereléskor nem találtak sérülést az órán, a laborvizsgálaton már igen. Akkor ez hogyan minősülhet a fogyasztó elleni bizonyítéknak? Ez azt bizonyítja, hogy nem megfelelően történt a szállítás és/vagy a tárolás!

Hol van akkor itt áramlopás, amikor kétszer annyit fizetett a fogyasztó, mint a valós fogyasztás? 

Az ügyintéző jelen esetben is csak nemes egyszerűséggel megfenyegette a fogyasztót, hogy neki semmi lehetősége nincs a kötbér ellen tiltakozni. Miért nem alapkövetelmény (akár törvényi kötelezettség) egy szolgáltatónál is, hogy legalább arról tájékozassanak, hogy hova fordulhat a fogyasztó, milyen lehetőségei vannak?

 

"Kedves villanyórás sorstársaim!

Az E.ON Tiszántúli Zrt. szolgáltatónál kerültem hasonló helyzetbe, mint az a sok társam, akiket villanyóra mágnesezéssel gyanyúsítanak. Teljesen a budapesti esetekkel megeggyező forgatókönyv szerint történtek velem is az események. 2008. 06 havában vettem meg egy helyiséget, ott lévő mérővel együtt. Az E.ON szakembere rutinszerű, felületes átadása során, csak a szemmel látható elvárásokra hívta fel a figyelmemet, a mérővel kapcsolatban. Ezek a mérő, a plombák sértetlensége, de nem mérte meg, hogy pontossan mér e a mérő! Ha létezik a mágneses befolyásolás lehetősége, és erről tud is a szolgáltató, miért nem hivja fel az új tulajdonos figyelmét, miért nem ajánlja a mérő bemérését, vagy cseréjét?

Hiába történt meg a mérő átírása, a fogyasztásról nem kaptam számlát. Pár hónap után kértem a szolgáltatót, hogy küldje már a számlát, amikor is az első számla több, mint hat hónap múlva, 2009-ben érkezett meg. Már ekkor gyanús lett a nagy összeg, de a hosszú fogyasztási idő miatt, nem gyanakodtam arra, hogy esetleg többet mér a villanyóra, mint a valódi fogyasztás. De a következő, nagy értékű számlák már erősen felkeltették a gyanúmat, és szakemberrel bemérettem, műszeresen a tényleges fogyasztást, mely kimutatta, hogy jelentősen többet mér a mérő, mint a valós fogyasztás. Azonnal reklamáltam az E.ON felé a mérő pontatlansága miatt. 

Az E.ON csak az időt húzta, nem törekedett arra, hogy gyorsan rendezze az ügyet. Többszöri kérések után, csak több hónap elteltével cserélték le a mérőt (GANZ, Tip.DH4, Gyártási év: 1984, hitelesítés: 2007)). A csere alkalmával történt mérések is azt mutatták, hogy többszörös a mért áram menyisége, mint a valós fogyasztás. Amikor elvitték a mérőt, nem volt rajta semilyen sérülés és nem is utaltak arra, hogy mágnesezve lett volna a mérő. A leszereléstól számított, több mint három hónap elteltével, kaptam egy levelet egy cégtől, hogy ők fogják x napon a mérőt ellenőrizni. Akkor felhivtam a céget telefonon, hogy szükséges-e, a személyes jelenlét, mivel a lakhelyemtől elég távol van az ellenőrzést végző cég laborja. Az ügyintézőjük azt mondta, hogy nem kell a személyes megjelenés, annak nincs jelentősége.

Mivel tudtam, hogy nem követtem el törvénytelenséget, nem manipuláltam a mérőt, nem mentem el vizsgálatra. Ezek után villámcsapásként ért, amikor megkaptam a szakvéleményüket, hogy a mérő oldalán lévő sérülések, és a belső vizsgálatok arra utalnak, hogy a mérő valamikor mágnezesve lett. Azt, hogy mikor és ki követte el, hogy szándékos, vagy egyébb hatás / pl. villámcsapás / követte el, nem tudják meghatározni. Az igazi csapás az E.ON tól kapott levél volt, melyben engem tesznek felelőssé a mágnesezésért, és közel 1,5 millió forint kötbérrel sujtanak, mert loptam az áramot.

Összehasonlítottam a lecserélt mérő és a felszerelt mérő, adott időszakra vonatkozó, teljesen megeggyező fogyasztási eszközökkel terhelt méréseit, és az eredmény az lett, hogy az új mérő fele anyi fogyasztást mért, mint a régi. Hol van akkor itt áramlopás, amikor kétszer annyit fizettem, mint a valós fogyasztás? Abban reménykedtem, hogy én fogok visszakapni pénzt a szolgáltatótól, nem, hogy még büntetést is kell fizetni.

Természetesen azonnal tiltakoztam, és nem vagyok hajlandó megfizetni a jogtalan követelést. A szolgáltató illetékes ügyintézője, viszont felvilágosított, hogy bármit is csinálok úgy is ők nyernek a végén, mert a törvény az ő oldalukon áll. Ezt már el is hiszem, mert a magyar politikai elit, úgy alakította ezeket a jogszabályokat,hogy mindenben a "szegény" nyugati befektetők érdekeit szolgálja. Nincs versenyhelyzet, az energia szolgáltatásban és azt csinálnak, amit akarnak. Kevés, a kapzsi nyugati úraknak a magas energia díj, még ügyes trükökkel, jól megfejelik azt.

Az a baj, hogy jelenleg nincs magyarországon olyan politikai hajlandóság, hogy védje az ország, az emberek érdekeit, az ilyen túlkapásoktól. Mindesetre nem adom fel, és az igazamért küzdeni fogok.

Az volna a jó, ha a sorstársak valamilyen módon összefognának, és közös erővel kényszerítenénk ki a változást.

Kérdéseim az üggyel kapcsolatban:

Miért kell több mint fél évet várni az első számlára,miért kell több hónapot várni a mérő cserére?

Miért kell három hónapot várni a mérő bevizsgálására?

Hol és milyen körülmények között tárolták a mérőt?

Nem érhette-e a tárolás során mágneses hatás?

Mivel az E.ON Zrt. nem hisz nekem, én is kétségbe vonom az ő tisztességeségüket az eljárás során. Egy mindekiért, mindenki egyért!"

 

3 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

Az emberarcú ELMŰ is lehetne a cím...

2010.06.23. 23:10 villanyóra

Az egyik korábbi történet vége végre pozitív kicsengésű: http://villanyora.blog.hu/2010/05/21/ujabb_magnesezesi_ugy_ujra_elmu

A történet eleje röviden: többet mutatott az óra, még az egyeztetés előtt állt májusban a fogyasztó.

 "Az egyeztetett időpontban felkerestük az ELMŰ méréstechnikai osztályát, ahol az ügyintézők udvariasan, már-már együttérzően fogadtak bennünket. A beszélgetés során megerősítésre került néhány olyan körülmény, illetve az ELMŰ részéről felmerült mulasztás, melyek egyértelműen mellettünk szóltak:

-          átíráskor nem történt mérőellenőrzés (bár a pontosságát, esetleges mágnesezettségét ekkor sem vizsgálják, mégis egy ilyen jegyzőkönyv alapján már indult is volna a kötbérezés);

-          előző tulajdonos levele, mely szerint az óra már akkor hibásan mérhetett (ha a levél nem is használható perben, a fogyasztási adatok mindenképpen bennünket igazolnak);

Többször elhangzott rejtélyesen, hogy történtek változások az ügymenetben (bár ezt konkrétabban nem fejtették ki), meglebegtették előttünk az ügy lezárásának lehetőségét, de azért néhány keresztkérdéssel még próbáltak fogást találni rajtunk.

Mielőtt még azt hinnénk, ezentúl az emberi arcát mutatja majd a szolgáltató, ne felejtsük el, hogy néhány hónapja, hete még ugyanezek az ügyintézők győzködték készségesen a megvádolt fogyasztókat, inkább fizessenek csökkentett kötbért és ismerjék el az el sem követett csalást.

Végül bő két héttel később értesítettek, hogy az ügy további kivizsgálást nem igényel, azaz számunkra kedvező eredménnyel zárult.

Nem állítom, hogy pusztán az igazság előtt hajtott fejet a szolgáltató, és mától fogva mindenki korrekt elbírálásban fog részesülni, hiszen a mi példánk is azt mutatja, a nyilvánvaló ártatlanságunk ellenére bepróbálkoztak egy fél milliós büntetéssel. Mindenesetre bízom benne, hogy valóban történtek változások az ügymenetben, és ha valaki ragaszkodik az igazához, akkor eredményes lehet. Persze ehhez nem árt néhány nyomós érv, esetleg egy jó ügyvéd. Még a szabályzatok szerint nekünk jár vissza 15 ezer ft, amiért nem küldték a számlákat időben.

Az új óránkra ugyan lakatot tettünk, kataboxot is kaptunk, nehogy megfeledkezhessünk az ügyről, a szolgáltató felől azonban mégsem alhatunk nyugodtan, vajon egy hibás mérőóra miatt mikor jut eszébe ismét felelősségre vonni bennünket?"

Szinte hihetetlen, hogy végre egy olyan ügyet olvashatunk, amiben a fogyasztónak nem esett bántódása. Bár, nem tudom, hogy ehhez miért kell elmenni egy egyeztetésre (illetve miért kell a fogyasztó részéről nyomós érv, netán ügyvéd)... mindenesetre úgy tűnik, hogy előbb-utóbb a szolgáltató kénytelen lesz belátni, hogy nem érdemes a kedélyeket borzolni igazságtalan vádaskodással.

Lehet, hogy még eltelik egy kis idő, és végre a mágnesezés vádja se fogja a helyét megállni még a szolgáltató berkeiben sem? Bárcsak már erről írhatnék.

2 komment

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató villanyóra

Az ELMŰ szteroidos villanyórája

2010.06.22. 21:51 villanyóra

 Egyik kommentezőm, g.heni mágnesezési történetét már kommentként olvashattuk, de remélhetőleg többen elolvassák külön bejegyzésként.

"Üdv mindenkinek!

Ahogy elnézem sokan járunk ebben a büdös cipőben. A mi történetünk is hasonló, ami tavaly novemberben kezdődött.

Átlagos fogyasztóeszközökkel rendelkezünk (mikró, mosógép, tv, számitógép), tehát semmi komoly. A mérő (típusa NE3, 2000-ben volt hitelesítve állítólag, bár az előző tulaj nem emlékszik rá) szerint 300kWh a havi átlag fogyasztásunk, ami szerintem így is sok(k). A novemberi fogyasztásunk 400kWh volt még ezzel se foglalkoztunk annyira, biztos ennyi. Majd az óra bevett valami szteroidot, mert 2 hét alatt 600kWh-t megevett, na, ekkor máris telefon az ELMŰ-nek, ahol rögtön úgy kezdték, hogy 8ezer forintot kell befizetni a kiszállási díjért, amit visszakapunk, ha jogos a reklamáció, amit a mai napig nem kaptunk vissza. Jó, pénz befizetve 2 nap múlva jönnek a szerelők, megállapítják rossz az óra, elküldik vizsgálatra.

Két hét múlva kaptunk levelet a vizsgálat időpontjáról, és hogy részt vehetünk rajta. Nem mentünk, mert nem volt rá 15ezer forintunk, hogy felmenjünk Pécelre, meg úgy voltunk vele, hogy nem nyúltunk hozzá, így azt állapítják meg, hogy a mérő hibás. 1 hónap múlva küldik a jegyzőkönyvet (Boldog új évet), hogy 300ezer forintot fizessünk be szerződésszegés címén, mivel mi mágnessel befolyásoltuk az órát, de behívtak minket egyeztetésre. Vártam a napot, hogy bemehessünk beszélgetni.

Közben irtunk a Fogyasztóvédelemnek, ők azt mondták, az Energia Hivatalhoz tartozik, ők meg azt, hogy a Fogyasztóvédelemhez. Ennyit erről. Az ügyintéző normális volt, elmondtam a véleményem: az utcában főmérő van, ami rögtön bukási lehetőség, az óránk gyártási éve 1962-es, megértette, de mivel benne van az adatbázisukban ez a dolog, törölni nem lehet, valamennyire meg kell hogy büntessenek. Felajánlott 150ezer ft büntetést részletben, ezt se akartuk elfogadni, derábeszélt (semmi esélyünk a bíróságon, még többe fog kerülni, sokáig tart a per, bla-bla). Így hát fizetünk, mert nincs igazság ebben az országban.

Még annyi az új mérővel felére csökkent a fogyasztásunk.Hmmmmmm"

 A történet tanulságai

1. "mivel benne van az adatbázisukban ez a dolog, törölni nem lehet, valamennyire meg kell hogy büntessenek": Tényleg jó indok - szerintem is. Igaz, hogy nem követtél el semmit, de a szolgáltató adatbázisából nem lehet törölni az ügyet, úgyhogy fizessen a fogyasztó. Mivel a szolgáltató tévedett, ezért elengedi a felét a kötbérnek, és még részletfizetést is kaphat a fogyasztó. Micsoda gavallér ez a szolgáltató.

2. Az egyeztetés lényege (már nem először halljuk ezt): az ügyintéző "Felajánlott 150ezer ft büntetést részletben, ezt se akartuk elfogadni, de rábeszélt (semmi esélyünk a bíróságon, még többe fog kerülni, sokáig tart a per, bla-bla)". Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyeztetés arra szolgál, hogy a fogyasztóval elhitessék, hogy nem tehet semmit az ügyben, mindenképpen fizetnie kell. Ez a módszer általában, sajnos, be is jön. Ez is a fogyasztó megtévesztése, illetve erőfölénnyel való visszaélés tipikus esete.

3. "Közben irtunk a Fogyasztóvédelemnek, ők azt mondták, az Energia Hivatalhoz tartozik, ők meg azt, hogy a Fogyasztóvédelemhez." Többedszer halljuk, hogy vagy nincsenek tudatában a fogyasztóvédelmi szervek, hogy hova lehet fordulni, vagy egyszerűen csak nem akarnak dolgozni. Miért nincs egyértelműen leírva egyetlen szolgáltatói szabályzatban, illetve törvényben, hogy ki az illetékes az ügyben? Ha van egyáltalán illetékes?! (Persze az Energia Hivatal van mindenütt illetékesként feltüntetve, de a Fogyasztóvédelem is el kellene, hogy járjon az ügyben! Ennek ellenére mindkét szerv egyszerűen lerázta a tapasztalatlan fogyasztót. Szép megoldás!)

4. "8ezer forintot kell befizetni a kiszállási díjért, amit visszakapunk, ha jogos a reklamáció, amit a mai napig nem kaptunk vissza". Nem ez az első eset, hogy jóhiszeműen a saját javára "téved" az ELMŰ-nél az ügyintéző. Pedig ez az összeg tényleg visszajár! Én a panaszos helyében legalább azért írnék egy levelet, hogy egy kicsit dolgozzon meg a szolgáltató a pénzéért.

12 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

Mágnesezés! Vagy mégse?

2010.06.19. 21:44 villanyóra

Újabb rövid, majdnem mágnesezési történet:

Egyik fogyasztó jelezte a szolgáltatónak, hogy szerinte az órája többet mér a valós fogyasztásnál. Ki is jöttek a helyszínre a szerelők ellenörizni, megállapították, hogy 48-55%-kal túlpörög az óra, de inkább csak 50% alatti értéket írnak be a helyszíni jegyzőkönyvbe, mert akkor nem fog a szolgáltató eljárást kezdeményezni villanyóra mágnesezésre hivatkozva a fogyasztó ellen. Még nem értesültem róla, hogy tényleg indult-e eljárás az ügyben, de azért a hozzáállás igencsak érdekes.

Ebből a kis történetből egyszerűen kikövetkeztethető, hogy a szolgáltatók szerelői is tudnak a problémáról, miszerint a villanyóra külső behatás nélkül is elromolhat. Már csak az a kérdés, hogy mikor fogja végre a szolgáltató ezt elismerni? Minél később, annál több fogyasztótól kell majd elnézést kérni, és kártérítéseket fizetni.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

süti beállítások módosítása