HTML

Téged is villanyóra mágnesezéssel gyanúsítanak?

A blog létrejöttének célja, hogy a villanyóra mágnesezéssel gyanúsított ártatlan fogyasztóknak legyen egy közös fóruma, ahol a panaszosok megoszthassák egymással történetüket, tapasztalatot cserélhessenek. Továbbá várom műszaki és/vagy jogi területen jártas minden segíteni vágyó témába vágó megkeresését. E-mail: villanyora.magnes@gmail.com Figyelem! A villanyóra mágnesezés büntetendő cselekmény, határozottan ellene vagyok! Kérlek, csak akkor keress meg, ha te is ártatlan vagy!

Friss topikok

Linkblog

Szó nélkül elvitte a villanyóráját az ELMŰ

2012.09.25. 11:32 villanyóra

Az alábbi cikk sokmindent elárul a hozzállásról:http://homar.blog.hu/2012/09/24/ellopta_a_villanyorajat_az_elmu. Kicsit hosszú, de mindenképpen tanulságos.

"Az év eddigi legdurvább áramos sztoriját olvashatják egyelőre két felvonásban. Naiv ügyfél újonnan vásárolt lakásában 2,5 hónappal a beköltözés után az ELMŰ váratlanul leszerelte a mérőórát. Mint utólag kiderült, az átíráshoz hiányzott valami dokumentum, de erről sem telefonon, se postán, se emailben nem sikerült naiv ügyfelet értesíteni, sőt még személyesen sem.

Egy ingatlan adásvétel történt. Társasházi lakás, a XI. kerületben Budapesten gazdagrét, sasad. A honlapjukon található űrlapokon túl egyéb dokumentumokat is ajánlott levél útján eljuttattuk az ELMŰ Nyrt. címére 2012.07.19-én az adat bejelentési kötelezettségnek megfelelően. Ezt követően kijöttek az ELMŰ szakértő emberei óraellenőrzésre és plombacserére. Mindent rendben találtak, utána elmentek. Gondoltuk minden rendben megy, mivel ki is jöttek, ezzel reagáltak az ajánlott levelünkre. Majd 2012. szeptember 18-án csöngettek és közölték, hogy Elmű szakik. Hát miért ne, engedjük be őket a társasház területére. Sokáig nem jöttek, gondoltam utánuk megyek, hogy hova lettek. Lemegyek a lépcsőházban, a villanyórák előtt vadul szerelnek! Kérdeztem, hogy mégis maguk mi a francot csinálnak itt?! Erre közli a droid, hogy kaptak egy papírt és most viszik az órát!

Mondom neki, hogy itt valamit nagyon benéztek ember és ezt akkor mégis hogy. Nem válaszol, csak mint egy robot ezt hajtogatja, hogy ők nem tudnak semmiről, kaptak egy papírt amin ez a cím van és hogy le kell szerelniük az órát. Közben lehajtott fejjel vadul szerelnek, mint aki lopni jött. A lakásunkban megy a mosógép, tv, riasztó, hűtő a párom a kisfiúnkkal gyesen van otthon. Ezek a gyökerek pedig se szó se beszéd lekötötték az órát. Hát köpni, nyelni nem tudtam. Kb. 10 perc alatt leszerelték és miközben kérdezgettem őket, nagy hátraarccal elhúztak.

Ott álltunk, egy szempillantás alatt áram nélkül. Ennek fele se tréfa, se fűtés, se melegvíz, a riasztó szabotázst észlelt, még az akksiról ketyeg egy kicsit. Szerelőt felhívni, hogy ez a szitu mi a teendő. Közli, hogy mindjárt elkezd üvölteni a riasztó, ha ki nem köti. Rendben gyere ki és kösd ki. 5000 ugrott, kikötötte, de legalább nem lettünk maradandóan halláskárosultak.

Irány az ELMŰ ügyfélszolgálat padlógázzal a Campónába. Újabb droidgyűjtő. A pultnál álló néni kérdezi, hogy mi a gond. Elmondtam neki, hogy mi történt. Megnézi a gépben és közli, hogy a régi fogyasztó mindent kifizetett, le is zárták a szerződését, de az új tulaj nem küldött be valami papírt. Kérdésemre, hogy tényleg ez-e a módja a hiánypótlásra felszólításnak közölte, hogy az energetikai törvényben foglaltak alapján a szolgáltató (ELMŰ Nyrt.) nem köteles kommunikálni a végfogyasztóval. Hát nem akartam hinni a fülemnek.

Adott egy űrlapot és egy sorszámot. Elkezdtük kitölteni a papírt és hívták a sorszámunkat. Újra elmondtunk mindent az újabb kiégett droidnak felháborodottan, erre közölte, hogy „ Ja elvitték az órát?! Ja kérem ez nem szociális juttatás, az áramért fizetni kell!” Na itt gondoltam, hogy kicibálom a pult mögül. Ekkora arcátlanságot! Mégis kinek néznek, mégis mit képzelnek?! Honnan veszik a bátorságot, hogy így beszéljenek az ügyféllel! Értem én, hogy van, aki nem fizeti a számláját és ezért lekötik az órát, de nem mindenki ilyen! Sőt a mi esetünk is kitűnően példázza, hogy ez ELMŰ hibájából is lehet valaki ilyen helyzetben. Ezt az előítéletet kikérem magamnak! Olyan mintha azt mondanám, hogy túlsúlyos ügyintézővel nem állok szóba, mert azok buták!

Ezután, kértem, hogy akkor most azonnal nyomtassa ki a számlákat, amiket nem fizettünk ki. Erre nagyban kutakodik a gépben és közli, hogy ilyen számlát nem tud nyomtatni, mivel ilyen nincs! Kértem, hogy nyomtassa ki a hiánypótlásra történő felszólítási levelet, a kikötési értesítővel együtt! Hát ilyen sem készült. Nem is tudott mit mondani, de elkezdte, hogy az energetikai törvény értelmében nem kötelesek kommunikálni! Mondtam neki, hogy mutassa már meg ezt a törvényt, mert nem akarom elhinni, hogy 2012-ben ilyen törvény van hatályban a Magyar köztársaságban. Ilyet sem tudott mutatni. Mondom akkor hogyan tovább?!

A gépben megnézte, hogy valóban beérkeztették a beküldött dokumentumokat ott van a gépben, de hogy egy papír hiányzik és ezért szerződés nélküli vételezésnek volt nyilvánítva a felhasznált áramvételezés. Ez gyönyörű felismerés volt, mondom itt a kártya, rendezzük a sztorit, mit kell fizetni. Erre közli, hogy mivel ez így van a gépben, nem tudunk fizetni sem. Az órát pedig nyolc (!) napon belül visszaszerelik. Megnéztük a munkalapokat, az augusztus nyolcadikai plomba cserésre, rá volt írva a mobilszámom is és az is, hogy a régi fogyasztónak átadtak a szerelők egy szerződéskötésre történő felszólítót. Mondom neki, hogy azt vajon miért nem az új tulajnak adták át vagy küldik ki levélben?! Erre széttárt karok vannak, na, nem ölelgetni akart. Nem tud semmit. Azóta a mosógépben a víz + ruha kombináció belerohadva, a hűtő és fagyasztó leolvadva, se fűtés, se melegvíz, három gyerekkel ott állunk áram nélkül. Gyertya fénye ragyogja be az arcunkat éjjelente, amire már ráfagyott a mosoly. Értem Én, hogy évszázadokig voltak el áram nélkül, de nem volt ennyi elektromos kütyüjük.  Plusz mégsem áshatunk egy vermet a társasház kertjében az élelmiszerek tárolására. Mindezt azért, mert az ELMŰ félkegyelmű munkatársai nem megfelelően végzik a munkájukat. Nem vicces betegen hideg vízben zuhanyozni egy kétéves gyereknek!

Másnap újabb kör következett. Telefon az ügyfélszolgálatra. Mi a helyzet? Igen, hát lát minden beküldött papírt a rendszerben. Mondom pompás, akkor nyissa meg az egyiket. Látszik rajta a régi ill. új tulajdonos neve és lak. ill levelezési címe?! Igen látszik. Jól olvasható? Igen jól. Akkor mi az istennyiláért nem küldtek egy rohadt levelet sem, hogy pl. hülye ügyfél hiányzik egy papír küldd be, vagy kikötjük az áramot?! Erre ő nem tud válaszolni, nem tudja. Nem meglepő, de ki tudja? Azt sem tudja… :P

Panaszlevél 4 oldalas az ELMŰnek. E-mail visszaigazolás, hogy fogadták. Remek. Személyesen ismét be az ügyfélszolgálatra Campona, ahol a droidok kapitánya közli, hogy még mindig nem tudnak mit csinálni, mert nem sikerült még feldolgozni az adatokat és ő nem érti, hogy mi történhetett. Két és fél hónap nem volt elég az ELMŰ Nyrt. csodálatos dolgozóinak, hogy néhány A4-es lapon található adatot berögzítsenek a gépbe. Hát ez elkeserítő. Este lett, egyre hidegebb a lakás, és akinek gyereke van, tudja, hogy melegvíz nélkül milyen gyerekekkel foglalkozni. A „mese, mese” kijelentésre, próbáltam megértetni egy két és félévessel, hogy nincs áram, elromlott, erre azt mondta, mint Kasza Tibi, hogy DE VAN! A villanykapcsolókat már csak megszokásból is nyomogatjuk amikor bemegyünk egy szobába, aztán jót röhögünk magunkon. A nagyobbaknak is mondjuk, hogy gyorsan tanuljanak, még sötétedés előtt, mert utána a gyertya lángjánál nehéz olvasni. Próbáljuk otthon viccesen felfogni a történteket, de este csak 200 lesz az ember vérnyomása, hogy így elbántak velünk. Az igazságérzetünket bántja az egész eljárás. Mert legyen MI VOLTUNK A HÜLYÉK, mert nem küldtünk be olyan dokumentumot, amit a honlapjukon fel sem tüntetnek, hogy szükség van rá. Legyen, mi hibáztunk. De hogy az Elmű nem böfög vissza semmit, hogy te gyagyás gyökér küldd már be ezt az adatlapot, mert szarban leszel, ezt valahogy nehéz megemészteni. Se hiánypótlásra felszólítás, se kikötési értesítő! Lehet, hogy az a baj, hogy nem vagyunk füstösek, ha kell, bekenem magam barna cipőkrémmel és szotyit köpködök, hogy visszakapjuk azt a tetves villanyórát.

Az energetikai törvénynek is utánanéztem a munkahelyemen. Hát ezt elbaltázták, és ennyire félreértelmezni egy törvényt… visszaélnek a droidok, hogy nincs az embernél egy jogtár a helyszínen! A törvény feketén-fehéren leírja a szolgáltató kötelességeit:

Ajánlom figyelmükbe a 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról.

A 3. § 5-ös bekezdésében egyértelműen le van írva, hogy hiánypótlásra köteles felszólítani a szolgáltató, amennyiben valami mégis hiányzik. A hiányok pontos megjelölésével!

(5) Az igénybejelentés kézhezvétele után az egyetemes szolgáltató a saját, illetve a hálózati engedélyes üzletszabályzatában meghatározottak szerint köteles a felhasználót az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jogviszony minden lényeges eleméről tájékoztatni és ennek részeként az egyetemes szolgáltatásra ajánlatot tenni. Abban az esetben, ha az igénybejelentés hiányos vagy ajánlat elkészítésére nem alkalmas, az egyetemes szolgáltató az igénybejelentés kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles a felhasználót hiánypótlásra felhívni a hiányok pontos megjelölésével. Az ajánlattételre az üzletszabályzatban meghatározott határidő a hiánypótlás kézhezvételétől számítandó.

Ezen kormányrendelet 25. §-a alapján is újfenn törvénysértően járt el az ELMŰ Nyrt. amikor minden előzetes értesítés nélkül (!) leszerelték a fogyasztásmérőt.

25. § (1) A lakossági fogyasztónak a villamosenergia-kereskedő által kezdeményezett kikapcsolására csak olyan időpontban kerülhet sor, amelyről az elosztó a lakossági fogyasztót előre értesítette. Az értesítésben az elosztó hálózati engedélyes köteles meghatározni azt az 5 munkanapot, amely időszakon belül a kikapcsolást végre kívánja hajtani. Az értesítésnek - a villamosenergia-kereskedő által szolgáltatott adatok alapján - tételesen tartalmaznia kell a lakossági fogyasztóval szemben fennálló teljes követelést jogcímenként összegszerűen, azok eredeti fizetési határidejével együtt.

További idézet a panaszlevelemből:

„Mivel ilyen értesítőt nem kaptunk, jogszerűtlen az az eljárási rend, hogy csak jönnek az ELMŰ végrehajtói és szó hang nélkül leszerelik egy háromgyerekes család villanyóráját. Legalább kommunikáltak volna, ahogy erre a törvény kötelezi Önöket!

Ha legalább egy írásbeli tájékoztatást kaptunk volna, biztos, hogy bemegyünk további egyeztetésre, de ez nem eljárás 2012-ben Európában! A törvénysértő intézkedésüknek köszönhetően a kétéves kisfiam megbetegedett, a mosógépben tönkrementek a ruhák és még mindig áll a víz a gépben, a hűtő nagybevásárlás után leolvadt, az élelmiszereket dobhatjuk ki, mindezt azért, mert Maguk nem hajlandóak kommunikálni a XXI. században! Vagy egyetemlegesen értelmezik félre a törvény és a kormányrendeletet, vagy súlyos személyi mulasztások történtek!! „

A kártérítési igényt vagyoni és nem vagyoni kártérítésre pedig polgári peres eljárás keretein belül fogjuk érvényesíteni.

Ez kérem szépen elképesztő. Ez Európa a XXI.-ik században. Ez Magyarország! Mindenkit felültetnek a körhintára és a másikra mutogatnak, de egy dolgot elfelejtenek, aki a körhintán ül hányni is fog!

Mégis mit gondolnak meddig fogok tűrni? Ilyen esetben mindig az Összeomlás című Michael Douglas filmeposz jut eszembe. Tényleg nem működhet ez másképp?!

Ma (harmadnap) sincs áram a lakásban… Mégis mi a túrót lehetne még csinálni? Tehetetlenségemben ma is írtam egy kétoldalas panaszlevelet. De ennyi erővel akár fel is tehetném a falra tapétának. Egyértelműen jog és törvénysértést követtek el és mi meg itt vagyunk áram nélkül. Kib****tak velünk rendesen. Nem elég, ha az ember fizeti a kamu és rejtett költségektől hemzsegő számláikat határidőre, nem elég, ha becsületesen és jóhiszeműen minden adatszolgáltatási kötelességének eleget tesz. Nem ennyi nem elég. De mégis mi kell még? Legközelebb felszólítanak, hogy ha nem fizetem ki azt az áramot, amit a szomszéd használt el akkor kikötik?! Vagy még erről sem küldenek papírt, mert Ők nem úgy gondolják! Nekik nem kell semmit tenniük. Nesze neked ez szolgáltatás. Csak ez már így elég kevés. Nem annyiból áll a szolgáltatás, hogy jön az áram ’oszt jól van’. A szolgáltatáshoz egyéb szolgáltatás is jár, (vagy legalábbis ÉN elvárom) hozzáértő munkatársak, akik képezve is vannak, és nem okádnak az embereknek mindenféle törvényi hivatkozásokat pláne nem úgy hogy félrevezetnek. Azért elmennék Én egy ilyen belső képzésre és meghallgatnám a jogi felkészítést. Vajon hogy nem köpnek a levegőbe és állnak alá ezek az arctalan fantomok! A kikötés esetére a két sunnyogó melós pedig kevés. Legalább tisztázni lehetett volna a helyzetet, mielőtt idáig fajul az eset. Most majd pereskedünk évekig, és ki tudja meddig sötétben eszünk valami hideget. Fürödni meg minek, sokan hetente fürödnek vagy csak ünnepek előtt, nemhogy minden reggel és este! Fölösleges…

Persze mi is sokat tanultunk az esetből. Ha csönget valami „nagy cég”, részletesen kifaggatjuk, ha pedig bejönnek, birtokvédelemre hivatkozva puskával kergetem ki őket. Annyiszor belénk nevelték, hogy nem nyitunk ajtót bárkinek, mi is ezt tanítjuk a gyerekeknek. Erre tessék, pont mi követjük el a hibát. Pedig mint jogkövető és törvénytisztelő állampolgár, ezt tartottam idáig helyesnek. De egy olyan országban ahol csak kötelezettségek vannak, de jogok nincsenek, márpedig a fenti példa is ezt támasztja alá, ott nem lehet szabályosan játszani. A fair play díjat lehet, hogy most megkapjuk, de az igazat megvallva áramnak jobban örülnénk, áramnak, meleg víznek, fűtésnek. Így csak a számlát fogjuk kapni pl. a UPC-től olyan szolgáltatás után amire előfizettünk, de egy másik szolgáltatónál történt „adminisztrációs baki” miatt nem tudjuk igénybe venni. Fizess paraszt! Ez megy itt. De nem fogom, sem a pénzt sem az időt sajnálni, hogy ezt máshol ne játszhassák el, és aki felelős ezért a gyalázatért azt bocsássák el. Ki tudja, kinél és mikor történik újra ugyanez?  

Tanulság?

Az is van persze. Naivak voltunk, hogy azt hittük postán ezt el lehet intézni.

1.       Ne engedj be senkit, akit nem ismersz! Különösen ne ELMŰ szerelőt, csak ha kifaggattad, és igazolták magukat és azt telefonon megerősíttetted!

2.       Csak személyesen intézz ügyet az ELMŰ Nyrt.-nél

3.       Ne hidd, hogy biztonságban vagy, ha befizetted a számlákat!

Ha lesz még fejlemény, leírom azt is, de sok jóra nem számítok, holnap péntek van, akkor már mindenki készül a hétvégére. Hétvégén pedig a fű sem nő ebben az országban. Jövő héten meg ki tudja, talán a gázszolgáltatást kötik ki vagy a vizet. Túlélőtúrának nem utolsó, de edződünk! Csak ki ne találja az ELMŰ, hogy mivel vizet spóroltak nekünk fizessük ki nekik az árát, mert a hideg vizes zuhany nem tart öt percig, csak kettőig…

INSTANT UPDATE, még hétvége előtt:

Most értem vissza az ELMŰ Váci úti ügyfélszolgálatáról. Újra elmondtam mindent az ügyintézőnek, akihez a sorszámomat hívták. A hölgy először arrogánsan kikérdezett a történtekről, majd elmondta, hogy nem lát semmilyen dokumentumot a gépben, mert nem férnek hozzá. DE azt állította, hogy a régi fogyasztónak nem kellett volna felmondania a szerződést, amíg laknak a lakásban. Közöltem vele, hogy adatszolgáltatási kötelezettség alapján Ők maguk köteleznek arra, hogy az adásvételt követő 15 napon belül jelentsem be. Erre nem tudott mit mondani belátta, hogy valóban így kellett eljárni.

Majd azt vélte a probléma okának, hogy a régi fogyasztó hiába küldte be az új fogyasztó adatait, az új fogyasztónak is be kellett volna küldeni. Mondtam neki, hogy ez csak vicc lehet. Kérdeztem, hogy hova küldték ki a hiánypótlásra a felszólítást? Erre közölte, hogy nem tudták hova kell küldeni, mert az új fogyasztó nem küldött nekik levelet. És különben is hiába küldte be az értesítési címét, azt ők sehol nem rögzítik és mindig a fogyasztási helyre küldenek minden dokumentumot. A fogyasztási címre azonban semmi nem érkezett és nem is tudott ilyet elővarázsolni. :P Felolvastam neki a törvény vonatkozó passzusát, hogy hiánypótlási levelet kell küldeniük. Reakció tanácstalanság.

A régi fogyasztó akkor mi a francnak küldi be a két tanú aláírásával ellátott formanyomtatványukat, feltüntetve rajta az összes szükséges adatot? Azt mondta, hogy azzal csak lezárták a régi fogyasztó szerződését. Amúgy meg a plomba ellenőrzésénél átadtak valami felszólító levelet. Közlöm vele, hogy ilyen nem volt, sőt alá sem lett írva semmi ilyen dokumentum. Valóban van egy munkalapunk, de nincs aláírva, tehát átvetetve semmi hivatalosan. Emlegetett egy csomagot, amiben szerződés is kellett, hogy legyen, de nem fogta fel egykönnyen, hogy semmi ilyet nem kaptunk.

Az ördög, mint mindig itt is a részletekben rejlik. A kikötésnél kapott munkalap lett a bizonyíték.

Rajta a következő adatokkal: Név:  Ismeretlen Ellátatlan 7 Fogy.hely: a címünk és a lényeg Ért. cím: Egy számunka teljesen ismeretlen XII. Kerületi Népfürdő utcai cím

Hivatkozva a korábban elhangzottakra, miszerint ők nem is rögzítenek értesítési címet, kérdeztem, hogy akkor ez az értesítési cím mégis mi?! Jött a szokásos megnézem a gépben, de persze ilyen cím egyik általunk beküldött papíron sincs, tehát nem talált semmit. Ekkor hívta oda a vezetőt, mert ez a falat már a torkán akadt. A vezetőnek felvázolta a szitut, aki erre csak annyit tudott mondani, hogy hát ezt valaki „elrontotta” és hibáztak az adatok berögzítésénél.

Köszönöm! Végre valaki elismerte – igaz csak szóban – de ELISMERTE, HOGY HIBÁZTAK! Kezdetnek megteszi, kérdeztem, hogy tök jó mi a teendő, mert a Campónában található droid kirendeltség nem csak hogy blődségeket beszél a törvényekről, de úgy látjuk nem is történik semmi ott. Megnézték a gépben, hogy át lett küldve a „Speciális csoportnak” még a kikötés napján. Próbáltam megszerezni a speciális csoport telefonszámát, hogy csak úgy speciálisan hadd beszéljek velük, de nem adhatnak/vagy nem tudnak telefonszámot kiadni. Kértem a kikötési csoport telefonszámát és láss csodát, ilyet sem tudnak. Kértem a Camponában található ügyfélszolgálat telefonszámát, hogy hadd baszogassam őket telefonon, ne kelljen már mindig odamenni kocsival. Erre csak az volt a válasz, hogy csak belső vonalak vannak. Nem tudok velük közvetlenül telefonon beszélni. Ilyen egy árnyékkal harcolni. Arcok nincsenek, nevek is csak a kirakatba bokszzsáknak kirakott ügyintézőknek van, de a háttérintézmény egy fantom.

A kikötési értesítőt is megpendítettem, megint jött a nem tudjuk hova kell küldeni, meg a fogyasztási helyre küldtük, de nem tudunk ilyet előadni válasz.

A jövőre vonatkozóan csak annyit tudtak javasolni, hogy ne hagyjam élni a Campóna ügyfélszolgálatát és indítsak pert. A végére még a kést is megforgatták (nem hivatalosan), elmondták, hogy ha náluk kezdem az ügyintézést, akkor már meleg vízben locspocsolhatna a gyerek, mert náluk nyomják a visszakötéseket és max. két napon belül visszakötik a náluk induló ügyeket. Sürgessem meg őket és írjak panaszlevelet, megnyugtattam őket, hogy ezeken már rég túl vagyunk… ezután eljöttem.

Közben szervezzük a hétvégét, mert otthon nem lesz a hétvégén sem áram."

 

3 komment

Címkék: gondolatébresztő elmű áramszolgáltató ellenörzés villanyóra Címkék

Előzetesben az E.ON ellenőrzési vezetője

2012.09.14. 09:08 villanyóra

Talán beindul egy tisztogatási folyamat.
 
Debrecen – Szervezett akció keretében, tettenéréssel leplezték le a rendőrök egy áramszolgáltató cég (az E.ON – a szerk.) területi ellenőrzési koordinátorát pénteken – közölte kedden Kelemen Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
 
Beszámolója szerint a 35 éves debreceni férfi éppen százezer forintot vett át egy magánszemélytől, az első részletét annak a 400 ezer forintnak, melyet azért kért, hogy ő és társa elintézzék: ne kelljen befizetnie egy korábbi ellenőrzés alkalmával kiszabott kétmilliós kötbért. A kihallgatások, házkutatások során feltárt adatok és bizonyítékok alapján összesen három személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Az ellenőrzési koordinátort és felettesét, a regionális ellenőrzési szakterület vezetőjét – egy 34 éves nagyhegyesi férfit – bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. A két férfi előzetes letartóztatásban van, harmadik társuk szabadlábon védekezhet.
 
HBN
 
 
 

Másik cikk ugyanerről az esetről:

Előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Városi Bíróság a helyi áramszolgáltató két alkalmazottját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 400 ezer forintért töröltek volna egy ügyfélre kiszabott 2 millió forintos kötbért,írja a HavariaPress.

A vesztegetéssel gyanúsított két férfi harmadik társa szabadlábon védekezhet.  Az áramszolgáltató cég területi ellenőrzési koordinátorát szeptember 7-én, vesztegetés közben érték tetten, és fogták el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozói.

A 35 éves debreceni férfi százezer forintot vett át egy magánszemélytől, első részleteként annak a 400 ezer forintnak, melyet azért kért, hogy ő és társa elintézzék, hogy egy korábbi ellenőrzés során kiszabott 2 millió forintos kötbért  ne kelljen kifizetnie.  Az ellenőrzési koordinátort és felettesét, az ellenőrzési osztályt vezető 34 éves nagyhegyesi férfit bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítja a nyomozóhatóság.

A két férfit a rendőrök őrizetbe vették, a Debreceni Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat, harmadik társuk szabadlábon védekezik.

/Forrás: http://www.civishir.hu/tetthely/ez-a-biznisz-nem-jott-be-lebuktak-az-ellenorok-debrecenben/0911191929/

 

3 komment

Címkék: média vélemény gondolatébresztő eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

Gyorsabb lesz a gáz- és villanymérők átíratása 2013-tól

2012.09.07. 12:16 villanyóra

Egyszerűbben és gyorsabban lehet majd átíratni 2013-tól a gáz- és villanymérőket, miután a kormány elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ezzel kapcsolatos javaslatát - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

A változások évi 838 ezer felhasználó számára könnyíthetik meg az ügyintézést.

A jövőben az új fogyasztó a korábbi fogyasztó bejelentésével egyidejűleg – ugyanazon a bejelentési lapon – jelezheti a szolgáltatóknál szerződéskötési igényét. A változás bejelentését a jövőben egységes formanyomtatvány könnyíti majd meg, az eljárás során a jogszabályban meghatározottaknál több adat nem kérhető a fogyasztóktól.

Az NFM csütörtöki közleményében hangsúlyozza: az adminisztratív terhek csökkentése a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében valósul meg, és nemzetgazdasági szinten 200 millió forint megtakarítást jelenthet a felhasználók számára.

A jelenleg hatályos szabályozás alapján az egyes gáz- és villamosenergia-szolgáltatóknál részben eltérő gyakorlat alakult ki a gáz- és villanymérők átírására. A módosítások fő célja ezért egy országosan egységes eljárásrend kialakítása és a szolgáltatók eljárásainak egységes határidőkhöz kötése – emelte ki az NFM.

Az új jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a gáz- és villanymérők átírása a korábbi fogyasztó földgáz- vagy villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos szerződésének megszüntetését, az új fogyasztó esetében pedig e szerződések megkötését jelenti.

A módosítások a korábbi és az új fogyasztó közötti elszámolás megkönnyítése érdekében előírják, hogy az elosztók minden esetben kötelesek a mérőhely és a mérőberendezések helyszíni ellenőrzésére.

A módosítás az ezzel kapcsolatos eljárási határidőt is rövidíti, a szolgáltatók üzletszabályzataiban szereplő – akár 30 napos – időtartam helyett a jogszabály a bejelentés kézhezvételét követően egységesen 8 napot ír elő az elosztók számára a helyszíni ellenőrzésére. Az új fogyasztónak ugyanakkor a jelenlegi 30 nap helyett 20 nap alatt kell lehetővé tennie az ellenőrzést az elszámolás mielőbbi lezárása érdekében.

A földgázszektorban évente mintegy 149 ezer, a villamosenergia-szektorban pedig átlagosan 270 ezer átírási eljárás indul Magyarországon – írja az NFM.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

Rövidhír - lemondás

2011.12.10. 20:30 villanyóra

 A héten látott napvilágot a hír, hogy lemond Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter (http://www.energiainfo.hu/cikkek/Fellegi_Tamas_lemond_miniszteri_posztjarol_2011-12-08-12-30-00). Úgy néz ki, mintha kimondva vagy kimondatlanul, de menekülnének a süllyedő hajóról.

Már csak azt remélem, hogy sikerülhet olyan embert ültetni a helyére, aki nem a szolgáltatók fütyülése szerint táncol. Nagy segítség lenne sok embernek.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő áramszolgáltató villanyóra

Szolgáltatók vs fogyasztóvédelem

2011.11.30. 15:36 villanyóra

A napokban sokat hallhatunk arról, hogy a szolgáltatók privilégiumait szeretnék megnyirbálni. Természetesen a szolgáltatók ezen rettenetesen fel vannak háborodva. A média által felkapott legsarkallatosabb kérdés az, hogy kinél mikor szabad az áramot vagy gázt kikapcsolni. Egy riportot a Hír tv is leadott, főszerepben Lázár János (http://apps4.trilobita.hu/mch3_media/static/01/player/MediaPlayer.swf?code=fdgz44). 

Érdekessége a dolognak, hogy kormányzati oldalról hajlandóak beismerni, hogy az energia törvény semmilyen védelmet nem jelent a fogyasztók részére, a szolgáltatók valódi monopóliumok, privilégiumokat élveznek. Azt nem feszegeti, hogy ki adta ezt nekik, mit kapott érte, milyen érdekkörök és hogyan húzódnak meg a háttérben, pedig egészen biztosan érdekes lenne ezeket az információkat nyilvánosság elé tárni. Talán végre az is elkezdené az érdekeit védeni, aki jelenleg még azt se tudja, hogy nincsenek jogai, csak kötelezettségei, és ebből kitörnie lehetetlen.

"...Nagyon jó törvényhozási kapcsolataik vannak pártállástól függetlenül..." a szolgáltatóknak. Azt hiszem, ezt nem szükséges kommentálni. Pedig, ha a fogyasztóvédelem rendelkezne ilyen kapcsolatokkal, akkor most igen sok bírság folyna be a szolgáltatóktól az államkasszába, mert lassan annyira el vannak engedve a szolgáltatók, hogy egyetlen mozdulatot se tudnak bemutatni anélkül, hogy törvényt ne sértenének (gondolok itt a mágnesezési ügyekre, hibás plombákra, helytelen bekötésekre, rossz biztosítékok és órák kapcsán csak hozzánk befutott tömeges panaszok jelenlétére). Természetesen felelősség a szolgáltatót nem terheli. Neki mindent szabad. Olyan ez, mintha nyájat terelgetnének. Csak lassan nem csak a bankok mondhatják meg, hogy mikor finghat egyet a fogyasztó, hanem a szolgáltatók is hasonló privilégiumokkal rendelkeznek.

Visszatérve a linken megnézhető videóra a leglényegesebb gondolat szerintem az, hogy Magyarországon jóval kevesebb védelem illeti meg a fogyasztót, mint az EU-ban. Ezt én inkább helyesbíteném azzal, hogy nem illeti meg védelem a fogyasztót a szolgáltatókkal szemben. A szolgáltatók most olyan ügyesen lavíroznak, használják fel (valamiért) megingathatatlan kapcsolataikat, hogy az egyetlen szervet, aki valóban lépni tudott a fogyasztókkal szembeni visszaélésekkel, a Magyar Energia Hivatal pozíciójának megingatásával foglalatoskodnak (az se dicséret, hogy az említett szerv nem tesz semmit ez ellen - vagy ha tesz is, látszata nincs, az biztos). Amíg lehetséges az, hogy végrehajtás alá kerüljön bárkinek az ingatlana egy mondvacsinált teória mindenféle bizonyítása nélkül, és ehhez a rendőrség, igazságszolgáltatás, nagypolitika, média - de leginkább bárki - asszisztál, törvényeket hág át a hazugság érvényesítése érdekében, addig még minimális védelemről se beszélhetünk.

"Nagyon sajnálom, hogy van olyan kormányzati ember, aki a szolgáltatók oldalára áll..." Én azt sajnálom a legjobban, hogy létezik olyan embernek nevezett kreatura, aki mások meglopásából minden lelkiismeret-furdalás nélkül kvázi megél. Azt verték a fejünkbe még általános iskolai tanulmányaink során, hogy az embert az intelligenciája különbözteti meg az állatoktól. Sajnos mára már az intelligens mosóporokba több intelligencia szorult, mint néhány pénzsóvár, hataloméhes emberbe.

Ha nem tudnám, hogy nem vicc, ami itt történik, és hogy valóban komoly problémáról van szó, a hasamat fognám a röhögéstől, ha azt hallanám, hogy óvodát, iskolát bezártak közüzemi szolgáltatói tartozás miatt. Kinek az értékrendjébe fér a mai rendszer bele?

1 komment

Hiába fizette a számlát, tíz hónapig kikapcsolták nála az áramot

2011.10.15. 22:30 villanyóra

TÉVEDÉS | Tíz hónapig élt áram nélkül a szolnoki Perge Lászlóné és férje, mert egy könyvelési hiba miatt kikapcsolták őket a szolgáltatásból. Egymillió forintos nem vagyoni és ezen felüli vagyoni kárukat azonban nem ismeri el a szolgáltató.
 

— Jogszerűtlenül kapcsoltak ki az áramszolgáltatásból, emiatt több mint tíz hónapig éltem áram nélkül — számolt be lapunknak a szolnoki Perge Lászlóné. — Annak ellenére, hogy becsületesen fizettem a számláimat, az E.ON több mint hatvanezer forint hátralékot könyvelt el hibásan részemre, majd 2010. április 7-én kikapcsolták nálam az áramot. Pár hónappal később arra értem haza, hogy levágták és az udvarunkra dobták a kábelt, ami a férjemet meg is rázta — folytatta. — Mivel nem akartam viaskodni a szolgáltatóval, idén év elején befizettem az általuk felszámolt 60 ezer forintot annak ellenére, hogy nem maradtam el az összeg befizetésével korábban sem. A szolgáltató a visszakapcsolás feltételeként szabta ki, hogy alakítsak ki egy uniós szabványnak megfelelő szekrényt. Az új mérőhely kialakítása 62 ezer 500 forintomba került.

— Jogszerűtlenül kapcsoltak ki az áramszolgáltatásból, emiatt több mint tíz hónapig éltem áram nélkül — számolt be lapunknak a szolnoki Perge Lászlóné. — Annak ellenére, hogy becsületesen fizettem a számláimat, az E.ON több mint hatvanezer forint hátralékot könyvelt el hibásan részemre, majd 2010. április 7-én kikapcsolták nálam az áramot. Pár hónappal később arra értem haza, hogy levágták és az udvarunkra dobták a kábelt, ami a férjemet meg is rázta — folytatta. — Mivel nem akartam viaskodni a szolgáltatóval, idén év elején befizettem az általuk felszámolt 60 ezer forintot annak ellenére, hogy nem maradtam el az összeg befizetésével korábban sem. A szolgáltató a visszakapcsolás feltételeként szabta ki, hogy alakítsak ki egy uniós szabványnak megfelelő szekrényt. Az új mérőhely kialakítása 62 ezer 500 forintomba került.

A fentiekkel számtalan kellemetlenséget okoztak a panaszos hölgynek. Túl azon, hogy újra vízteleníteniük kellett, majd fel kellett tölteni a teljes fűtési rendszert, mindennapjait — könyvelőként dolgozik — is teljesen  tönkretette az alapvető szolgáltatás hiánya. Perge Lászlóné arról is beszámolt, hogy villanybojler hiányában mindennap külön kellett vizet melegítenie a családnak a tisztálkodáshoz és a mosogatáshoz. Az élelmiszereket a szomszédban kellett tárolniuk, kénytelenek voltak kézzel mosni és palackos gázzal fűteni, ami nem kevés pénzükbe került.

Miután Perge Lászlónéék a fogyasztóvédelemhez fordultak, az áramszolgáltató elismerte, hogy jogszerűtlenül kapcsolták ki őket a villamosáram-hálózatból, és ötezer forint kötbért fizettek ki a részükre. A Polgári törvénykönyv alapján: „a jogosult érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is...” — tájékoztatott dr. Kókai Gábor ügyvéd. — Perge Lászlónét az áramszolgáltató jogellenes magatartása miatt ötezer forintot meghaladó kár érte.

— A kikapcsolás Perge Lászlóné esetében sajnálatos módon valóban tévesen történt, így társaságunk a fogyasztónk ezzel kapcsolatos kárigényének jogalapját nem vitatta — tájékoztatott Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. sajtóreferense. — Ügyfelünk számlával igazolt felmerült költségeit, valamint az üzletszabályzat rendelkezése szerinti ilyen esetekben járó kötbért meg is fizette. Ügyfelünk további vagyoni, és egymillió forint összegű nem vagyoni kárigényét azért utasította el társaságunk, mivel ezen igényeire vonatkozóan nem szolgált megfelelő bizonyítékokkal. Emellett az is tisztázásra szorul, hogy az ügyfelünk eleget tett-e az ilyen esetekben felmerülő kárenyhítési kötelezettségének — közölte a sajtóreferens.

Ráfizettek a könyvelési hibára

—  Perge Lászlónééknek a meglévő hűségnyilatkozat miatt fizetniük kellett a UPC- és az internet-előfizetésüket, így ebből több mint százezer forintos káruk keletkezett — közölte dr. Kókai Gábor ügyvéd. — Korábbi bérbeadási tevékenységüket is fel kellett függeszteniük villamos áram hiányában. Ez összesen 250 ezer forint összegű elmaradt hasznot eredményezett. Az új fogyasztómérőhely kiépítése — bár utóbb ennek költségét megtérítették részére — 62 ezer 500 forintba került. A fentiek alapján Perge Lászlóné összesen 431 ezer 710 forint vagyoni és egymillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére tart igényt az áramszolgáltató részéről. Ennek az összegnek mégis csak töredékét hajlandók megtéríteni számára.

 

/Forrás: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/hiaba-fizette-a-szamlat-tiz-honapig-kikapcsoltak-nala-az-aramot-405967/

 

1 komment

"Egy új többéves tervre derült fény(kép)"

2011.09.18. 22:39 villanyóra

 Belső forrásból úgy értesültünk, hogy az egyik „kedvenc” áramszolgáltatónk, az ELMŰ-ÉMÁSZ újabb elképesztő dolgot talált ki. A lényeg, hogy mindenféle törvényt lehetőleg megkerülve a fogyasztókat minél jobban le tudják húzni áram- (helyesebben feszültség-) szolgáltató „barátaink”, és ehhez egyre kevesebb erőfeszítést kelljen tenniük. Úgy látszik, az ELMŰ-ÉMÁSZ igénye csak idáig terjed, a tisztességes szolgáltatói magatartást nem bírja magáévá tenni. (Lehet, hogy ez a terv is a Fogyasztómegkárosító és Koncepciós Per Osztály többcsillagos fővezérétől, Fodor Józsitól származik?)

  A terv lényege, hogy a mostani szabályozást a mérőórák átírásával és az ehhez kapcsolódó mérőellenőrzést talán ez év végéig tartják fent. Majd utána legkésőbb 2012-től a teljes ELMŰ-ÉMÁSZ területen bevezetik a fényképezős rendszert a mostani felülvizsgálatok helyett. Jelenlegi ismereteink szerint ez azt jelentené, hogy tulajdonosváltáskor a mérőkről készült fényképek alapján utólag döntenék el, hogy szükséges-e az adott villamos mérők felülvizsgálata! Mivel a fényképek csak a mérő külső állapotát mutatják, ezért azokból sem a jelzését, sem az esetleges bekötési hibákat vagy szabálytalan lekötéseket nem lehet megállapítani.

 Első pillantásra is alapvető kérdéseket vet fel ez a módosítási tervezet: hitelesség, pontosság, hitelesítés elmulasztása, stb. Csak, hogy egyet említsek, a VET 41.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elszámolási mérésre alkalmas mérőberendezés felszereléséről, hitelesítéséről és karbantartásáról az áramszolgáltatónak kell gondoskodnia. Ha ezt elmulasztja, akkor szerződésszegést követett el, mivel nem gondoskodott az elfogyasztott energia hiteles fogyasztásmérővel történő méréséről. Egy fénykép ezen túl se fogja tudni bizonyítani, hogy egy mérő megfelelő pontossággal mért a fogyasztóváltás pillanatában (vagy máskor).

 Mi van, ha rossz a felszerelt mérő? Mi van, ha rosszul van bekötve? Mi van, ha olyan hiba van, ami egy egyszerű fénykép alapján nem derül ki, például a burkolat alatt? Hogy állapítják meg a mérő állapotát fénykép alapján? Persze, ha áramszolgáltatói gondolatmenetet követünk, felmerül az is, hogy mi van akkor, ha évek múlva derül ki, hogy a mérő mögött manipuláció történt már jóval régebben? (Ezek mind csak költői kérdések, mivel a választ mindenki tudja: az éppen szerződésben álló, kevésbé agilis szerződő fél fogja a kiszabott kötbéreket fizetni.)

Pontosság ellenőrzést nem végeznek ma sem átíráskor (ebből adódik elég sok, problémás ügy is), pedig törvényi kötelezettség lenne! Bizonyítékok erre a helyszíni vizsgálatokkor készített jegyzőkönyvek. Az 1991. évi XLV. törvény a mérésügyről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 127/1991. (X.9.) Korm. rendelet IV. fejezet Vhr. 6.§ (1) „Használatra kész a mérőeszköz, ha a külső jegyek alapján megállapítható, hogy az minden előkészület nélkül rendeltetésszerű működésre alkalmas.” Azonban hiába fogalmaz így a szóban forgó kormányrendelet, ha külső jegyek alapján nem bizonyítható, hogy az óra valóban minden tekintetben megfelelő, így ezt a hivatkozást nem is fogja tudni meglovagolni a szolgáltató sem.

 A lényeg mindenképpen az, hogy ezzel a módszerrel szeretnék a jóhiszemű fogyasztókra ráterhelni a saját és az esetleges csaló fogyasztók vétségeit. (Nem tudom, hogy költségcsökkentési szempontból jó lépés-e ez, mindenesetre a beszámolóban más soron fog megjelenni ez a költség. Persze, nem kizárt, hogy egy egyszerű fényképész órabére alacsonyabb, mint egy szerelőé. Ezt tényleg nem tudom.) Ez a megoldás csak azt eredményezheti, hogy a fogyasztók még inkább kiszolgáltatottabbak az áramszolgáltatói csalásoknak, a szolgáltató és alvállalkozói pedig egymásra fognak mutogatni az ügyben, és a fogyasztó csak kapkodhatja a fejét, hogy hova is kellene fordulnia esetleges panaszával, problémájával.

 Az a hír járja, hogy ezen, módosítások bevezetésének érdekében törvénymódosításokra is sor kerül még az ősszel. Úgy tudni, hogy ebben a törvénytervezetben „mérő felülvizsgálat” kifejezést módosítják a „mérő ellenőrzés” kifejezésre, amit ők rögtön úgy értelmezhetnek, hogy a továbbiakban elegendő a mérők szemrevételezéses ellenőrzése egy-két fényképpel igazolva! Nem tudom, hogy valóban van-e annyira hatékony az áramszolgáltatói lobbis tevékenység, hogy a PTK-t is néhány hónap alatt oly mértékben sikerüljön átfaragni, hogy ezt a csalási lehetőséget nyitva tartsa az ELMŰ-ÉMÁSZ részére, de nagyon bízom benne, hogy nem.

 A fényképezéses módszer megvalósítása érdekében nemsokára meghirdetnek egy pályázatot, amelyre az egyetlen esélyes pályázó a DL Kft. lesz, aki jelenleg is végzi a leolvasásokat az ELMŰ-ÉMÁSZ-nakVessünk csak egy pillantást ennek a cégnek a tulajdonosi összetételére, és a várt meglepetés megint elmaradt, ugyanis szolgáltatói kézben marad a haszon:

 

EDF DÉMÁSZ             60 %
GDF SUEZ                  40 %

Igencsak meggyorsítja, ugyebár a pályáztatás folyamatát, ha már előre tudjuk, ki lesz a nyertes. Tényleg nagyon ügyesen kitalálták az egészet: kevesebb, gyorsabb „ügymenet”. Lehet, hogy a DL Kft. már fel is vette a „fényképészeket” kiválogató menedzsmentet, szerződést kötött a szolgáltatóval vagy már a leendő alkalmazottak listája is készen áll? Ki tudja?

Azt is érdemes lenne tudni, hogy egy-egy áramszolgáltatói felülvizsgálatra alkalmas fénykép ugyan mennyit ér – mennyi az eszmei értéke? Ebből a díjazásból esetleg csurran-cseppen-e a fényképésznek is? Mert akkor lehet, hogy a szerelőknek érdemes lesz inkább szakmát váltaniuk, és átavanzsálni.

Már csak egy kérdés vetődött fel bennem, ami nyomdafestéket is megtűrne: A Magyar Energia Hivatal jogi és szakértői osztályai ugyan milyen szinten támogatják ezt az új fogyasztókárosító rendszert? Nem kizárt, hogy bólogató Jánosok ülnek csak a szolgáltatóknak megfelelő székekben, különben elképzelni se tudom, hogy egy ilyen megoldás egyáltalán felmerülhet egy bármilyen (köz)szolgáltató fejében?

Sajnos, megint csak annyit fűzhetek az ügyhöz, hogy kéz, kezet mos alapon megy még mindig a háttérben a suskus. Ez itten, kérem, Magyarország.

19 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő elmű áramszolgáltató émász ellenörzés villanyóra

A gázosok is "gázosítanak"

2011.08.23. 14:46 villanyóra

 Már egy ideje hallani innen-onnan, hogy a gázóra-mágnesezést is felkapta a sajtó. Szinte hihetetlen, de ezt is tudják úgy tálalni, mintha bármit is elkövetett volna a fogyasztó, pedig semmit nem követett el. A receptet áramszolgáltatóéktól tanulták el feltehetőleg. Ez is csak egyszerű BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS.

A lényeg ugyanaz, mint a villanyóráknál: a hazugságügyi szakértők megírják a tutit - mindenféle bizonyíték nélkül, aztán a szolgáltató szépen a gyanútlan fogyasztón megpróbálja behajtani a jogtalan kötbért! NE HIGGYÉK EL, HOGY FIZETNIÜK KELL BÁRMIÉRT, AMIT NEM KÖVETTEK EL!

Ezek után gázszolgáltató panaszkodik, hogy hány milliárdot loptak el szerinte tőle a fogyasztók, csak az a gond, hogy erre nincs bizonyítékuk, és ez egyszerű szemenszedett hazugság. Érdemes lenne a hírekben azt is terjeszteni, hogy mennyit loptak el a fogyasztóktól (akárcsak a jogtalan kötbérrel), de ezt nyilván senkinek nem érdeke kinyomozni.

Állítólag jogállamban élünk - bár, ezt klasszikus értelemben egyre jobban kétli az ember, minél jobban kinyitja a szemét. Ezt a kifejezést nyilván fenntartásokkal kell ma már fogadni, de amelyik országban ilyen alpári módon meg lehet lopni a fogyasztókat, ott szerintem igencsak helyénvaló a szkepticizmus. Az viszont sajnos igaz, hogy a szolgáltatók jogállamban élnek: nekik ugyanis mindent szabad (és ez nem túlzás!).

Feltételezem, hogy ezügyben (is) az Energia Hivatal és az állami vezetés van lépéshátrányban a gázszolgáltatókhoz képest (értsd: a gázóra-mágnesezés is gázszolgáltatói lobbi). De talán már ez ügyben is kezdenek a fejükhöz kapni, érdemes lehet a fogyasztóvédelmi osztályukhoz fordulni. Ha valakinek van bármilyen ilyen irányú tapasztalata, várom: villanyora.magnes@gmail.com 

  

13 komment

Címkék: média vélemény élet bíróság kérdés gondolatébresztő mágnes gázóra gázszolgáltató igazságügyi szakértő mágnesezés

„Jelentse fel a szolgáltatót” 250 ezres kötbér egy plomba miatt

2011.08.12. 18:09 villanyóra

 Vörösbortól kaptuk a következő linket (köszönjük szépen): http://atv.hu/cikk/20110811_jelentse_fel_a_szolgaltatot_250_ezres_kotber_egy_plomba_miatt

 A cikket korrigálnám azzal, hogy ez így nem igaz: "Bár az órák állapotáért a tulajdonos felel..." Ugyanis a fogyasztó csak a neki felróható megrongálásért kell, hogy feleljen: vagyis csak és kizárólag akkor, ha a szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a szerződő fél követte el azt a bizonyos szerződésszegést, amivel a szolgáltató vádolja (legtöbb esetben rágalmazza mindenféle bizonyíték nélkül). Ezt ugyan minden szolgáltató szabályzata tartalmazza, VET és PTK is, de még nem sikerült annyira felnőnie ennek az országnak, igazságszolgáltatásnak, hogy be is tudjuk a saját törvényeinket tartani. Sajnos.

 Mindenkinek, aki hasonló helyzetbe kerül, javaslom, hogy forduljon a Magyar Energia Hivatal fogyasztóvédelmi osztályához (és-vagy a villanyora.magnes@gmail.com címre küldjön egy mailt, szívesen segítünk).

 A cikk: "Átlagos papír-írószer üzlet a főút mentén, a lakótelep tövében. Az átlagos kirakatban meglepő plakát: „Kérjük azon emberek jelentkezését, akiket az áramszolgáltató jogtalanul zaklatott, áramlopással vádolt, kötbérkövetelést támasztott vele szemben. Jelentkezzenek a rendőrkapitányságon!” A Hetek riportja.

 

 A fenti szöveg szerzője Ujlaki Tamás, a papír-írószer üzlet tulajdonosa. Ebben a történetben ő az első fecske: 2009-ben 250 ezer forintos kötbér megfizetésére kötelezte az áramszolgáltató, mert a villanyóra ellenőrzése során a „mérő befolyásolására” utaló jelek merültek fel. Ujlaki Tamás megtagadta a fizetést, és azóta is küzd az igazáért. A plakátot azért helyezte ki, mert időközben úgy értesült, koránt sincs egyedül: a lakótelepen több tucat „fogyasztó” állítja, alaptalanul vádolják áramlopással. 

 Tény, hogy Magyarországon ipari méretekben lopják az áramot. A lopásnak több válfaja ismert. Az egyik bevett módszer az, amikor az utcai kábelre rácsatlakozva kikerülik az órát s így a fizetést, a másik a mérőóra manipulálása. Ez utóbbi történhet a forgótárcsa lassításával drót, film vagy mágnes által, ám léteznek kifinomultabb, elektronikai ismereteket igénylő megoldások is. 

Az eltűnt plomba

 Ujlaki Tamás azonban sem a fenti módon, sem máshogyan nem lopott áramot az áramszolgáltatótól. 2009 augusztusában a szolgáltató alvállalkozóiként dolgozó szerelők a szokásos mérőóra-ellenőrzés során megállapították, hogy a mérőóráról hiányzik mindkét zárópecsét, közkeletű nevén plomba. Ezt Ujlaki sem vitatta, ugyanakkor két fontos tényre hívta fel a figyelmet: egyrészt a mérőóra az üzlete melletti toronyház tároló helyiségében van, ahová ő soha nem rendelkezett kulccsal. Így aztán, ha akarta volna se lett volna lehetősége leszedni a plombákat. 

 Másrészt az ellenőrzésről már csak akkor szerzett tudomást, miután a házfelügyelő beengedte a tároló helyiségbe a szerelőket, s azok végeztek az óra ellenőrzésével. Ujlaki nem tarja kizártnak, hogy maguk a szerelők szedték le a plombákat, bár erre nincs bizonyítéka. Ami biztos: a plombahiány miatt az órát leszerelték, feltettek egy másikat, majd a régit elküldték ellenőrzésre. A 2009. november 12-én megtartott ellenőrzésen Ujlaki – mint minden hasonló helyzetbe került fogyasztó – jelen lehetett volna, csakhogy nem kapott értesítést az „órabontásról”. Pedig úgy tervezte, hogy műszaki ellenőr ismerősével együtt felügyeli majd a vizsgálatot, mely azt volt hivatott eldönteni, lopott-e áramot.    

 A vizsgálat lezárult. A jegyzőkönyv alapján nehéz megállapítani, mi történhetett, ugyanis e szerint a két zárópecsét hiányzik ugyan (ezt tudtuk, emiatt kellett a vizsgálat), ám „a leolvasó ablak ragasztása sértetlen”, „a leolvasó ablak illesztése rendben”, „a mérőfedél tömítő gyűrűje sértetlen”, „a mérőben idegen eredetű anyag nincs”, „a számláló állapota rendben”, „a feszültségtekercsek állapota sértetlen.” 

 Ugyanakkor az „alumínium forgótárcsán befolyásolásra utaló nyomok vannak, éspedig a felső tárcsa alsó felületén karcolásos nyomok vannak” – állapítja meg tört magyarsággal a jegyzőkönyv szerzője, majd jön a végkövetkeztetés: „A vizsgálat eredményei igazolják, hogy a mérőt megbontották”. 

A szakember nem irodalmár

 Egy sorral lejjebb azonban ennek némiképp ellentmondva azt olvassuk, hogy „a hiányzó zárópecsétek és a tárcsa sérülése a mérő megbontására és befolyásolására utal”. Vagyis ugyanaz a két jel az első mondatban még „igazolja” a mérőóra megbontását, egy centivel alább már csak „utalnak” ugyanerre. 
Egy villanyóra vizsgáló szakember persze többnyire nem irodalmár, így elképzelhető, hogy ez utóbbi ellentmondás csak a pontatlan fogalmazás eredménye. 

 Azonban kérdéses, hogy miként karcolhatták meg a tárcsát, ha az óra egyébként sértetlen volt, illetve kérdéses az is, mire utalnak a tárcsa „karcolásos nyomai”. Aki ugyanis dróttal akarja lassítani a tárcsát a kisebb villanyszámla reményében, az nem „nyomokat” hagy, hanem egy, de jól látható barázdát, miután a lassító drót belevájja magát a tárcsába. „Karcolásokkal” nem lehet villanyórát lassítani, mondja Ujlaki, és mondja Molnár László műszaki ellenőr is egybehangzóan.  

 Az áramszolgáltató mindenesetre a saját embereinek hitt, és kirótta a fentebb már említet 250 ezer forintos kötbért. Ujlaki Tamás első útja a szolgáltató ügyfélirodájába vezetett, ahol kikérte magának, hogy áramtolvaj lenne. A szolgáltató munkatársa azzal próbálta nyugtatni, hogy „van, amikor az embernek igazságtalanul is fizetnie kell”. Mivel ez nem hatott, felajánlotta, hogy a 250 ezer helyett fizessen 45 ezret az üzlet tulajdonos, és az ügy el van intézve.  „45 ezer forintért sem leszek tolvaj”, felelte Ujlaki, és az egyezség nem jött létre. A férfi ezt követően a Magyar Energia Hivatalhoz fordult, ám a Hivatal az áramszolgáltatónak adott igazat. 2010 decemberében Ujlaki feljelentést tett a rendőrségen: az áramszolgáltató ellen csalás, a Hivatal ellen gondatlanság és bűnsegédlet vétsége miatt.   

262 ezer forint kötbér

 2011. augusztus elején beszélgetünk a férfival papír-írószer üzlete előtt. A kamattal terhelt kötbér immár 262 ezer forintra rúg, mint a legutóbbi ügyvédi felszólításból tudható. Ujlaki azonban újabb érvet említ, ami állítólagos áramtolvajlása ellen szól: a 2009 nyara óta eltelt két évben 23110, illetve 25132 forinttal kevesebb éves összegző számlát kapott az áramszolgáltatótól, mint az óracsere előtt. Márpedig úgy lenne logikus, hogy ha valaki manipulált órával csökkenti a számláját, az óracserét követően megnő számlaérték. Ebbe a logikába nehéz lenne belekötni, ismerte el a Heteknek az áramszolgáltató egyik vezetője, ám a konkrét ügy ismeretének hiánya miatt türelmünket kérte: ígérete szerint következő lapszámunkban lehetőséget kapunk a kérdések tisztázására. 

 Így például annak megválaszolására, hogy előfordulhat-e az, hogy az áramszolgáltatónak alvállalkozókként dolgozó szerelők némelyike maga károsítja meg a mérőórákat, hogy ezáltal tegye szükségessé az óracserét. Ujlaki Tamás – és sokan mások is – éppen ezt vélelmezik. Ugyanis, mondják, amennyiben a szerelő az óra ellenőrzésekor mindent rendben talál, szerény összeget számlázhat a szolgáltatónak, ha viszont hibára lel, az számára „jutalom”, mert óracsere esetén 16-18 ezer forint üti a markát. A fogyasztónak viszont 45 ezer forintos költséget jelent, ráadásul ha „bizonyítást nyer” a manipulálás, jön a kötbér is.  Ami egy kisnyugdíjas esetében akkor is megrázó, ha nem 250, hanem „csak” 70 ezer forint, magyarázta a lapnak M. J., közösképviselő. A férfi azért kérte neve mellőzését, mert nem kíván konfliktusba keveredni az áramszolgáltatóval. Mintegy 20 környékbeli társasház kezelőjeként azonban elmondta, hogy saját villanyszerelőjük szerint több mint tíz lakó tett panaszt az Ujlakiéhoz hasonló furcsa esetek miatt: a panaszosokra 90 százalékban jellemző, hogy villanyóráik a lakásukon kívül helyezkednek el, így csak az nem fér hozzájuk, aki nem akar. 

 M. J. azt mondta, az egyik épület lépcsőházi órájának hiányzó plombája miatt 530 ezer forintos kötbért szabtak ki a lakókra, holott a havi számla átlagosan 17 ezer forint, vagyis a lakásonkénti néhány száz forintos összeget egyetlen lakónak sem érdeke csalás által továbbcsökkenteni. M. egyébként feljelentést tett az ügyben, mert úgy szabták ki a kötbért, hogy az ellenőrzésnél nem volt jelen, az órát pedig nem küldték el vizsgálatra. 

A tulajdonosnak jelen kell lenni

 Molnár László műszaki ellenőr. A férfi 42 éve dolgozik az elektromos szakmában, és kérdésünkre azt mondta, a fogyasztónak mind az ellenőrzéskor, mind az „órabontás” során meg kell adni a lehetőséget, hogy jelen legyen. Azonban mint kiderült, ez sok esetben mégsem így történik. A jegyzőkönyv azonban akkor is érvényes, ha a fogyasztó nem írta alá.  

 Pirovits Endre, a lakótelepi lakások elektromos karbantartását végző Milliamper Kft vezetője további 8-10 olyan esetről tud, amikor indokolatlanul róttak ki kötbért a lakókra. Bár az órák állapotáért a tulajdonos felel, Pirovitsék cége az elmúlt években 480 ezer forinttal járult hozzá a kötbérek kifizetéséhez, hogy tehermentesítsék a jellemzően kispénzű, sok esetben nyugdíjas „áramtolvajokat”. Pirovits szerint az óraellenőrzéseket végző alvállalkozók többnyire gyorstanfolyamokon sajátították el a szükséges ismereteket, ám megalapozott tudás hiányában sokszor félreértelmezik a szabályokat. Ez a jóhiszemű feltételezés. A másik Pirovits szerint is az, hogy érdekükben áll hibát találni. 

 Ujlaki Tamás szerint felháborító, hogy ártatlan emberek sokasága függ a monopolhelyzetben lévő szolgáltatótól. A küzdelmet mindenesetre nem adta fel, és továbbra is várja a sorstársak jelentkezését. 

Hetek"

 

 

5 komment

Tempó

2011.07.31. 22:49 villanyóra

 Az utóbbi időben is ugyanúgy támadja fogyasztóit az áramszolgáltatói hazugsággyár. Most nem csak a mágnesezés a téma, hanem a plomba nem megfelelősége is előtérbe került.  Egyre gyakrabban keresnek segítséget a fogyasztók ezzel a problémával kapcsolatban is, mert a szolgáltatók lábbal tiporják saját szabályzatukat, törvényeket, alapvető jogokat: minden bizonyíték nélkül rágalmaznak, fenyegetőznek, kizsákmányolnak, és aki hiszékeny, azt egyszerűen kirabolják.

 A médiumok ehhez is asszisztálnak újra és újra (már nem látom értelmét, hogy ezzel szennyezzem a blogot), előszeretettel adják le a teljesen egyoldalú (értsd megrendelt) riportokat. Annak nyilván tudnak teret engedni, hogy elMESÉLhesse a szolgáltató, hogy őt – saját számításai szerint – mennyi kár érte, de arról egyik „tudósítás” se szól, hogy mennyi jogtalan kötbért sikerül hasonló időszakokra kaszálni, hány embert sikerült utcára tenni, ellehetetleníteni, hány szabályt sikerült megszegni, milyen lobbit mikor, hogyan és kin keresztül érvényesít, és mindez hányszorosan fedezi, sőt, nyereségessé teszi a kieséseit?! Pedig biztosan tanulságos statisztika keletkezne belőle.

 Akik pedig nem ismerik a helyzetet, elszörnyülködnek azon, hogy mennyi csaló van az országban. Amikor pedig velük is megesik, hogy lopással, szerződésszegéssel vádolják, azt se tudják, hogy hirtelen hova kapjanak, és elkezd kinyílni a szemük, de akkor már jobbára későn jönnek rá, hogy mindenkit átvertek, megkárosítottak – pedig ők csak elhitték korábban, amit hallottak.

 Több szervezetnek feltűnt már korábban is az energiaszektor maffiatevékenysége, hogy lopnak, csalnak és hazudnak, hogy az igazságszolgáltatással is magas szinten összefonódások találhatóak. Azt javaslom, hogy akit felháborít, hogy milyen szinten folyik a fogyasztók kopasztása (legyen az bármilyen szolgáltató) vagy kilátástalannak találja helyzetét, az forduljon mihamarabb az alábbi szervezethez (senkit ne tévesszen meg a párt megnevezés, a szervezet lényege nem abban keresendő):

Tiszta Energiával Magyarországért Párt (TEMPO)

 

Aki esetleg szkeptikus, vagy „csak” érdekli a szervezet tevékenysége, az tekintse meg az alábbi TIGÁZ-zal megtörtént esetet (a videó kb. fél óra, az eleje kicsit vontatottan indul, de szerintem érdemes teljes figyelmet szentelni neki): http://worldtv.com/temponewstv.

 

5 komment

Címkék: média vélemény élet gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató mágnesezés

Még mindig tartja magát a mágnesezési teória baromsága

2011.07.13. 09:02 villanyóra

 Hogy kedvenc áramszolgáltatóink ne találgassák tovább, hogy megnyugodhatnak-e végre, újból életjelet adok. Villanyóra mágnesezési ügyekben semmi érdemlegesről nem tudok sajnos egyelőre a fogyasztóknak beszámolni, de háttérmunkálatok folynak továbbra is.

 Azt vélhetően mindenki látja, hogy a médiában ugyanúgy napirenden van a blog témája: hol áramszolgáltatói megrendelés a leadott riport a már jól bevált és megszokott személyek szokásos előadásában, hol egyszerűen a károsultak jogos felháborodását hallhatjuk (http://www.rtlklub.hu/video/133957), láthatjuk. De erre már kár is a szót vesztegetni.

 Sajnálatos módon a média még mindig nem látja akkora problémának az ügyet, hogy a valóságnak utánanézzenek, pedig rendszeresen szeretnek azzal kérkedni, hogy egyes ügyekben feljelentést tettek, ilyen-olyan oknyomozásaik milyen hatalmas eredményre vezettek. Pedig, ha végre egy kicsit utánanéznének, feltehetőleg több ezer embernek tudnának segíteni.

 Érdekes, hogy a rendőrség is mennyire megosztott a témát illetően. Az egyik azzal zárja le a nyomozást, hogy bűncselekmény nem állapítható meg, a másik pedig azzal, hogy az elkövető személye nem állapítható meg (ami nem mindegy). Egynéhány ügyben az ügyészség is megkapta vádemelésre az ügyet, de szerencsére őket még nem kebelezte be teljesen a korrupció. Nem tudhatom, hogy melyik rendőrség milyen szabályozás mentén nyomoz, ugyanazon nyomozás lefolytatása után miért jut más végeredményre, de remélem, hogy lassan a nyomozásban is érvényesül az igazság, és belátják, akik tévedtek.

 Hihetetlen, de igaz, hogy az áramszolgáltatók ügyvédei (tisztelet az általam még nem olvasott kivételnek) gátlástalanul hazudnak és félrevezetik a bíróságot mind közig mind polgári peres eljárásokban. Ha erre felhívja a fogyasztó vagy képviselője a figyelmet, akkor az érthetetlen módon semmilyen következménnyel nem jár. Érdekes „véletlen”.

 Még sajnálatosabb, hogy a bíróságok sárba tiporják a törvényeket, és mindenféle mondvacsinált ürügyek alapján kívánják a fogyasztókat áramszolgáltatói érdekek mentén eltiporni. Felháborító, hogy mihez van pofája a bíróság intézményének nevezett bábnak az ügyben. Ezek a tények csak azt erősítik meg, hogy Magyarországon a megnevezésen kívül a jogállamiság nem jelent semmit a jog képviselőinek. Illene már a bíróságokat is kissé helyrerázni – ez így nem mehet tovább!

 A fogyasztói érdekvédelmi szervezetek nem töltik be maradéktalanul a feladatukat: a határozat a fogyasztó javára jó, de korántsem elegendő. Több szolgáltatónál ezzel még sajnos sincs vége a történetnek. Feltételezem, hogy náluk megvannak a szükséges információk ahhoz, hogy hathatósabb lépéseket megtegyenek, de feltehetőleg az áramszolgáltatók ide is beszivárogtak – mint az igazságszolgáltatás más területeire is. Nem éppen optimális megoldás, hogy a farka csóválja a kutyát, de remélhetőleg lassan felébrednek a hatóságok és hivatalok is az ügyben, és rájönnek, hogy ez így nem mehet tovább.

 Végezetül egy jó hírrel is szolgálhatok. Előfordult már többször is, hogy amelyik fogyasztó megfelelő arroganciával és határozottsággal tudta indokait felsorakoztatni ügyében, az ellen visszavonták a vádakat, kötbért. Csak azt javasolhatom, hogy aki nem vétkes, az határozottan utasítsa vissza a vádakat, és ne ijedjen meg az áramszolgáltatói hazugságok és módszerek láttán, mert ezzel csak megerősítik a szolgáltató abban a tudatban, hogy nekik mindent szabad!

 

 

 

14 komment

Címkék: média vélemény élet bíróság kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

A villanyóra meghibásodásának valódi oka

2011.05.17. 23:02 villanyóra

 

Mi az igazság? Mi van a mágnesezési ügyek mögött? Perca és csapata a háttérből eddig is igen élénken részt vettek a blog életében. Most megosztják, hogy kutatásaik során milyen következtetésre jutottak: Vajon az áramszolgáltatók szándékosan és jogtalanul megkárosítják a fogyasztókat? Amennyiben igen, akkor hogyan teszi?

 

 

                        „Tisztelt Blogolvasók, Károsultak!

 

Eddig még soha nem szóltam fő blogbejegyzésben az olvasókhoz. Akik rendszeresen követik a villanyóra-mágnesezéssel meggyanúsított károsultak védelmére létrehozott blogot, azok bizonyára észrevették már, hogy ugyan ritkán, de hozzá szoktam járulni a kommentek számának növeléséhez. Sok esetben szakmai, logikus alapokra épülő, ésszerű kérdésekre választ adó kommentekbe, máskor meg gyerekes, homokozó-vita szintjéig lealacsonyodó, gyalázkodó verbális háborúkba bocsátkozom. Talán sokan nem értették a kettősség okát, de most úgy érzem eljött az idő, hogy erről és sok minden másról is szóljak, szóljunk. A részemről megnyilvánuló kettősség csak pszichológiai és taktikai érdekeket szolgált eddig, melynek nagyon komoly okai voltak.

Ezt a blogot kimondottan az áramszolgáltatók által ártatlanul megvádolt károsultak megsegítésének céljából hoztuk létre, ahol hasznos tanácsokkal, segítséggel tudjuk ellátni őket, ill. más jószándékú, együttérző esetlegesen jogi képzettségű olvasók szolgálhatnak hasznos kapaszkodókkal számukra. Valamint egyfajta nyílt vitaterepet is biztosítottunk, ahol a vélemények, ellenvélemények ütközhetnek a témával kapcsolatban pro és kontra.

Azonban nem titok, hogy semmiképp nem az a célja, hogy az áramszolgáltató cégek kisebb-nagyobb beosztású alkalmazottai, velük ilyen-olyan kapcsolatban álló igazságügyi szakértők, valamint álláspontjukat osztó felsőoktatási intézmények oktatóinak a „játszóterévé” váljon. Már a kezdet kezdetén megpróbáltak befurakodni ebbe a térbe és bomlasztani, a károsultakat elkedvetleníteni, a szolgáltatóval szembeni küzdelmüknek a feladására rábeszélni. Sok kommentelő szembe is szállt ezekkel a beírogatókkal a saját vérmérsékletének megfelelően.

Én rendszerint agresszív módon támadtam nekik, mivel egyfajta nyomozást is folytattunk a blogon és sok minden más tényezőre kíváncsiak voltunk. Ezért a legszélsőségesebb határig is elmentem, hogy kihozzam egy-egy ilyen illetőből a maximumot, a valós gondolatait, hogy mindenki és mi is láthassuk mennyire komoly emberekkel állunk szemben. Az eredményt most nem kommentálom, de annyit elárulok, hogy lesújtó a konklúzió.

Azért éreztük elérkezettnek az időt, hogy mi, a blog mögött álló szakértő csapat is megszólaljunk, mert bizonyos egyenes forrásból származó, a birtokunkban lévő információk alapján tudjuk, hogy az áramszolgáltatók és köreik azon a tévúton járnak, hogy a blogot esetleg egy íráskényszertől szenvedő „kocaújságíró” és talán néhány mérges károsult tartja fenn bosszúállás céljából, mint „fröcsögőfalat”.

Ennek megfelelően születnek a fogyasztókat leszóló, letolvajozó, pökhendi, arrogáns, cinikus és agresszív kommentek. Ezzel próbálják meg elbizonytalanítani, a blogot olvasó, nem kommentelő károsultakat, a szolgáltatók emberei.

Ez a tevékenységük eddig is káros volt és csak taktikai okokból tűrtük meg őket. Mostanra azonban már nem vagyunk rájuk kíváncsiak, ezért egy teljesen új stációhoz érkeztünk el.

 

Az ilyen romboló kommenteket automatikusan töröljük, mert semmi keresnivalójuk itt!

Természetesen ez nem vonatkozik mindegyik hozzászólásra, hiszen félretájékoztatott, becsapott szerelők ellenvéleménye, esetleg némi szaktudással rendelkező személyek cáfoló álláspontja, akik meg vannak győződve igazukról, mert ügyesen megvezették őket, továbbra is fontosak a blog szempontjából.

Minden kedves károsultnak és jószándékú olvasónak fel kívánjuk hívni a figyelmét, hogy nem azok vagyunk, akiknek esetleg egy-két komment erejéig próbál beállítni minket valamelyik áramszolgáltatóhoz-közeli személy!

 

Felsőfokú műszaki és közgazdasági, valamint jogi végzettséggel rendelkezünk és a k+f területen dolgozunk sokan. Több egyetem magas tudományos fokozatú tanára, oktatója és az áramszolgáltatóknál dolgozó barátunk segíti a mágnesezéses boszorkányüldözés felszámolását. Számos külföldi, a területen dolgozó szakemberrel állunk kapcsolatban. Már a blog megszületése előtt is figyelemmel kísértük mi és én magam is a villamos fogyasztásmérő mágnesezéses eseteket, amikor azok kezdtek elszaporodni.

Már nagyon korán laboratóriumi vizsgálatokat folytattunk ezen esetek műszaki valóságtartalmának ellenőrzése érdekében. Az országban számos áramszolgáltatási területen végeztünk dokumentált pontosságellenőrzést villamos fogyasztásmérőkkel.

Mind hazai összeszerelésű, mind külhoni gyártású Ferraris-tárcsás mérőket vizsgáltunk erős mágneses térrel szembeni viselkedés szempontjából.

Egyértelműen beigazolódott számunkra a már első hallásra is felmerült gyanú. Szó sincs semmilyen tömeges villanyóra mágnesezésről, neodímium mágnessel történő mérő befolyásolásról. A villamos fogyasztásmérők nem lassíthatók semmilyen külső mágnessel. Még neodímiummal sem. Annak ellenére sem, hogy ezt a módszert a szolgáltatók szakértői az Actaris, vagy Schlumberger H10 típusú órákkal meggyőző módon be tudják mutatni. Ennek is van oka, hogy miért és annak is, hogy miért mindig ez a két, ami valójában egy típus, van erre a célra felhasználva.

 

Azon az egy dolgon gondolkodjon el mindenki, hogy a mérő névátíráskor elvégzett felülvizsgálat alkalmával, amikor a szolgáltató ellenőrzi, hogy az átadott mérővel nem történt-e bármilyen szabálytalan vételezési kísérlet az előző fogyasztó részéről, miért csak a látható manipulációkat vizsgálja?

Amennyiben komolyan gondolja a villanyóra szándékos mágnesezését, úgy miért nem védi meg az új szerződő fogyasztót, az előző felhasználó manipulációs szándékú magatartásának következményeitől? Miért nem rendszeresíti a szolgáltató felülvizsgálatkor, mérőcserekor a helyszíni pontosságellenőrzést?

Amennyiben a szándékai tiszták lennének és komolyan hinné, hogy rossz szándékú fogyasztók mágnessel akarnak áramot lopni, akkor ugyanúgy ellenőrizné a mérőket ebből a szempontból is. Azonban ezt mégsem teszik… Vajon miért nem…?

Egy a témával foglalkozó konferencián, mint hallgatóság vettem részt, ahol az ELMŰ kommunikációs igazgatójának feltették ezt a kérdést, amire azt válaszolta, hogy azért, mert a törvény tiltja. Természetesen ez nem igaz! Sőt! A törvény szerint a mérő hitelességéért a szolgáltató a felelős. Ráadásul törvény ilyet nem tilthat, legfeljebb nem ír elő kötelezően.

 

Tény, hogy a neodímium mágnes akár kétezerszer is erősebb lehet egy-egy hagyományos mágnesfajtánál, de ekkora mágneses erőt bármilyen elektromágnessel elő lehetett állítani eddig is. Nem volt szükség kivárni az 1980-as éveket, vagy hazai viszonylatban az 1990-es évek derekát.

Kutatásaink, vizsgálataink alapján megállapítottuk és ezt több biztos forrásból származó információnk is megerősíti, hogy a fogyasztók mágneses befolyásolással való meggyanúsítása, meghurcolása nem más, mint egy retorzió, a valós nagy titok elleplezésének érdekében. A megfélemlítés módszerével élve próbálják bevinni a fogyasztók tudatába, hogy „NE MERJETEK SZÓLNI, HA A VILLANYÓRÁTOK TÖBBET MÉR A VALÓS FOGYASZTÁSNÁL, MERT AKKOR MEGJÁRJÁTOK ÉS FIZETNI FOGTOK!”.

A szúrópróbaszerű fogyasztásmérő vizsgálatok alapján, melyben nagy segítségünkre voltak több áramszolgáltató alkalmazásában álló szerelők, szakemberek, valamint a szolgáltatóknak dolgozó alvállalkozók alkalmazottai, megállapítottuk, hogy a nagy titok a szolgáltatási területen kihelyezett mérők többségénél tapasztalható pozitív hiba, mely természetesen nem a fogyasztó érdekeit szolgálja.

A szolgáltatók különféle médiumokban hadjárat-szerűen indított kampányai által azt a „mesét” kívánta elhitetni a nézőkkel, hallgatókkal, fogyasztókkal, hogy neodímium mágnesekkel házaló csalók, mágnes árusok veszik rá a tudatlan, ámde esendő fogyasztókat a csalásra.

A mágnesezési esetek sokaságait begyűjtve nyomozási munkába fogva, bebizonyosodott, hogy ebből semmi nem igaz, hiszen amennyiben ilyen csaló bandák garázdálkodnának egy-egy területen, úgy a mágnesezési esetek mindig egy gócpont köré lennének csoportosulva.

Nem igazán értettük mi lehet mégis a mérő lemágneseződéseknek az oka.

Minden áramszolgáltatói állítással ellentétben, a valóságban, semmilyen olyan tudományos műszaki álláspont nem létezik, mely szerint a villamos fogyasztásmérők lemágneseződésének oka, a szándékos neodímium mágnessel történő demagnetizálás.  

Ezt csak hazánkban állította először Dr. Szunyogh István villamosmérnök, igazságügyi szakértő, aki ezen álláspontját az Elektrotechnika c. folyóirat 2007./2. számában publikálta. A témában megszólaló, megszólaltatható igazságügyi szakértők (tisztelet a kivételnek) ugyanezt az álláspontot vallják, állítják a hatóságok, bíróságok előtt is, félrevezető módon. Sőt, műszaki emberek lévén azt a szakmaiatlan álláspontot képviselik, hogy egy berendezés csakis egy módon mehet tönkre, más oka nincs is egy meghibásodásnak.

Számos vád ért engem és a blogon kommentelő, az igazságukat kereső fogyasztókat is, hogy nem csak beszélni kellene, meg tagadni, hanem, előállni, hogy mitől megy tönkre a villamos fogyasztásmérő.

A szolgáltatók tenyeréből csipegető „bérszakértők” csahos hada egyöntetűen vonyította, hogy zárlati áramok és villámcsapás semmiképpen nem okozhatja a fék-mágnesek demagnetizálódását. Ebből is látszik, hogy ez lehet a valódi ok.

Azonban, mi nem találgattunk, hanem számos laboratóriumi méréssorozatot végeztünk. Vizsgáltuk a zárlati áramok hatását, mely a mérő előtt lévő kismegszakító kioldási ideje alatt lép fel. A legmodernebb laboratóriumi oszcilloszkópokkal, mérőműszerekkel dolgoztunk. Egyszerű, olcsóbb, általános célú műszerekkel szinte észre sem lehetett venni a jelenség okára mutató részletet. Azonban az ördög a részletekben van…

Zárlatkor, a kismegszakító kioldási holtideje alatt, ha az éppen a szinusz-hullám csúcsára esik, általában egy 600-1500A-es áramlökés csúcs keletkezik. Mivel a Ferraris-tárcsás villanyóra áramtekercse sorosan van kapcsolva az áramkörbe, vagyis azon keresztül folyik át a fogyasztók felé folyó áram, így, ha zárlat keletkezik, az áramtekercs a zárlat fennállásának idejére, párhuzamosan kapcsolódik az áramkörbe. Pláne, ha a zárlat a fogyasztásmérőhöz közel, rövid és nagy keresztmetszetű vezetékszakaszon keletkezik.

Az igazán nagy problémát a zárlati csúcsáram professzionális, nagy felbontású, tároló-oszcilloszkóppal való vizsgálata fedi fel. Ugyanis az ily módon felvett oszcillogram analizálásakor, jól látható egy sokkal nagyobb értékű, akár 4000A-es áramtüske kiugrás is, mely nagyon rövid idejű. Mikro-és nanoszekundum időtartamú lehet. Minél keskenyebb, tűszerűbb és nagyobb amplitúdóval rendelkezik az áramtüske, annál károsabb.

Ez az egyenáramú áramlökés, a kis menetszámú áramtekercsben egy nagyenergiájú elektromágneses impulzust idéz elő. A jelenség közismert tudományos neve, EMP-effektus. ElectroMagnetic Pulse – elektromágneses impulzus. A mágneses impulzus az alumínium forgótárcsára csapódik, melynek felületén hullámszerűen végigfutva a fék-mágnesekre közvetítődik, csapódik rá.

Érdekes módon a villámcsapások másodlagos hatásaként, annak közelében ugyancsak EMP-effektus jelentkezik. Tehát nem a közvetlen villámívben, mint vezetőben folyó áram által keltett mágneses tér, vagy esetleg a károsító termikus hatás okozhatja a problémát. Erre irányuló vizsgálatokat megfelelő eszközök hiányában nem tudtunk végezni. Csak a nemzetközi tudományos kutatásokra tudtunk szorítkozni.

Ugyancsak a hallgatóság soraiban helyet foglalva, egy másik villanyóra-mágnesezési témával foglalkozó fogyasztóvédelmi konferencián vettünk részt, ahol az egyik előadó ugyancsak utánajárt a lemágnesezési probléma okának. Ő saját méréseit, ezirányú komoly kutatásait osztotta meg a hallgatósággal. 100%-ban ugyanarra az eredményre jutott, mint mi. Sőt még újabb részletekre is figyelmesek lettünk előadásában, melyet később mi magunk is leellenőriztünk méréssel és be is igazolódott. Ezért is nagyon hálásak vagyunk neki. Persze, ezen semmi csodálkozni való nincs, hiszen az igazság a valódi. Csak a hazugságot találták ki.    

Természetesen ebben az egész jelenségben semmilyen különleges felfedezés nincs, hiszen ún. lökő-áramos vizsgálatokat minden villamos fogyasztásmérőt gyártó cég végez termékein és deklarálja is termékeinek adatlapjában, hogy a berendezés számára azok nem ártalmasak. Ezt vizsgálataink is igazolták a külföldről beszerzett és egyes 1995-97 előtt és régebben gyártott hazai órák esetén. A többi berendezés ennek sajnos nem tett eleget, legfeljebb részlegesen.

A vizsgálatsorozatok után újabb vizsgálatokba kezdtünk, a jelenség okának felderítésére. Abban biztosak voltunk, hogy a fék-mágnesekkel van a probléma, de, hogy mi, azt szerettük volna megtudni teljes bizonyossággal. Következőkben a különböző fogyasztásmérőkből szereltük ki a fék-mágneseket és vizsgáltuk meg laposan. Le-és felmágneseztük.

Megállapítottuk, hogy a hazai szinten alkalmazott mágnesezési ügyekben előforduló mérőkben a mágnesek labilis viselkedése a mágnes-anyag összetételéből adódik. A fékszerkezet mágneseit telítésbe kell mágnesezni ahhoz, hogy stabil maradjon mezejük a felhasználási idő folyamán. Azonban, ha így jártunk el, akkor olyan nagy féknyomaték állt elő, mely által az órák olyan durva negatív hibával mértek, amely nem tette lehetővé a hiteles mérési beszabályozást. Egyszerűen szólva a mérők sokkal lassabban forogtak, mint a hiteles esetben.

Ahhoz, hogy hitelesen be tudjuk szabályozni a mérőt, nem lehetett telítésbe mágnesezni a fékeket. Vagyis alulmágnesezve lehetett csak hitelesíteni azokat. Így viszont labilissá válnak a fék-mágnesek, melyek érthető módon a zárlati áramok keltette áramlökéseknek már nem tudnak ellenállni.

Vajon miért kerültek beépítésre ilyen mágnesek az órába? Vajon miért nem tűnt ez fel a gyártáskor azonnal, amennyiben ez egy tévedés eredménye? Ezt az olvasók fantáziájára bízzuk… Természetesen nekünk is megvan erről a véleményünk, de mivel nem vagyunk nyomozóhatóság, sem bíróság, így sem vádat, sem ítéletet nem hozhatunk.

 

A lényeg, hogy az ilyen fékszerkezettel rendelkező fogyasztásmérők nem alkalmasak a villamosenergia-fogyasztás elszámolásának alapját képező professzionális mérésre.

 

Ezen megállapításunkat támasztja alá az a tény is, melyet több megvádolt károsult elmondásából is kiderült, hogy a lemágneseződéses esetek 70%-ában lakásfelújítás után jelentkeztek a problémák, ahol aközben számtalan építőipari berendezés, csiszológép, betonkeverő, hegesztőtranszformátor működött és gyakoriak voltak a túlterhelések és a zárlati áramok miatti kismegszakító leoldások.

Ezután sok külföldi szakirodalmat, tanulmányt vizsgáltunk át és több villamos fogyasztásmérő gyártásban dolgozó külföldi szakember véleményét kértük ki. Kiderült, hogy a villanyórák spontán meghibásodása, lemágneseződése egyáltalán nem ismeretlen a külföldi gyártók, áramszolgáltatók, a területen dolgozó szakemberek számára. Ez egy teljesen közismert probléma. Főleg az USA-ban figyeltek fel erre a problémára fogyasztók reklamációi alapján. A több tanulmányt, vizsgálatot is készítettek már ezzel kapcsolatban. Egységes álláspont alakult ki arról, hogy számtalan oka lehet a villamos fogyasztásmérők fék-mágneseinek demagnetizálódásának. A külső tényezőkön kívül a legjelentősebb az áramlökés tüskék, azaz az EMP-effektus hatása. Más országokban az ilyen mérőket lecseréli a szolgáltató minden szó nélkül.

 

Azt próbáltuk meg kinyomozni, hogy vajon kitől is származhatott ez a neodímium mágnessel történő, rosszhiszemű villanyóra megrongálási elmélet.

Az igazságügyi szakértőkön kívül még Dr. Morva György a Kandó EKI korábbi tudományos igazgatója is egyfajta kemény élharcosa a mágnesezési ügyeknek. Az intézményt egészen véletlenül az összes áramszolgáltató támogatja.

Aztán feltűnt Härtlein Károly a Budapesti Műszaki Egyetem, Fizikai Intézetének tanszéki mérnöke, aki kedves és ártatlan módon, mint a fogyasztók „védőangyala” lépett a színre, aki elmondása szerint, csak azért szólalt meg a villanyóra mágnesezéssel kapcsolatban, hogy figyelmeztesse a fogyasztókat, ne próbálkozzanak a csalással, mert becsapják őket és pórul fognak járni. Tehát ő csak egyfajta „humanitárius” szerepet vállalt az ügyben.

Az igazság az, hogy ő pontosan ugyanúgy hozzájárult médiaszerepléseivel is a mágnesezéses „boszorkányüldözés” alapjainak alátámasztásához. Nem titok, hogy egykori, jó munkatársi kapcsolat fűzi Dr. Boross Norberthez az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatójához. Härtlein úr tulajdonképpen nagyon érdekes és lenyűgöző fizikai kísérleteket, bemutatókat tart oktatási célból diákoknak a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol egészen véletlenül az ELMŰ-ÉMÁSZ az egyik fő támogató.

Ha jól utánanéz bárki a dolgoknak, akkor rájön, hogy a különböző személyektől, szakértőktől, intézményektől származó egybehangzó vélemények valójában egyazon forrásból, ugyanattól a zárt körtől származnak.

Amennyiben valósak az információk, akkor a mérnök úr a tavalyi évben az Egyesült Államokban éppen egy érdekes bemutatót tartott az elektromágneses impulzusokkal történő fémtubusok horpasztgatásának bemutatásával… nagyon szomorú, hogy valaki az értékes tudását szerencsétlen emberek tönkretételéhez, kifosztásához való csaláshoz történő asszisztálásra fecsérli el.

 

Hangsúlyozzuk, hogy nem vagyunk nyomozóhatóság! Így csak bizonyos keretek között végezhetünk feltáró munkát, nyomozást. Azonban minden bizonyítékot, adatot átadtunk, átadunk a hatóságok számára. Már tettünk feljelentést is az ügyben komoly részletes bizonyítékokkal az ügyészségen. A nyomozás most sincs lezárva természetesen. Számos rejtett hang-és videofelvételt készítettünk az áramszolgáltatók mágnesezési ügyekben megtartott egyeztetésein, valamint az igazságügyi szakértői vizsgálatokon is.

Beismerjük módszereink nem minden esetben etikusak, de nem is törvénybe ütközőek. Erre mindig nagyon vigyázunk, a legutolsó paragrafusig. A felvételekkel nem élünk vissza, nem hozzuk nyilvánosságra. Az, csakis a hatóságokra tartozik. Azonban, amivel szemben mi küzdünk, az ártatlan emberek érdekében, amiatt minden erkölcsi elmarasztalás alól mentesülünk.

Sokan közülünk saját magunk ellenőriztük saját háztartásunkban lévő óránkat és (amelyik hibás volt) jelentettük be a szolgáltatónak a többletmérést, hogy figyelemmel kísérhessük egy biztosan minden külső behatás nélkül felgyorsult villanyóra miatti meghurcoltatás stációit lépésről lépésre.

Tisztában vagyunk vele, hogy a szolgáltatók keze sok irányba elér és szövevényes szálakon keresztül van befolyásuk a közéletre.

Ennek ellenére, nekünk is hasonlóan jól kiépített kapcsolatrendszerünk, ismeretségünk van, ahonnan pontos információk birtokába juthatunk. Még az áramszolgáltatók egyes zártnak hitt köreibe is vannak kapcsolataink. Mi előttünk sem marad semmi titokban. Nem a gyávaságunk, vagy félelmünk miatt nem szolgáltatunk ki információkat, teszünk közkinccsé fontos részleteket, fedjük fel magunkat. Csak a meghurcolt, ártatlanul megvádolt emberek érdekében tesszük, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben is teljesülhessen mi és az áramszolgáltatók bizonyos körei között az erőviszonyok egyensúlya.

 

Zárszóként csak annyit szeretnék mondani minden kedves blog olvasónak, a magam és a blog fenntartói nevében, hogy minden lopást, csalást, bűncselekményt elítélünk! Azt is, ha a fogyasztó teszi, azt is, ha a szolgáltató. Így a kisstílű nagyszámú valós energialopást is egy szinten kezeljük az országos méretű, szolgáltatói részről, a fogyasztók felé irányuló gazdasági bűnözéssel.

Nem rágalmazzuk, járatjuk le a Villamos-energia iparban dolgozó tisztességes, becsületes embereket, akik hasznos munkájukkal biztosítják és hozzájárulnak nap, mint nap az ország folyamatos, megbízható energiaellátásához.

Csak azért emeltük fel a „hangunkat”, ami már a becstelenség, az aljasság, csalás és bűnözés kategóriájába tartozik. Nekünk az ebbe a kategóriába tartozó tevékenységet kiszolgáló személyekkel van problémánk. Nem önbíráskodunk, de a hatóságoktól maximálisan elvárjuk a kellő fellépést.

 

Perca és a blog csapata„

26 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Fogjunk össze!

2011.05.03. 13:56 villanyóra

 

 Tisztelt sorstársak!

 

Egy kéréssel fordulok azokhoz; akik hozzánk hasonlóan nem fogadják el; hogy mindenféle bizonyítás nélkül; puszta feltételezésre alapozva bűnözőnek titulálják.

Olyanokat szeretnék megszólítani, akik hajlandóak lennének igen közeli bírósági perünkön támogatni jelenlétükkel, vagy akár tanúként. Akik nem bánnák, ha az ELMŰ a sorozatos gerilla-akcióját a becsületes emberek ellen; egy nyilvános peren kellene, hogy magyarázza!

Ha kell, akkor a végsőkig elmegyünk (legyen az akárhol), hogy bizonyítsuk az igazunkat, és segítsük azokat, akik hozzánk hasonlóan méltatlanul kerültek ebbe a megalázó helyzetbe.

Igyekszünk meggyőzni minél több károsultat, hogy legyen jelen a tárgyaláson; ezzel is erősítve azt, hogy nem egyedi eset a miénk (nagyon nem); és ha kell, akkor igenis van összefogás! Nem csak az ELMŰ, és barátai képesek együttműködni a kizsigerelés érdekében.

Tervünk szerint a lehető legtöbb médiumot, és az ügyünk mellett álló szakértőt megkeresünk.

Ha szükséges, akkor természetesen fizetjük a vidéki károsultak vonatjegyét, akit tanúként beidézhetünk! Amikor NYERÜNK a „szolgáltató” ellen, akkor úgyis kamatostul vasaljuk be rajtuk!

Emellett nagyon szívesen részt veszünk mi is a hozzánk hasonlóan megvádoltak tárgyalásain, ha támogatásunk segítségükre lehet!

Kérek mindenkit, hogy ha tud, segítsen! Bármilyen támogatásnak nagyon örülnénk; legyen az információ, pertapasztalat, személyes részvétel!

 

A megkereséseket az alábbi email címre várom, ahol további egyeztetésre is sor kerül:

villanyora.osszefogas@gmail.com

 

A teljes nevünket, és a kulcsfontosságú részleteket csak azért nem adjuk ki, hogy még véletlenül se teremtsünk támadási felületet a hiénáknak; illetve nem szeretnénk kijátszani minden kártyát, amely véleményünk szerint nyerhetővé tehet egy ilyen igazságtalan helyzetet.

Az alábbiakban röviden vázolnám a szüleim történetét, akik a tényleges elszenvedői a mocskos szolgáltatói eljárásnak. Esetünk kísértetiesen hasonlít az itt olvasottakhoz; újabb tapasztalatként szolgálhat sorstársainknak a részletekben; és az adatgyűjtésben!

A történet kezdete pár évvel ezelőttre vezethető vissza. Ekkor szüleim észlelték, hogy villanyórájuk többet mér az eddigieknél. Ezt telefonon (jóhiszeműen) jelezték az ELMŰnek; akik a következő kreatív magyarázatokkal szolgáltak: biztos a szomszéd lopja az áramot, vagy egy eddiginél nagyobb hűtő miatt nőtt meg a fogyasztás, esetleg valami meghibásodott.

Hallhatóan nem akarták az ügyet megoldani. Édesapám határozott állítására; miszerint NEM működik náluk hűtőház, sem fűtött medence (mondjuk fűtetlen se); nagy nehezen felajánlották, hogy lemérhetjük a fogyasztást a tőlük kölcsönözhető mérővel.

Szüleim saját költségen szerelőt hívtak, aki nem talált hibát; majd egy hétig mérték a bérelt eszközzel is a háztartás áramfogyasztását.

A szolgáltató a rájuk kötelezően vonatkozó 15 napon belül a füle botját sem mozdította; majd a sorozatos unszolásra megjelentek a szakemberek. Ekkor szemrevételezték az órát, és készült 2 összetartozó jegyzőkönyv.

Egyik szerint lecserélték a mérőórát (semmilyen díjat nem kellett fizetni, de fényképek sem készültek); a másik egy ténymegállapító jegyzőkönyv; miszerint az óra hibátlan, nincs külsérelmi nyom, nem hiányzik plomba, nincs megbontva, de nagyjából 100%-al többet mér.  A jegyzőkönyv következő oldalán ez áll: „feltételezhetően mágneses befolyás érte az órát, szakértői vizsgálat szükséges”.

Édesapám aláírta a jegyzőkönyvet; persze ekkor még nem is sejtette, hogy a megjelölt mágnesen hatás csak és kizárólag úgy érhette az órát, hogy ők megbuherálták annak reményében, hogy majd többet fizethessenek; mint egy kisebb falu teljes áramfelhasználása…

Úgyhogy tessék eme szép bejegyzést csillagozni; és kikérni magunknak; és nem azt hinni, hogy csak a lecserélés tényét írom alá, vagy jóhiszeműen nem elhinni, hogy nem fognak megvádolni…már mi is tudjuk!

Szüleim rémálmukban sem hitték volna, hogy rövidesen egy olyan eljárás részeseivé válnak, ahol épp csak a nyilvános megkövezés nem vár rájuk; minden egyéb megaláztatás igen (bár ugye még ki tudja; a szolgáltató tárháza kifogyhatatlan).

Ez után következett Pécel, az ELSTER Kft., és nagytiszteletben álló Szunyogh „villanyóramágus” István úr, aki középső ujjával megpörgette az óra kérdéses alkatrészét, eközben magában biztos azt skandálta, hogy „múkodj”; ám az óra nem így tett.

Az ítélet: a fékező mágnes hibás, (gondolom) hirtelen megjelentek karcolások (hiszen a leszereléskor még nem látszottak); ez pedig csak erős mágneses hatásra történhet.

Ezt követően mentalista barátunk kéretlenül még egy pszichológiai ténymegállapítást is fűz a sorozatban gyártott jegyzőkönyvre (mert biztos ez is a dolga a tárgyilagos megfigyelőnek); miszerint a felhasználó megijedt, és feljelentette magát. Köszönjük. Az ítélet készen áll.

Szóban hozzáfűzte még, hogy édesapám menjen, és egyezkedjen az Elművel.

Hogy–hogy nem: az óra H10, és pont 5 éves volt, amikor hirtelen elkezdték szüleim lopni az áramot. Kísérteties, igaz?!

A későbbiekben megérkezett az ítélet, igen jelentős összegű kötbérrel adósok vagyunk a szolgáltatónak. Az egyeztető tárgyaláson a már megismert tenyérbemászó-stílussal találta szembe magát az édesapám (a ráijesztés technikáját minden bizonnyal továbbképzésen oktatják az Elmű munkatársainak). Elindult egy bolhapiaci alkudozás, aminek során az összeg felét elengedik, ha csak itt, és csak most elismeri a vétkességét a fogyasztó.

Egy különleges akció keretében pedig kamatmentes részletfizetésre is igényt tarthat. Édesapám természetesen tagadta a vádakat, de a feltételezést is sértőnek titulálta.

Ekkor jött a második fázis, a gestapós módszer, a hölgy hangsúlyt váltott, arca földön túli átalakulást mutatott. Emelt hangon (mondjuk kiabálva) közölte, hogy apám mit is gondol. Meg lehet a pert próbálni; ültek már itt sokkal nagyobb emberek is.

Ez volt szüleimnek a vörös posztó; ekkor döntötték el, hogy bármennyi kínnal, álmatlan éjszakával, kiadással járjon is; nem hagyják magukat megalázni! Tisztességes emberek, sosem lopnának!

Az események további menete nem sok újdonságot tartogat.

Megkerestünk minden illetékesnek vélt jogvédő szervet, de csak egymásra mutogattak. Eközben az Elmű több fronton támadt, mert volt olyan; hogy egyszerre két osztályuk küldte ki a büntetést (nem is tudom, hátha kétszer is fizetünk az egyszer se! helyett); az EOSZ telefonos behajtást is próbált számlatartozás címén (mikor megértették, hogy ez kötbér, akkor visszavonták és elnézést kértek). De próbálkoztak egy pár hónap hallgatás után a naivitással is: szüleimet felhívták, és kedvesen megkérdezték, hogy mikor szeretnék elkezdeni a törlesztést; ahogy megbeszélték? –mintha történt volna megegyezés.

Megvolt a közjegyzői felszólítás is, amire hasztalan érveltek édesapámék. Most pedig ott tartunk, hogy nagyon közeli az első fokú tárgyalás időpontja, ahol az említett kamatos (??) összeg a tét, illetve a családom, és minden jogkövető fogyasztó becsülete.

Ezért is kértem levelem elején a segítségét mindenkinek, aki érintett. A jelenlétük is sokat számítana nekünk!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet:

 

E.

villany.osszefogas@gmail.com

27 komment

Címkék: média vélemény élet bíróság gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Rövid életkép

2011.05.02. 12:17 villanyóra

Kommentár nélkül:

 

- Melyik a villamos energiával legjobban ellátott ország?

- Magyarország: nagy a feszültség, kicsi az ellenállás, minden csak volt, a vezetők érintése pedig életveszélyes.
 
 

8 komment

Címkék: élet vicc áramszolgáltató

Pattogó villanyóra

2011.04.17. 21:48 villanyóra

 Justicia történetében nem az ELMŰ hozzáállása a meglepő, mert az maximum az egyeztetésen mutatott a szokásostól eltérő képet – kivételesen a fogyasztó javára. Az ELMŰ által kiküldött szerelők viselkedése a szokásoshoz (de nem elfogadhatóhoz) képest is kritikán aluli. Aki dolgozik, hibázik? Aki meg haptákba vágja magát, az fizet miatta, mint a katonatiszt?

 Ez a történet arra jó, hogy mindenki megtudja, hogy ha van benne egy kis hajlandóság a visszaélések feltartóztatására, és erre még a saját szabadidejéből is áldoz valamennyit, akkor olyan mértékben átláthatja a mágnesezési ügyek visszásságait, hogy az egyeztetés nem a fogyasztónak lesz kellemetlen, hanem az áramszolgáltató képviselője, jelen esetben Pakontay Péter húzza be fülét-farkát, és nyüszítve menekülne – ha tehetné. De ő sajnos, oda van „láncolva” az asztalához. Ha véletlen olyanra vetemedne, hogy elkezd gondolkozni, netán még értelmes gondolata is támad, és ezt még valamilyen módon jelzi is, akkor Fodor gazdi oldalba rúgja az asztal alatt esetleg, és megvonja a vacsit tőle. Az a szerencséje a gazdinak, hogy a kutyák hűségesek – akkor is, ha tudják, hogy nem kellene.

 Igaz, hogy egyértelműen kiderül a fogyasztási kép elemzéséből, hogy a fogyasztónál véletlenségből éppen a szerelők „áldásos” tevékenysége tájékán romlott el az óra, de mivel az ELMŰ és szerelői feddhetetlenek, csak a fogyasztó lehet a bűnös, ergo fizessen, ha akkora marha volt, hogy megbízott ember(telen)társaiban.

 Vajon kinek és mikor kellene ilyen esetben a felelősséget vállalnia a fogyasztó életének tönkretétele miatt? Mert, azt mindenki sejti, hogy a fogyasztó legfeljebb azzal követett el hibát, hogy bizalmat szavazott egy tisztességtelen, minden hájjal megkent bandának. Ekkora árat kell ezért fizetni? Ki veszi a bátorságot, és szabja meg, hogy mindenért a fogyasztó a felelős?

Innen jöjjön Justicia története:

„2008. augusztus 28-án az ELMŰ emberei jöttek ki hozzánk plombázni. Beengedtem őket a villanyórákhoz, majd mivel megbíztam az ELMŰ szakembereiben, magukra hagytam őket, és bementem a házba a dolgomat végezni, mivel senki nem hívta fel a figyelmemet arra, hogy ne hagyjam el a helyszínt – annak ellenére, hogy majdnem egy éve kormányrendelet is felhívja erre a figyelmet, amit sajnos utólag tudtam csak meg. Tehát a villanyórák "piszkálásánál" nem voltam a helyszínen, de amikor erős zajt hallottam kintről, kimentem megnézni, hogy mit csinálnak, láttam, hogy az órákat leszedték, nem éppen óvatos módon (az évek óta lekapcsolt, nem használt bojler órát is), majd az órákat elkezdték pörgetni olyan mértékben, hogy szinte nem is lehetett látni az óra számlapját. A villanyórát kihúzták a földre, majd kicsúszott a szerelők kezéből, az óra a járdán koppant, majd pörgették eszeveszettül!

 Amikor rákérdeztem, hogy mit csinálnak, az volt a flegma válasz, hogy "ellenőrizzük" az órát. Ezek után adtak egy jegyzőkönyvet, amiből annyit tudok kiolvasni, hogy az ELMŰ-től voltak, és olvashatatlan nevű valakik voltak kint... valami Tunyogi G. és Fodor M. (?)  A dolguk végeztével megkérdeztem, hogy mindent visszatettek-e, hogy visszakapcsolták-e úgy, ahogy volt, erre a válasz igen volt. Nem volt jó a szemüvegem, de a kérésükre aláírtam a jegyzőkönyvet úgy, hogy bele se olvastam, megbíztam bennük – de már soha többet nem fogok.

Egyszer este fürdéskor észrevettem, hogy elképesztő forró a víz, majdnem leforráztam magam. Akkor mentem megnézni a bojler óráját (ami évek óta le van kapcsolva, nincs használva, mert gázcirkó melegíti a vizet!). Ekkor azt láttam, hogy a bojler óra fel van kapcsolva (annak ellenére, hogy a szerelők biztosítottak róla, hogy mindent ugyanúgy hagytak, ahogy korábban volt!!!). Amire észrevettem, addigra már 101Kw-tal volt több benne a régi papírhoz képest. Ergo a szerelő nem kapcsolta vissza ugyanabba az állapotba, ahogy találta. De én ezt is kifizettem, annak ellenére, hogy nem használtam el, és egyáltalán nem is kértem rá senkit, hogy az óra be legyen kapcsolva. A szerelők mulasztását nekem kellett kifizetnem. (Akkor még nem is tudtam, hogy nem csak ezt a mulasztását.)

 Másfél évvel később megérkezett a legutóbbi éves elszámoló számla (a korábbi is magasabb volt a normálisnál, de annál még a fogyasztói szokásaimban kerestem a hibát). Kölcsönkértem a rokonoktól, ismerősöktől annyi pénzt, hogy be tudjam fizetni ezt a hatalmas összegű számlát. Mivel nem tudtam, hogy mi mennyit fogyaszt, mi lenne a reális fogyasztás, nem kérdőjeleztem meg az ELMŰ-t. Ezt még a mai napig nem tudtam megadni! De nyilván az ELMŰ ennek az „apróságnak” nem érzi a súlyát! Most még egy szerződésszegéses elmélettel is elő tudtak állni. Normális, amit ezek csinálnak? De őszintén?!

 A felújítás során beépítésre került több "A" kategóriás háztartási gép, de nagyon keveset  mertem használni őket. Szó szerint a  mosógépet sem használtam!!! Kézzel mostam!!! Szinte semmilyen dolgot nem használtunk, amit nem volt égetően muszáj! Nem is sütöttem, nem kapcsoltam fel a villanyt, vagy ha igen, akkor csak 1 db égő égett, stb. Szóval visszamentünk a teljes őskorba. Azzal nyugtattam magam, hogy ezek hatására majd csökken a következő elszámolás. Pedig az ELMŰ már az elszámoló számla kibocsátásakor tudta, hogy az óránk nem megfelelően mér! Mégsem értesítettek róla!

 Nem kell mondanom, hogy nem  hogy csökkent volna, hanem még nőtt is a fogyasztásunk – annak ellenére, hogy már szinte nem használtunk semmit!

 Innen a történetünk hasonló az eddigiekhez, mígnem elérkeztünk az egyeztetéshez. Pakontay Péternél voltam egy meglehetősen rövid (mellé)beszélgetésen. Az „úr” kezdeti nagy mellénye az egyeztetés során egyre kisebb lett, a végére még szűknek is látszott. Kiderül, hogy Péter azt se tudta, hogy fiú-e avagy lány. A kérdésekre nem válaszolt, fel kellett rá többször hívnom a figyelmét, hogy nem a mellébeszélésre vagyok kíváncsi, de nem jutott el a tudatáig. Talán egyszer az ő szűk agyába is bele fog férni, hogy mihez asszisztál, és bűnrészes. Még nem érkezett el a megvilágosodás pillanata nála. Türelem rózsát terem???”

Vajon meddig kell még várni a csodát? 

18 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Az E-ON újabb visszaélése

2011.04.04. 21:55 villanyóra

 Ebből az esetből is tisztán látszik, hogy a szolgáltatók azt tehetnek meg a fogyasztókkal, amit nem szégyellnek, és nincs komolyabb jogi következménye annak, ha visszaélnek monopol helyzetükkel. (http://www.rtlklub.hu/most/19829_hirado_ket_ev_negy_honap_letoltendo_bortonbuntetest_kapott_e 12.45-nél kezdődik a debreceni eset)

Egy letört plomba miatt fizettet ki az E-ON az összes társasházi fogyasztóval közel negyvenezer forintos óracsere díjat annak ellenére, hogy az E-ON maga is elismerte, hogy az órákat nem manipulálták, nem loptak áramot. Arról nem nyilatkozott a szolgáltató sem, hogy miért volt szükséges az óracsere, amennyiben az óra nem manipulált. Még szerencse, hogy a szolgáltató nem mert kötbért is kérni, mert akkor feltehetően a fogyasztók ízekre szednék. A jó hír, hogy ebben az ügyben (is) már a rendőrség nyomoz.

A riportból megtudhatjuk, hogy csak lakótelepi lakásokról van szó, és több, mint 200 fogyasztót érint eddig az ügy. Még szerencse, hogy nem csak a mágnesezésből tudnak minden komolyabb felügyelet nélkül megélni az áramszolgáltatók. Akkor még nem is tértem ki arra, hogy az órák nagy része többet mér, nem esik a szabályos +-2%-os hibahatáron belül.

Egy építő jellegű kritikával illetném a riportot: a Magyar Energia Hivatal illetékes az ügyben. Az NFH csak számlázási ügyekben szokta tudni az energiaszektorral kapcsolatos ügyeket megnyugtatóan rendezni, az ombudsman pedig még azt se.

 

 

 

8 komment

Címkék: vélemény élet gondolatébresztő eon áramszolgáltató ellenörzés villanyóra

Ő így harcol az igazáért

2011.04.01. 00:05 villanyóra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez nem csak a te harcod! Ez közös érdek!
(Rambo éber. Rambo szemfüles. Rambo különös tekintettel figyel a HarcKocsi mágnesekre.)
 

1 komment

Címkék: élet vicc gondolatébresztő áramszolgáltató

Második generációs mágnesezés

2011.03.15. 21:53 villanyóra

 Igazság szerint én teljesen biztosra vettem, hogy a mechanikus villamos mérőórák eltűnésével (digitális átállás) megszűnik a villanyóra mágnesezés kapcsán felröppent botrányszagú, maffiagyanús fogyasztóterrorizálás és állami jóváhagyással folytatott kopasztás. Azonban úgy tűnik, hogy hatalmasat tévedtem.

 A napokban kiderült, hogy az egyik áramszolgáltató (de lehet, hogy már több is) már teszteli az újonnan megrendelt Pafal digitális órákat. Ezek a következőképpen néznek ki:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A digitális órák működéséről annyit azért érdemes tudni, hogy – a mechanikusokkal ellentétben – nem tartalmaznak fékmágnest, tehát az eddig áramszolgáltatói oldalról oly kitartóan emlegetett szupermágnesekkel fékezni semmiféleképpen (még elméletileg sem) sem lehet őket.

 Azonban ennek ellenére a Magyarországon felszerelni tervezett órákon található egy LED, mely arra hivatott, hogy a mágneses befolyásolást jelezze (képen bekeretezve). Felvetődik a kérdés, hogy miért is lehet erre szükség? (A mechanikus óráknál úgy tűnt, hogy nincs rá szükség a szolgáltató szerint, pedig egyre több fogyasztói panasz érkezik a mágnesezési ügyekkel kapcsolatban.) Az eddigi információkat végiggondolva csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy folytatódik az áramszolgáltatói terrorizmus! Feltehetően ezt a LEDet idővel akár távirányítással is bekapcsolhatja az áramszolgáltató, és jaj annak, akire éppen a választás esett. Vagy nem tudni, hogy van-e olyan okos az óra, hogy akár előre beállítják napra pontosan, hogy mikor gyulladjon ki a LED? Ez a LED csak és kizárólag visszaélésre adhat alapot (ezt természetesen jogalapnak nem nevezhetjük ugyanúgy, mint a mágnesezésnél az gazságügyi szakértői jegyzőkönyveket sem), és megint csak a fogyasztók megkárosítására irányul, ugyanis semmilyen – áramszolgáltatással kapcsolatos – műszaki funkciót az órában nem tölt be. Kicsit elemezgessük ki a témát néhány szempontból.

 Mit bizonyít ez a LED? Semmit. Ugyanis a „mágneses befolyásolás” műszaki szempontból önkényes és definiálatlan fogalom. A LED jobb esetben is csak „mágneses hatást” mutathat, de hogy az egyúttal tudatos cselekmény lenne – vagyis tényleg a megnevezésében szereplő befolyásolás –, az csak a szolgáltató egyoldalú, rosszindulatú feltételezése! Nem bizonyít semmit, nem lehet jogalapja semmilyen eljárásnak!

 Az meg már megint a felróhatóság kérdését veti fel, hogy amennyiben feltételezzük, de el semmiképpen sem fogadjuk, hogy szándékos befolyásolásról van szó, akkor is azt ki követte el? Mivel a szolgáltatókkal a fogyasztók polgári jogviszonyban állnak, és a VET illetve áramszolgáltatói szabályzatok is egyértelműen leírják, hogy a szerződésszegés tényét az áramszolgáltató köteles bizonyítani! Az objektív felelősség fogalma, mint olyan, már rég nem használható fel bizonyíték szintjén egy eljárás során – bár, tegyük hozzá, hogy a gyanútlan fogyasztót minden erőfeszítés nélkül szándékosan megvezeti a szolgáltató ezzel a kifejezéssel, és az áramszolgáltatók ezt minden további lelkiismeretfurdalás nélkül ki is használják.

 Azt is tudjuk, hogy egy mérés definiált mérési adatok nélkül nem mérés – mint azt már az áramszolgáltatók „független” igazságügyi szakértői is kezdik sejteni. Semmi adat nem mutatkozik arról, hogy a jelzés mekkora hatás (mágneses indukció) esetén lép működésbe, milyen helyen mérve, stb.. Hogy az elektromos hálózatról esetleg ez az óra is kaphat-e olyan impulzust, ami hibát eredményez annak valamely részében, szintén nem publikált (persze, ha szakértői vizsgálatok lesznek a digitális órák kapcsán is, akkor nyilván a magyar „tudomány mai állása szerint” nem teheti tönkre semmi az órát, mivel az óra szent és sérthetetlen – ellenben a fogyasztó ezzel a kiváltsággal nem dicsekedhet. Mivel ő minden további nélkül kopasztható. Határ a csillagos ég.

 Nem tudom, hogy a szolgáltató felhívja-e az óra felszerelésekor majd a fogyasztók figyelmét arra, hogy mágneses hatás okozhat

  • mérési hibát (amennyiben valóban okozhat?),
  • egyéb jogi következményeket (na, azt minden további nélkül ma már egy levegővétel is okozhat a mai áramszolgáltatói gyakorlatban – az se kizárt, hogy a levegő valamely összetevőjére érzékenyek a villanyórák, csak a „tudomány mai állása szerint” csak a fogyasztó állhat az óra túlpörgése mögött… elég kényelmes megoldás).

 Jó kérdés, hogy a fogyasztó számára is bármilyen módon ismerteti-e, hogy

  • mi okozhat ilyen hatást,
  • milyen magatartást vár el a fogyasztótól a LED jelzésének megakadályozására a szolgáltató,
  • milyen szabványok alapján támasztja ezeket a követelményeket,
  • ha a fogyasztó valóban betartotta a nem tudjuk, hogy valóban meglévő előírásokat, akkor vajon megint neki kell az ártatlanságát bizonyítania annak ellenére, hogy az áramszolgáltató kötelessége lenne a fogyasztó nem megfelelő magatartását bizonyítania a törvény illetve a saját belső szabályzata alapján is?

 Ez azért is szükséges lenne, mert egyre több olyan használati tárgy van, amelyben erős mágnes van (pl. leolvasásra – is – használható zseblámpa, játékok, mindennapos használat alatt lévő egészségügyi eszközök, stb.), és nem tudni, hogy ilyen és ehhez hasonló eszközök hatására is esetleg jelez-e ez a bizonyos LED. Egy zseblámpa ugyan semmi hatással sincs a fogyasztásmérőre, de lehet hatása egy ismeretlen érzékenységű mérő eszközre – amennyiben feltételezzük, hogy valóban van az órában mágneses hatást érzékelő bármilyen szerkezet, és nem csak valami távirányításra bejelző profitmaximalizálásra használandó, fogyasztók minden jogalap nélküli megkopasztást célzó berendezést szerelnek ki minden háztartásba. Feltehetően erre is az „OMH-pecsét” lesz a bizonyíték az áramszolgáltató szerint, pedig lassan egy teljes ország tudja, hogy ez semmiképpen nem bizonyíték semmire abból, ami az óra hitelesítése után történik az órával.

 Azt se lehet tudni, hogy amennyiben eddig se tartották szükségesnek áramszolgáltatói oldalról vizsgálni, hogy az óra felszerelésekor milyen mágneses térbe helyezik fel az órákat, most már a helyszínen mégis fognak ilyen jellegű vizsgálatokat is végezni? Mert nyilván ez esetben szükséges lesz. Sőt, lesz újabb beszállítója is az áramszolgáltatóknak, ezzel párhuzamosan emelkedő áramszámlája a fogyasztóknak, mivel most már a szolgáltató se tartja majd feleslegesnek, hogy mágneses tér ellen védett dobozban szállítsa a villanyórákat - feltehetően.

 Javasolnám a szolgáltatóknak, hogy mivel azt nyilatkozták korábban, hogy az. ú.n. „katabox” véd a mágnesezés ellen, akkor egyből ilyennel szereljék fel az órákat, és akkor megspórolják a feltehetően nem a legolcsóbb mágneses befolyásolást jelző eszközt, amit így szükségesnek tartanak az órákba beépíteni, avagy beleépíttetni. Ezzel megtarthatják azt az a beszállítójukat is, aki ugyan semmit nem tesz hozzá a szolgáltató tevékenységéhez, de feltételezhetően jól megél belőle.

 Az is érdekes kérdés lehet, hogy amikor az órát megrendelték a gyártótól, és kérték rá a mágneses befolyásolás feliratot, akkor vajon mivel tudták olyan szépen megetetni a gyártót, hogy az tényleg látta értelmét, és rátette az órára a feliratot és a ledet? Hiszen így most jelen esetben a Pafal óra gyártója a saját hitelét rontja ezzel a felirattal, gyakorlatilag saját magát degradálja vele. Vagy lehet, hogy nem tudta, hogy mit jelent a felirat, amit kértek? Ezt erősen kétlem. 

 Az már csak a hab a tortán, hogy az eddig tesztelés okán felszerelt órák mindegyikén világít ez a mágneses befolyásolást jelző led. Ez azt jelenti, hogy már a tesztidőszak alatt lemágnesezték a mágnest nem tartalmazó órát? Vagy már eleve mágneses térbe helyezték? Vagy netán a műanyagborítás mágnesezte meg? Vagy az is lehet, hogy megtudták a házalók, hogy hol szereltek digitális órákat, és támadásszerűen megmágnesezték az újonnan felszerelt digitális villanyórákat? Ezek már komolytalan kérdések, de ezt az áramszolgáltatói magatartást már nem lehet komolyan venni, az biztos.

 Kíváncsi vagyok, hogy az áramszolgáltatói „agymosás” tanfolyamokon milyen indokkal magyarázzák ennek a lednek a fontosságát? Mert a kételyeket el kell oszlatni, különben nem lesz hiteles még az alkalmazottak számára sem ez a vízfejű társaság. (Azt már meg se merem kérdezni, hogy az vajon az alkalmazás feltétele-e az áramszolgáltatóknál, hogy 50-es IQ alattiak legyenek a mágnesezési ügy képviselői, ügyintézői?)

 Az állam szerepe sem elhanyagolható a kérdésben, mivel ezt a lehúzást, jól átgondolt csalást, nyilván valamilyen szervnek „engedélyeznie” kell. Ha azt veszem, hogy a Magyar Energia Hivatal az áramszolgáltatók felettes (állami) szerve, egészen egyértelműen kirajzolódik, hogy ők is megkárosítják lakosokat, fogyasztókat azzal, hogy nem szabnak határt a mágnesezési ügyeknek, annak ellenére, hogy belőlü(n)k élnek. Persze, ők tudnak azzal takarózni, hogy a fogyasztóvédelmi osztályuk kb. 90%-ban törölteti a szolgáltató kötbérigényét a mágnesezési ügyekből kifolyólag – ennyit sikerült elérni több, mint 15 év alatt a mágnesezési ügyek kapcsán. Azért ne gondolja senki, hogy ehhez bárki is gratulálni fog nekik, és ujjongva tapsol majd a fülével örömében!

 (Az oktatás felzárkóztatására is lenne egy javaslatom: új tantárgyat kellene bevezetni – persze, áramszolgáltatótól majdnem minden tekintetben menteset. Áramszolgáltatói visszaélések ismerete vagy áramszolgáltatói csalások művészete lehetne például a tárgy neve. Ebbe a kérdéskörbe nem szeretnék most jobban belemászni, de volna még egy-két keresetlen ötletem hozzá.)

 Mindezeket végiggondolva úgy tűnik, hogy az áramszolgáltatók nem elégedtek meg az eddigi „boszorkányüldözésekből” behajtott pénzzel, hanem a továbbiakban is folytatni kívánják alantas kis üzelmeiket, a fogyasztók korlátlan zsarolását, csalást, hazugsághadjáratot. Ma már mindenkinek jogi és műszaki ismeretekkel kell rendelkeznie minimum, ha szerződést kíván kötni bármelyik magyarországi áramszolgáltatóval. Megéri egyáltalán áramot hálózatról használni? 

36 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra mágnesezés

Mit mond egy újabb külföldi tanulmány

2011.03.04. 15:02 villanyóra

Egyik olvasóm rendelkezésünkre bocsátott egy újabb tanulmányt, amit az internet jótékony hatásából szintén el lehet érni: http://www.usbr.gov/power/data/fist/fist3_10/vol3-10.pdf. Ez 2000 decemberében készült az USA-ban, egy hosszabb tanulmány internetes változata. A villanyórák karbantartásáról és teszteléséről szól.

A mágnesezési ügyek tekintetéből legfontosabb információt a 6.3.2. fejezet (2) bekezdése tartalmazza, amit most egy az egyben bemásolok:

"Other causes [of meter errors]:

- (2) Overloads and short circuits. The effect of overloads and short circuits may be to alter the magnetization of the brake magnets, to magnetize adjacent masses of iron, and in general to disarrange the parts." 

Vagyis e tanulmány szerint (is) a túlterhelés és rövidzárlat következtében meghibásodhat a villanyóra. 

Érdekelne, hogy az áramszolgáltatók olvasták-e ezt a tanulmányt, tudnak-e róla, vagy talán pont ennek a hatására gondolkodtak el arról, hogy ki lehetne használni ezt hibát?Abban szinte biztos vagyok, hogy Magyarországon nem fog ilyen tanulmány készülni. Csak olyan, amiben egyértelműen azt mondják, hogy egy villanyóra - alekoszi megfogalmazással - "mindig, minden körülmények között", csak és kizárólag mágnestől mehet tönkre. 

Ez a végkövetkeztetés azért nem meglepő, mert a tanulmányok megbízói olyan cégek, amelyek valamilyen módon támogatják a "kutatás" intézményét, vagy a téma "szakértőit".

4 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató villanyóra mágnesezés

Mit lehet még kiolvasni a jegyzőkönyvekből?

2011.02.15. 12:37 villanyóra

A blog fennállása óta elég sokan megkerestek ilyen-olyan ügyekkel, természetesen elsősorban villanyóra mágnesezéssel kapcsolatban. Először is szeretném megköszönni a bizalmat, hogy nagy számban rendelkezésemre bocsátották az áramszolgáltató eljárásának alapját képező szakérői (és egyéb) jegyzőkönyveket. Előre bocsátom, hogy a „felmérés” nem reprezentatív, de alátámasztani látszik azt, amit eddig is észrevenni vélt már több fogyasztó.

A jegyzőkönyveket olvasgatva egyre kíváncsibbá tett, hogy találok-e bennük különbségeket, bármilyen tekintetben mutatnak-e fejlődést, ha igen, akkor törekszik-e arra a szakértő, hogy legalább hangyányit jobban megfeleljen az általa készített jegyzőkönyv a már oly sokszor említett mérésügyi törvénynek.

Úgy tűnik számomra, hogy a történet műszaki része még mindig homályban marad szakértői részről, a szokásos szöveg - néhány kivételtől eltekintve - nem igazán változott. Az utóbbi fél évben már lehet, hogy megfelelő mennyiségű MEH-határozatban elmarasztalták a szakértőket amiatt, hogy a mérőpad hitelességi adatait nem tartalmazza a jegyzőkönyv, úgyhogy ezt már azóta pótolták. Illetve elvétve lehet még olyan mondattal is találkozni a szakértői véleményben, hogy a fogyasztói görbét szükséges vizsgálni.

A következtetés minden esetben, hogy a mért hibaszázalékra hivatkozva a szakértő szerint ilyen mértékű mágnesezettség vesztés természetes úton nem jöhet létre, vagyis az óra mágnesezve lett. Hol állítják, hol feltételes módban írják le, ez nem tudom, mitől függ, de semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre a jegyzőkönyvben. Szunyogh István szakértői véleményei időnként elég hosszúra sikerednek, abban leírja, hogy a tudomány mai állása szerint… Nem tudom, hogy ez a későbbi felelősségre vonást megelőzendő került-e bele a jegyzőkönyvbe, vagy csak a saját szakértelmének hiányát próbálja ezzel a mondattal palástolni, vagy netán így gondolja tudományosabbnak a magyarázatot?

Az óra szerkezetileg minden esetben ép, egy-két jegyzőkönyv tartalmazza, hogy az óra karcos. Az utóbbi fél évben már külön sorban említik, hogy a mágnes sérült, mivel nem éri el a helyes működéshez szükséges légrés indukciót a mért érték. Ezzel el is érkeztünk oda, amiért ezt a bejegyzésnek nekiláttam.

A legfurcsább számomra az volt, hogy a mérőórán a szakértő által mért hibaszázalék értéke sokszor nem állítható párhuzamba a lemágnesezettség mértékével (a hozzám beérkezett iratok alapján). Az én elvárásaim szerint – hozzátenném, hogy laikusként - egyértelműnek az tűnik, hogy minél nagyobb hibaszázalékkal mér az óra, annál nagyobb a lemágnesezettség mértéke (vagyis a mért és az üzemi légrés indukció hányadosaként kapott érték). De valamiért ez nem teljesül. Kíváncsi lennék a magyarázatra. Felmerül, hogy ennek műszaki oka lehet, bár, én inkább arra gyanakszom, hogy talán mégsem teljesen hiteles a mérőeszköz, vagy nem tartja a szakember eléggé fontosnak, hogy pontosan megmérje az óra valamennyi értékét. Persze, amikor már hallottunk olyan esetről is, hogy a helyszínen és két másik szakember által azonos órán összesen három mérésből kettő se volt egymással köszönő viszonyban, igazán nem áll már le ilyen apróságokon csodálkozni az ember.

Felkeltette még az is a figyelmemet, hogy a hozzám beérkezett jegyzőkönyvek 75%-a érkezett ELMŰ szolgáltatói területről (melyen belül 55% volt kifejezetten ELMŰ és nem ÉMÁSZ), míg a maradék 25%-on a maradék áramszolgáltatók osztoztak, nagyjából azonos aránnyal. Természetesen nem tudhatom, hogy ez az internetes lefedettséget, a téma iránti érdeklődést, a felháborodás mértékét vagy bármi mást hivatott-e tükrözni. Azonban ez magyarázatot adhat arra, hogy miért az ELMŰ-ÉMÁSZ tartja leginkább szükségesnek, hogy a fogyasztókat már-már nyomásszerűen tájékoztassa a villanyóra lassításának (sőt, szerintük az esetleges megállításának) lehetőségéről.

A meghibásodott órák gyártói döntő többségében és körülbelül fele-fele arányban az Elster és a Ganz gyárak által forgalmazott típusok, kisebb arányban ugyan, de nem elhanyagolható mértékben megtalálhatóak közöttük a Siemens (mely az „assembled by ELMŰ” felirattal is büszkélkedhet) és egy szerb óratípus is. Az órák 85%-át Pécelen, az „Elster Méréstechnika Kft. hivatalos helyiségében” Szunyogh István és Lénárd Pál vizsgálta be, elvétve akadnak „vidéki” mérőhelyek is, ezek MKEH által végzett vizsgálatok.

Végezetül csak zárójelben jegyezném meg, hogy azoknak az óráknak a mágneses légrés indukcióját vizsgálják a szolgáltató által kijelölt vizsgálóhelyen és szakértők által, amelyet ugyanezek a szolgáltatók nem tartanak szükségesnek mágneses védelemmel ellátott dobozban szállítani (feltehetően tárolni sem), a szolgáltató szerelői szerelik fel és le az órákat, szállítják el a helyszínről, a szolgáltató tárolja a fogyasztó számára ismeretlen helyen és módon. Illetve az előbb is említett gyártók többnyire szavatolják az óra mágnesezhetetlenségét. De ez már egy másik történet…

17 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató émász villanyóra

A fogyasztók nyilvános megvezetése

2011.02.13. 14:42 villanyóra

 Az MR1 Kossuth Rádió újra elővette a mágnesezés teóriát a Napközben című műsorban (http://www.mr1-kossuth.hu/mrplayer.php?autoplay=1&hangtar=20110211_090517_1). Ez a riport is elég egyoldalú, hemzseg a bakiktól, erősen áramszolgáltatói megrendelés szagú, és semmilyen használható javaslatot nem tudott bemutatni. Az egyetlen pozitívum, hogy legalább egy olyan panaszost találtak, aki nem áramszolgáltatói megrendelésre nyilatkozott.

 Úgy tűnik, hogy a szolgáltató kétségbeesetten kergeti a saját farkát, szorult helyzetét próbálja médianyomással palástolni. Az utóbbi időben egyre gyakrabban téma a mágnesezés. Általában az ELMŰ-ÉMÁSZ nyilatkozik, mivel náluk a legmagasabb a mágnesezéses ügyek aránya. A riportból igyekszem kiemelni a visszás, valótlan állításokat, hogy a fogyasztóknak mégis legyen némi fogalma arról, hogy mi valós az áramszolgáltatói kommunikációból: az, hogy valóban probléma van az áramszolgáltató kommunikációjával, eljárásaival, kihasználja és megtéveszti a fogyasztókat extra bevételszerzés céljából.

 „A legrosszabb a mágnesezésben, hogy az előző lakó viszi magával a mindent tudó mágnest is.” Az én véleményem szerint a valóság a legrosszabb a mágnesezésben, vagyis hogy ártatlan fogyasztókat gyanúsítanak meg, és az áramszolgáltató veszett ebként vicsorgat(hat)ja fogait a fogyasztókra, minden kontroll nélkül. Miért nincs még mindig rendszeresítve tulajdonosváltáskor vagy névátíráskor az óra ellenőrzési procedúrában az óra pontosságellenőrzése? Miért a fogyasztó kérje azt? Nem hiszem, hogy szó nélkül el lehet menni a törvényalkotók felelőssége mellett. (Az óra otthoni pontosság-ellenőrzésére egy ingyenes módszer: http://villanyora.blog.hu/2010/05/19/hogyan_ellenorizzuk_hogy_megfeleloen_mer_e_a_villanyorank.)

  „Aki az órához nyúl, az kötbérre, az áram kikapcsolására, súlyosabb esetben bírósági eljárásra is számíthat.” Ennek a mondatnak a valóságtartalma annyiban van, hogy ezekkel valóban megtévesztésre alapozva fenyegetőzik a szolgáltató, de JOGALAPJA a fenyegetőzésre NINCS. Ha valaki nem fogadja el a kötbért, amit a szolgáltató fel nem róható módon kirótt rá, annak az áramát ugyanis a szolgáltató – jogosan - nem kapcsolhatja ki. Az áramot csak számlatartozás miatt kapcsolhatják ki, kötbértartozás miatt nem! Azonban több egyeztetésen mégis elhangzik ez a valótlan fenyegetés, a fogyasztó pedig fülét-farkát behúzva fizet – nem tudván, hogy egyszerű átverés az egész. A bírósági eljárással való fenyegetőzéssel kapcsolatban megjegyezném, hogy mivel a bíró a felróhatóságot nem tudja megállapítani, a szolgáltató nem nyerheti a pereket.

 Boross Norbert azt állítja, hogy ha az ügyfél előre jelzi, hogy a mérő késik vagy siet, akkor annak nincs következménye a fogyasztóra nézve.  Mert az ő és az általa képviselt társaságok szerint az nem számít következménynek, hogy a megvádolt fogyasztót letolvajozzák, az eljárásoktól való ijedtében befizeti a kötbért, vagy amennyiben nem fizet, akkor meghurcolják rendőrségen, bíróságon? Akkor még nem beszéltünk egyéb, B. Norbert szerint következménynek nem minősülő körülményről, mint idegeskedés, nem alvás és társai. Ha ez az, amikor nincs következmény, akkor belegondolni is rossz, hogy milyen lehet a következmény!

 A riport gerincét a következő hiteltelen triumvirátus adja: Boross Norbert (ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója), Härtlein Károly (a Műszaki Egyetem Tanszéki mérnöke), illetve Imrei Józsefné (igazságügyi szakértő, a Magyar Energiafogyasztók Szövetségének elnökségi tagja). Kicsit érdemes áttekinteni, mit érdemes tudni róluk elöljáróban.

 H. Károly a BME-re hivatkozik folyamatosan. Azonban ha fellépünk egyetlen kattintásnyi időre a BME oldalára (http://www.vmt.bme.hu/hu/kapcsolatok), kiderül, hogy a BME szoros kapcsolatot ápol a legtöbb áramszolgáltatóval, és támogatást kap tőlük, ezek között szerepel az ELMŰ-ÉMÁSZ és összes leányvállalata, az Elster és a Ganz is (akinek esetleg nem teljesen tiszta, az ő általuk gyártott és-vagy összeszerelt órák hibásodnak meg sorra, egy-két kivételtől eltekintve).

 I. Józsefné kivétel nélkül áramszolgáltatói oldalon bukkan fel, őket védi, azt ismételgeti, hogy mindenki alkalmazkodjon a szolgáltatóhoz, vagy ne legyen áramra igénye. Szomorú, hogy tagja lehet fogyasztói érdekvédelmi szervezetnek.  Még szerencse, hogy „független”. Belegondolni is rossz, hogy milyen következményekkel járna, ha nem lenne az? Az IRM honlapjáról (http://szakertok.irm.gov.hu/ExpertFactSheet.aspx?id=4198) az is kiderül, hogy Imreinének nem a villanyórák működése a szakterülete. Tehát mindössze nem független, nem igazságügyi és nem szakértő a mágnesezési ügyeket tekintve.  

 A riporter is felolvassa a szolgáltatótól előre megkapott kérdéseit, sajnos eszébe se jutott keresni legalább neten, netán a MEH-nél a témáról bármit is. B. Norbert a változatosság kedvéért felvetette, hogy mágnessel házaló rivális bandák vannak az energiapiacon, és fel is jelentgetik egymás ügyfeleit (miért nem egymást?). Érthetetlen, hogy – amennyiben ez a történet valóban igaz - miért nem sikerült még egyetlen bandát, de legalábbis bandatagot rajtakapni. Erre csak egyetlen magyarázatot véltem felfedezni, amennyiben az ügyben érdekeltségi felsejlő érdekköröket figyelembe veszem: vagy az ÉMÁSZ nevű banda próbál területet lopni az ELMŰ-től, vagy az Elster a Ganztól vagy esetleg fordítva?

 B. Norbert tud igazat is mondani: „Egyfajta maffiaszerű, tényleg tarthatatlan állapot van.” Valóban. Csak, sajnos pont a lényeg nem derült ki a mondatból, hogy valójában az áramszolgáltató a maffia, a módszereik is éppen ugyanolyanok, csak talán kevésbé véresek, némiképpen szofisztikáltabbak – ennyi rugalmasságot biztosan elvártak a MEH-nél és a felsőbb politikai vezetőségben is a szolgáltatóktól.

 A szolgáltató felelősségét is megpróbálták az asztalról lesöpörni azzal, hogy az órákkal párhuzamosan a lopási technológiák is fejlődnek. De a valóság megint lemaradt: 1994 óta van Magyarországon mágnesezési ügy. Akkor az órák mikor és mennyit fejlődtek? Tegyük még mellé az ugyanebben a riportban elhangzott kijelentést H. Károlytól: Az órákat „a kihordási idő után gyakorlatilag újabb hitelesítés után a legtöbb esetben javítás nélkül lehet visszaállítani a mérésre”. Ezen felül még Imreiné is elismerte, hogy nem lenne egy nagy ördöngősség az órák mágnesezés ellenei védelme, mivel elég lenne egy 5 cm-rel nagyobb bura az órákra. (Ezzel ugyan azt is elismerte, hogy B. Norbert 2010 májusában is hazudott az általa is emlegetett konferencián, ugyanis a katabox nem véd a mágnesezés ellen.) Kár is volna akár egy fillért is beleölni egy olyan árnyékolási technológia alkalmazásába, ami még a kötbérből származó minden teljesítést nélkülöző, törvények által majdnem teljes mértékben legalizált bevételforrást megcsappanthatná.

 Az már más kérdés, hogy Imrei Józsefnének fogalma sincs, hogy a VET melyik "kiadása" hatályos, és remélhetőleg tűzoltó sem lesz már, mert jobbára szabálysértésre bíztatja (értsd: büntetés jár érte) azzal a fogyasztókat, hogy bezáratná az óraszekrényeket a társasházakban.

 H. Károly is elmesélte elméletét az AlNiCo mágnesek tulajdonságairól, csak a valóság mutat más képet. Ez csak úgy elképzelhető, hogy az ő kezébe csak minden tekintetben kifogásolhatatlan mágnessel rendelkező villanyóra jutott, míg a novemberi konferencián (http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=650) műszaki előadást tartó Balogh Dezsőhöz rossz. Itt azért valami nagymértékben sántít. Valamiért azt is elfelejtette megemlíteni, hogy az órák leírásában általában szerepel, hogy gyakorlatilag nem mágnesezhetőek. Ez is csak egy apró, és feltehetően a trió számára elhanyagolható körülmény, azért maradhatott ki a minden tekintetben fogyasztóbarátnak feltüntetni szándékozott riportból.

 Elértünk újra Imrei Józsefnéhez. A riporter jól fogalmazott: „…PRÓBÁLNAK következtetni a szakértők arra, hogy mi történt.” De nem sikerül. Egy történetet kitalálnak az ügyben eddig említett „független” „igazságügyi” „szakértők”csak azért, hogy szakértelmük és feltehetően a pénztárcájuk tartalmának hiányát pótolják. Majd ezt az esti mesének is kicsit száraz történetet lobogtatja a fogyasztó előtt a szolgáltató. Minden maffiában szükség van azokra, akik a piszkos munkát végzik, a fejesek pedig majd a kezüket mossák alkalomadtán. Ez alól az áramszolgáltatók se kivételek.

 Végre egy nem áramszolgáltatói hozzászólást is hallhattunk a riportban. Nagy felüdülés a fülnek. A történet a szokásos, ez a fogyasztó is megerősíti, hogy az ELMŰ elkészítette a jóváírást, azonban ezzel párhuzamosan a fogyasztót feljelentette áramlopásért. A fogyasztó a Magyar Energia Hivatal segítségét kérte. A Rendőrség nem tudta a bűncselekményt megállapítani, a MEH pedig a fogyasztónak adott igazat. Megállapítást nyert, hogy a szolgáltató által kiszabott kötbér alapja feltételezés!

 Ezek után meghallgathattuk, hogy mi az áramszolgáltatói menetrend az ügyben. Tavaly a Társadalmi Uniót azért perelte be az ELMŰ jó hírnév megsértéséért, mert ugyanezt le merte írni. Ez tehát a menetrend:

1.       Büntető feljelentés a kötbér összegének ellopásáért (a kötbért ugyan elég nehéz lenne ellopni). Jogalapként a megkérdőjelezett szakértői véleményt megjelölve (teória). A rendőrségi eljárást az adófizető állampolgárok fizetik, pedig csak az óra meghibásodásáról van szó.

2.       Elfogyasztott energiamennyiség megbecsülése. Itt valamilyen rejtélyes oknál fogva nem használható fel a szakértői vélemény, pedig állítólag helyesen tartalmazza a tényt, hogy az óra mennyit tévedett. Miért nem lehet ennek a jóváírásnak az alapja egy hamis igazságügyi szakértői jelentés, ha egy rendőrségi eljárásé, meghurcolásé lehet?

3.       Rongálás helyreállítás költsége. Itt megint fordultunk 180 fokot a 2. ponthoz képest, a szolgáltató az (általa megrendelt) „független” igazságügyi szakértő véleményre hivatkozva polgári peres eljárásig tud elmenni. Nem elhanyagolható, hogy ezt a pert a vesztes fél fizeti, jelen esetben egyre gyakrabban az ELMŰ-ÉMÁSZ, vagyis a fogyasztók.

4.       A végső fenyítés (ha nincs megegyezés az előző pontban): egy másik polgári peres eljárás. Itt elfelejtette B. Norbert megemlíteni, hogy a fogyasztó egy kis utánajárással ügyvéd nélkül is vígan nyeri a pert. A vesztett pert természetesen megint csak a fogyasztók fizetik.

 A riport fénypontja, amikor B. Norbert elismerte, hogy az óra valójában mégis elromolhat: 

- „Az nem fordulhat elő, hogy tényleg valami mágnestől független meghibásodás előáll az órában?” 

- „[…] Persze, bármi bekövetkezhet.”

 Azt hiszem, ez alapján mindenki számára világos, hogy az áramszolgáltató eljárása minden jogalapot nélkülöz, a fogyasztók megtévesztésén alapul. Akit ártatlanul mágnesezéssel vádol a szolgáltató, semmiképpen ne dőljön be a szolgáltató hazugságainak, és semmiképpen ne fizesse be a számára kiszámolt kötbért!

92 komment · 1 trackback

Címkék: média vélemény élet bíróság kérdés gondolatébresztő mágnes elmű áramszolgáltató émász ellenörzés villanyóra igazságügyi szakértő mágnesezés

Kecskére káposztát?

2011.01.31. 22:02 villanyóra

 

 A blog fennállása óta minden fogyasztót, akinek elromlott a villanyórája, és mágnesezéssel vádol az illetékes áramszolgáltatója, arra biztattam, hogy a Magyar Energia Hivatalhoz (továbbiakban MEH) forduljon ügye kivizsgálását kérve. Az utóbbi néhány évben már a MEH a fogyasztók javára, és az áramszolgáltatók ellen hozza a határozatokat mágnesezési ügyben, nyugodtan állíthatom, hogy a nagy többség esetében (az egyeztetésen ennek az ellenkezője szokott elhangozni, de az egyszerű szemfényvesztés - még konkrétabban hazugság).

 Azonban érkezett néhány megkeresés, amiben arról tájékoztattak, hogy a MEH elutasította a kérelmüket, és a határozatban végül a szolgáltatónak adott igazat. Felkeltette a figyelmemet, hogy az ilyen határozatokon ügyintézőként - az általam is ismert esetekben - kivétel nélkül ugyanaz a személy neve szerepel (akit most az egyszerűség kedvéért nevezzünk "csak" Kecskeméti Ottónak). Érdekes "véletlen" egybeesés. Nem tudom, hogy eme buzgóságát az áramszolgáltatók (és szűkebb érdekköre) milyen mértékben honorálhatják az említett úrnak. Vagy esetleg önszorgalomból él vissza a fogyasztók bizalmával?

 Azt se nagyon értem, de igazán szívesen venném a tájékoztatást arról, hogy hogyan zajlik valójában a folyamat, mi történik egy mágnesezési ügy kivizsgálása során, mire határozat keletkezik a MEH-nél. A kérdés azért merül fel, mert tudomásom szerint az ügyintéző előkészíti a MEH-ben a határozatot, majd jogban jártas személy(ek) ellenörzik, és csak ezután írja alá a hatáozatot a Hivatal vezetője. 

 Ez esetben az ügyintéző (Kecskeméti Ottó) által összeállított határozatban hogyan szerepelhetnek szarvas hibák? Nem elég tájékoztott az ügyintéző "szakember"? Utána a jogi ellenörzésen is minden további fennakadás nélkül túljut a határozat. Hogy lehet ez? Úgy látszik, hogy kétféle jog szerint lehet határozatot hozni a MEH-ben: az egyik jog a szolgáltatót védi, a másik pedig a fogyasztót? Akkor már csak imádkozni kell, hogy nehogy a fogyasztó az általunk Kecskeméti Ottónak nevezett személy által képviselt joggal kerüljön közelebbi kapcsolatba? Nagyon érdekes, hogy hogy nem derül ki a Hivatalon belül ez az ellentmondás.

 Még egy "érdekesség" - valójában nem lepődik meg rajta a fogyasztó, hogy ez megtörténik, csak időnként nem érti, hogy mit keres egy ennyire korrupt, a fogyasztót semmibe vevő országban. Szóval a tények. Amikor az áramszolgáltatók módosítják szabályzataikat, akkor a MEH-nek engedélyeznie kell az új szabályzatot, vagyis határozatban jóváhagyja azt. A jelenleg érvényes szabályályzatok szerint a mágnesezés a legmagasabb kötbérrel sújtható bűncselekmény. Tehát azért, hogy a fogyasztónál kihelyezett villanyóra felpörög, vagyis minden külső befolyásolás nélkül elromlik, több kötbért számíthat fel a szolgáltató, mint ha valaki illegális módon befolyásolta a mérőt, vagyis valóban szabálytalanul vételezte az áramot. Azt lehet mondani, hogy a mágnesezési üzlet még mindig vígan virágzik az áramszolgáltatóknál, a tutinak tűnő biznisznek nincs határa, továbbra is beszedhetik a jogtalan kötbéreket a valójában vacak órák elromlása miatt, tehetik mindezt az országos vezetőség beleegyezésével.

 Természetesen ugyanezen szabályzatokban szerepel az is, hogy amennyiben a szolgáltató valamivel szerződésszegét követ el, akkor a fogyasztó az áramszolgáltatóhoz képest töredéknyi kötbérre jogosult. Hol egyenlőek itt a szerződő felek? Már a szerződés aláiratásával nem teljesül a ptk alapfeltétele, hogy egyenlő feleknek számítanak a szerződő partnerek. Ha a fogyasztónak mégse tetszenek a szerződési feltételek, akkor a szolgáltató vigyorogva megkérdezi, hogy kell az áram, vagy nem? Ebben dönthet a fogyasztó - mint "egyenlő" fél.

 Ami miatt valójában az előző két bekezdésbe belevágtam az az, hogy az áramszolgáltatók által kidolgozott, majdhogynem kizárólagosan a szolgáltatók érdekeit figyelembe vevő szabályzatokat a MEH határozatban jóváhagyja. Ugye, senki nem lepődik meg rajta, hogy ezeken a jóváhagyó határozatokon ügyintézőként szintén az általunk Kecskeméti Ottónak nevezett személy neve szerepel? Bevallom, én először meglepődtem. Nem akartam elhinni, hogy valaki ennyire nyíltan vállalja áramszolgáltató oldali függőségét egy fogyasztóvédelmi osztályon. Pedig, sajnos ez a szomorú valóság. 

 Mindezek ellenére mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy amennyiben a fogyasztó jogos sérelmét nem orvosolta a MEH (vagyis jelen esetben a szolgáltató javára hozott határozatot annak ellenére, hogy a fogyasztó nem követett el szerződésszegést), úgy mindenképpen álljon ki a saját igaza mellett, és kérje ügye felülvizsgálatát! Ezt a Hivatal saját hatáskörben el kell, hogy végezze. Nem kell pereskedni, ügyvédek zsebeit feleslegesen töltögetni. 

 

29 komment

Címkék: vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes áramszolgáltató ellenörzés villanyóra mágnesezés

Csal(hat)-e az áramszolgáltató? IGEN! 2.

2011.01.21. 00:04 villanyóra

 

Korábbi (http://villanyora.blog.hu/2010/11/22/csal_hat_e_az_aramszolgaltato_igen)   bejegyzésem folytatásaként szükségesnek tartom még ezt a kiegészítést megtenni a konferenciával kapcsolatosan. Megjelent a bejegyzés alapjául szolgáló konferencia összefoglalója a Kontroll oldalán Kisfogyasztó a nagyfogyasztóval szemben címmel (http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=650). Itt néhány felszólaló hozzászólása részletesen is olvasható, az ügy szempontjából a lényegesebbek hosszabban.

Ami viszont kimaradt, és véleményem szerint fontos lett volna közzé tenni, az a korábban már többször belinkelt amerikai tanulmány (http://www.scribd.com/doc/22856305/Stopping-Power-Meter) lényegesebb részének fordítása, mely szintén elhangzott a konferencián. A kiragadott részletből kiderül, hogy a fékmágnes lemágnesezősése nem egyedi probléma, csak másutt nem próbál belőle a szolgáltató kötbérnek nevezett hasznot húzni.

Hangsúlyoznám, hogy e tanulmány nem a hazai szabványokat tartalmazza, nem is az a lényege. Azonban a szolgáltató feltehető egyéb visszaéléseire is felhívja a figyelmet. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a villanyórák mérési pontosságát szükséges fogyasztói oldalról is ellenörizni, ha nem szeretnénk, hogy a szolgáltató megkárosítson bennünket. Magyarországon az egy fázisú mérők (általában a lakosságot azzal szerelik fel) hitlesítési ideje 15 év. Nem törvényszerű, hogy az óra ilyen hosszú időn keresztül az előírt 2%-os pontossági osztályban marad - még akkor sem, ha a felszerelés pillanatában valóban beleesett ebbe a tartományba. 

 

"STOPPING POWER METERS

John J. Williams, MSSEE

CEO, Consumertronics

4. kiadás

 

 

Villamos fogyasztásmérő pontatlanságok

 A leírásokban hirdetik, hogy a villamos fogyasztásmérők pontossága ±1%-on belüli értéken marad a villamos terhelhetőségi értéküknek 0,3-400%-os tartományán belül, a hálózati feszültség 80-120%-os értékei között, a fázistényező ±0,2-es tartományában, valamint a hőmérséklet -40°C-tól +75°C-ig terjedő értékhatárain belül. Véleményem szerint ezek a követelmények nevetségesek. A valóságban ezek a hibaértékek a pontosan kalibrált fogyasztásmérőknél, a legjobb esetben, laboratóriumi körülmények között teljesülnek.

Az előbbiek szerint a fogyasztásmérő halmozódó hibája lehet 100% is kis terhelési feltételek között, és magasabb, mint 10% normál lakossági/ipari terhelés mellett és minden különösebb ráhatás nélkül képes megbolondulni a fogyasztásmérő.

 Nézzük meg a villamos fogyasztásmérőnk C12 ANSI szabvány alapján készült, a szükséges hitelesítésről szóló dokumentációját, és a Nemzeti Szabványhivataltól kapott levelet. Összefoglalva, egy jól felépített, kitűnő állapotban lévő villamos fogyasztásmérőt egy biztosított, kontrollált, zárt környezetben kell beállítani legalább egyszer, minden 6 hónapban a ±1%-os pontossághoz. A környezeti változások, természetes elhasználódás és más egyedi mérési eltérések, szükségeltetik a még gyakoribb hitelesítést.

 Ezek a hibák kedvezhetnek önnek, vagy a szolgáltatónak. Amikor a szolgáltatónak kedvez, ön sosem fog erről hallani, és egy fillért sem fog visszaszerezni a túlfizetésből.

Amikor a hiba önnek kedvez, és ha a szolgáltató észreveszi, valószínűleg ki fogja számlázni az általa vélt vagy becsült önkényesen meghatározott felárat. Az ön villamos fogyasztásmérője ki lesz cserélve, vagy újrahitelesítve egy, a szolgáltatónak még kedvezőbben beállítottra, és-vagy önt felügyelhetik egy ellenőrző fogyasztásmérővel. Azonban, az ön által kezdeményezett tartós panaszok hatására, a szolgáltató ritkán be fogja állítani a túlregisztráló villamos fogyasztásmérőt a pontos értékek leolvasásának érdekében.

 Számtalan hiba keletkezik néhány tényező által, de azok között sok összefüggésben van egymással. Ezek a hibák fennállnak, akkor is, ha a fogyasztásmérő pontosan be van állítva. Ezek közül kiemelkedik a „teljes-terhelés”, „kis-terhelés” és-vagy a „fázistényező” beállítások szükségessége. Nem létezik olyan mérőműszer, amely pontos marad, ha gyakran és precízen nem kalibrálják, különösen, ha a műszert folyamatosan külső térben használják.

Használat, romlás, hőmérséklet, pára, por, elektromágneses mezők, sokk és vibráció mindig megteszik a hatásukat. A fogyasztásmérők rendszerint éveken keresztül üzemelnek, eközben néha, sőt tízévenként vannak csak beállítva. A hibák nem olyan gyakoriak, amikor a beállítás sűrűsége tisztességes módon történik, mint az 1960-as években és az 1970-es évek elején. Azonban, kevés ember engedheti meg magának, az aktuális, valós fogyasztás kifizetését – sokkal kevesebb hiba tevődik össze az egyéb tényezőkből, mint például a beállítás ellátása, díjak…stb.

 A szolgáltatóknak kedvez számos tényező is a fogyasztásmérőik ritkán történő hitelesítésének indokául.

-         A hitelesítés pénzbe kerül.

-         A hitelesítés a fogyasztókkal való vitákat vált ki. Ha a hitelesítő személy az ön otthonába jön vagy köteles beállítani az ön fogyasztásmérőjét, az első gondolat, ami eszébe jut önnek, „Ó, ó, a költségeim most az egekbe fognak szökni!”

-         A permanens fék mágnesek idővel, fokozatosan veszítenek az erejükből, különösen, amikor hőnek van kitéve a fogyasztásmérő. Ez alól a fék mágnesek sem kivételek. Ahogyan azok elveszítik a fékező erejüket, a forgótárcsa sebessége idővel növekszik azonos teljesítmény mellett.

 

 Hőmérsékleti hiba:

 Tipikus eset, hogy a számlálómű 0 és 80°F fok között magasabb, míg azon túl alacsonyabb értéket mér a valóságosnál. A hiba növekszik a fázistényező csökkenésével, mely önmagában képes 4%-ot is elérni 0,5-es fázistényező esetén új fogyasztásmérőknél. Ennek a hibának az elsődleges oka a feszültségtekercs fáziskésése, alacsony hőmérsékleteknél (átmeneti hiba) és a fék mágnesek lemágneseződése (maradandó hiba) magas hőmérsékleteknél.

MINDEN PERMANENS MÁGNES LEMÁGNESEZŐDIK IDŐVEL, AMELYNEK GYAKORISÁGA FÜGG A HŐMÉRSÉKLETTŐL, IDŐTŐL, MAGÁNAK A MÁGNES ANYAGÁNAK MINŐSÉGÉTŐL, KEZDETI MÁGNESEZETTSÉGÉTŐL, VIBRÁCIÓTÓL, SOKKTÓL ÉS ELEKTROMÁGNESES MEZŐKNEK VALÓ KITETTSÉGÉTŐL.

 Néhány villamos fogyasztásmérő könnyedén lemágneseződik mindenkor egy áramlökés-tüske hatására. A fék mágnesek lemágneseződése mindig a forgótárcsa felgyorsulását és a túlszámlálást eredményezi.

  Több, a villamos-energiaiparban dolgozó ember elmondta nekem, hogy az ipar hosszú távú tanulmányokat folytatott a villamos fogyasztásmérők fék mágneseinek lemágneseződési okának feltárása érdekében – sőt azt ők adatként felhasználták, olyan mágnes anyag kiválasztásához, mely a bebizonyosodott gyakori meghibásodásokat csökkenti - , de tudomásom szerint ilyen tanulmányt soha nem adtak közre. Úgyszintén semmilyen szabványt sem alkotott a kormány erre vonatkozólag.

Ha ön megfontolja, hogy fék mágnes párok milliói egyidejűleg veszítenek a fékezőerejükből az országban lévő villamos fogyasztásmérőkben, akkor hamarosan rájön, hogy a villamos energiaszolgáltatók automatikusan, titokban egy, a becslések szerinti 1-2%-os járulékos terhet vetnek ki, ami országosan $ milliárdokat jelent!"

 

 

Mindenkinek a saját érdeke, hogy a villanyórájának pontosságát időnként ellenőrizze. Ha 2%-nál többet téved az óra (ez a magyar hibahatár), akkor jogunk van erről a szolgáltatót értesíteni, és pontosságellenörzést kérni. Amennyiben beigazolódik, hogy az óra valóban többet mér, a szolgáltató köteles a szükséges lépéseket az ügyben megtenni.

 

5 komment

Bővíti magyarországi villanyóra-gyárát az osztrák cég

2010.12.14. 21:33 villanyóra

 Bővíti tatabányai telephelyét az osztrák Becom, így innen szállítja majd a Siemens számára a digitális villanyórákat.

 Az osztrák Becom Electronics 1,6 millió eurós beruházással bővíti a tatabánya-környei ipari parkban lévő telephelyét - jelentette be Johann Bock, a vállalat vezérigazgatója.

 

A beruházás révén mintegy 3 millió euró értékű technológiai fejlesztés is megvalósul, amelynek köszönhetően Tatabányáról szállítja majd a cég a Siemens számára gyártott digitális villanyórákat, amelyeket a német társaság Nyugat-Európában fog értékesíteni.

A vonatkozó EU-szabályozás értelmében, a tagállamoknak 2018-ig át kell állniuk a digitális árammérésre. 

A tervezett beruházás befejezése után a cég versenyképessége várhatóan nőni fog, így a következő három gazdasági évre legalább 5 százalékos évi árbevétel-növekedés szerepel a Becom stratégiai céljai között.

Lukácsy Gergely, az ITD Hungary megbízott befektetés-ösztönzési igazgatója elmondta: az ilyen, látszólag kisebb befektetések révén sokkal szofisztikáltabb munkahelyek teremtődnek Magyarországon. Az ITD emellett abban segít, hogy a gyár beszállítói köre minél inkább magyar partnerekből álljon - tette hozzá. (Forrás: http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=468061&place=hirstart)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: média villanyóra

A TV2 se vette a fáradságot...

2010.12.04. 00:01 villanyóra

 ...arra, hogy egy kicsit legalább utánanézzen a témának. Vagy miért nem sikerült komolyan venni azt a sajnálatos tényt, hogy a szolgáltatóknak majdhogynem teljhatalma van a fogyasztók felett? Miért tehetnek tönkre emberéleteket? Sajnálatos a leadott riport színvonala. Azt hiszem, hogy sokak nevében kijelenthetem, hogy ennyire semmitmondó riportot már rég láttunk, hallottunk a villanyóra mágnesezés kapcsán. Aki úgy érzi, hogy szán erre a riportra két percet a drága idejéből, itt tekintheti meg: http://tv2.hu/tenyek/video/hatalmas-villanyszamla-tenyek-riport.

 De nézzük először a megszólaltatott panaszost. Másfél milliós számlát próbál rajta az áramszolgáltató behajtani? Ezt komolyan gondolja? Úgy, hogy előtte havi 20 ezer forintokat fizetett az illető? Ha ezzel számolom az éves fogyasztást, akkor az kb. 240 ezer Ft évente. A másfél millió pedig ennek több,mint a hatszorosa, ha hozzávesszük, hogy a fogyasztó havonta rendesen fizette a feltehetően átalányt, akkor az óra több,mint hétszeresét mérte a valós fogyasztásnak! A szolgáltató pedig kiküldte a számlát a fogyasztónak, hátha befizeti? Kezd viccszámba menni, amit az áramszolgáltatók megengednek maguknak még mindig. De a szolgáltató szerint feltehetően ők minden tekintetben helyesen jártak el.

 Nem tudom, hogy hogy juthattak el az ügyben szereplők az áram kikapcsolásáig, mert törvényileg lett volna lehetőség számlareklamációra, de úgy tűnik, hogy a szolgáltatónak nem állt módjában felülvizsgálni a számlát, a helyzetet. Azt se tudom, hogy a szolgáltatót miért nem tudta a csatorna a konkrét ügy kapcsán megkeresni, vagy megtalálni, de mindenesetre megszólaltatni. A fogyasztó nem említette a mágnesezést, mégis arról szól a riport második része. De, ha valóban mágnesezési ügyről van szó, akkor miért követeli még mindig a szolgáltató a másfél milliót, sőt lassan a két és fél milliót? Ha az óra valóban rossz volt, akkor helyesbítenie kellene a számlát.

 Nekem ez a történet egyáltalán nem kerek. Persze, arra teljesen alkalmas, hogy a Tényekben kitöltsön a semmivel néhány percet, a szolgáltató pedig felszínen lebegtesse a mágnesezési témát, pedig lehet, hogy ezzel az üggyel csak valami mást szeretnének elfedni. Például azt próbálják elkendőzni, hogy az órák már eredetileg is úgy vannak beállítva, hogy a valós fogyasztásnál csak pár százalékkal többet mérjenek? Ezt a fogyasztó nem veszi észre, így gyakorlatilag az óra leszereléséig extra bevételre tehetnek szert mindenféle energia befektetése nélkül. A csatorna pedig biztosan nem tudta hasznos dologgal kitölteni az időt, ezért bedobták a témát, amivel már lassan csak ők nem foglalkoztak. Bár, most se tették volna.

 Balogh Dezső megszólalásából kiderül - ami már eddig is nyílt titok volt -, hogy évente több ezer óra elromlik, de ezt a szolgáltatók nem ismerik el. Illetve újabb felvetés merült fel a riportban: a szolgáltató tulajdonképpen a saját rendszerén keresztül óráit saját maga rontja el? Az én "olvasatomban" legalábbis azt jelenti, hogy a generátortól a fogyasztóig a több feszültséglépcső figyelembe vételével is egyetlen rendszernek tekinthető, és "ezen mindig generálódhat olyan jel, amelyik például egy ilyen órát el tud rontani." 

 Härtlein Károly is újra megjelent a színen. Újra előadta bűvésztrükkjeit a mágnessel, csavarhúzóval. Még mindig köti az ebet a karóhoz, hogy az óra csak úgy, önmagától nem romolhat el. "Egy mágnes nem romolhat el." Nem tudom,hogy ő még nem olvasott a mágnesekkel kapcsolatban könyvet, tanulmányt, stb.? Illene a témát tanulmányozni, mielőtt hülyeségeket nyilatkozik az ember. Nem is magától romlik el az óra, hanem attól, hogy vacak konstrukció és/vagy kivitel. Azonban még mindig a fogyasztó húzza a rövidebbet, mivel elég nehéz az ártatlanságát bebizonyítania, pláne a hozzá nem értő, fogyasztó ellenes, de legalábbis annak tűnő igazságügyi szakértőkkel szemben. Meg az sem elhanyagolható persze, hogy még mindig egyszerűbb a fogyasztót letolvajozni, és a szolgáltatók szentségét hirdetni. 

 Azt nem tudom, hogy mi volt az érdeke a TV2-nek egy szolgáltatót pártoló riport bevágásában, de nyilván ezt nem is nekem kell tudnom. Azt viszont tudom, hogy egyszer el kell, hogy jöjjön az igazság pillanata. Akkor majd nem lennék a szolgáltatók helyében.

4 komment

Címkék: média vélemény élet kérdés gondolatébresztő mágnes eon villanyszámla elmű áramszolgáltató émász villanyóra démász igazságügyi szakértő mágnesezés

süti beállítások módosítása